LÉK
LÉK, fn. tt. lék-et, harm. szr. ~e v. ~je. Általán am. lik v. lyuk módosított alakban, s megegyezik velök a német Loch és Lücke, a finn és lapp luko, wend lukna, az üreget jelentő lengyel loch. Jelent nyilást vagy üreget, mely bizonyos testbe vagy térbe mélyed. Helyesen vette már Adelung észre, hogy mind a Loch, mind a Lűcke, mind több rokon hangu és értelmü szókban alapfogalom a mélyedő nyilás. Világosan kifejezi ezt a magyar lék gyöke le (infra), melyből ék képzővel alakult le-ek, öszvehúzva lék. Így lett fe (caput) gyökből fe-ék fék, (capistrum); a csé cső (tubus) gyökből csék, pl. bikacsék. E szerént lék am. lefelé mélyedő valami. A lik és lyuk csak módositásai. Ez alapfogalmat tartva szemünk előtt mint valószinüt állithatjuk, hogy rokonai a magyar liget, lug, lugas, a latin lucus, lacus, a német Lücke, Lacke, mennyiben ezek is oly tárgyakat jelentenek, melyek mélyebb helyen, illetőleg völgyben, s mintegy üregben fekszenek. Szoros ért. lék jelenti azon lyukat, melyet a jégen halászat, vagy vízmerités végett vágni szoktak. Szélesb ért. más testeken vágott lyuk, pl. Léket vágni a kenyéren, dinnyén, tökön. Székelyesen vék, mint lép vép, láz váz, lápa vápa stb. V. ö. LÓK, LŐK.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
