Kanál,
Kanál, fémből, fából, csontból, porcellánból v. üvegből készített folyadékmerítő eszköz, melyet a folyadék felvételére szolgáló homoru rész s ennek tartására való nyél alkot.
Őskori kanál.
A használat szerint megkülönböztetünk evő-, merítő-, olvasztó- (ólomolvasztó-) stb. kanalakat, melyeknek homoru része tojás-, ovoid- vagy gömbalaku. A fémkanalakat leginkább öntik. Igy a khinaezüst kanalak anyaga alpaka, melyet öntés és kellő módon való megtisztítás után galvános úton megezüstöznek. Az ónkanalakat két részből álló formába öntik. A vaskanalak nagy részét újabban lemezből sajtolják s azután megónozzák, a merítőkanalakat pedig zománcolni szokták. Az Érchegységben Schwarzenberg környékén a vaskanalakat 4-6 mm. vastag rudakból kovácsolják ki. A kovács először a K. homoru részéhez való lapot s ezután a nyelet kovácsolja ki, ire az elkészített darabok lapalaku részét homoru üllőn kerek talpu kalapácsokkal behorpasztják és a felesleges anyagot ollóval vágják le v. pedig lereszelik. Ennek megtörténte után a kanalakat sósavban lecsávázzák s ha róluk a reve teljesen levált, fürészporban megszárogatják és végül megónozzák. Az ónozott kanalak felszinét fényező kalapácsokkal egyengetik ki. A fakanalakat faragják, a szarukanalakat pedig ugy készítik, hogy a szaruból kivágott K.-alakot megmelegítik és famintákba sajtolják.
Használata visszanyulik az emberiség legrégibb korába, alakja a vad és művelt népeknél évezredek lefolyása alatt lényegileg ugyanaz maradt. Az őskorban agyagból készült, formája kis kagylóalaku csésze, melynek egyik oldalából nyél nő ki. A nyél rendesen sokkal rövidebb, mint a mai K. (L. az ábrát.) Hazai leleteink közül különösen a pilini, szihalmi és tószegi leletekből ismerünk ily kanalakat. Svájci leletekből, hol a tárgyak konzerválóbb rétegben feküdtek, ismerünk fakanalakat is, melyek szintén az újabb kőkorból erednek. Az asszirok vörösrézből készítették; az egyiptomiak fából faragott kanalat használtak, a nyelét emberi v. állati alakok díszítették; a görögöknél arany K. is fordul elő, jobbára azonban homorura formált kenyértészta szolgált K.-ként. Pompéjiben találtak bronz kanalakat is, amelyeknek egyenes nyelük van s v. egészen egyszerüek, v. lópatkó-alakban végződnek, csészéjük hegyes, ami abban leli magyarázatát, hogy a kanalat nem csupán folyadék merésére, hanem osztriga és egyéb kagylók fölbontására is használták. A középkorban a K. a misénél is használatos volt, a kehelyben a bort és a vizet K.-lal keverték meg és K.-lal szedték ki az ostyát az edényből. Az ilyen K. nyele rövid, csészéje lapos volt. A XIV. és XV. sz.-ban a francia és a burgundi udvarokban kezdődik a K.-lal való fényűzés; ötvösök, zománcolók és elefántcsontfaragók remekeltek a K. díszes előállításában, amelynek alakja azonban ekkor sem változott. A XVIII. sz.-tól kezdve divnak azon kanalak, melyeknek hajlított és lapátalakban végződő nyelük van.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
