Közgazdaságtan,
Közgazdaságtan, az a tan, mely a népek és társadalmak gazdasági jelenségeinek megfigyelésével, ábrázolásával és az ezekben működő törvények kifejtésével foglalkozik. A K. különböző néven említtetik; régebben leginkább nemzetgazdaságtannak nevezték (ugy látszik Ortes használta először e nevet 1774.); a nemzetgazdaságtan neve helyett többen elfogadták a köz- vagy nyilvános gazdaságtan nevét (économie politique a franciáknál, political econoy az angoloknál; a németek is gyakran használják most a politische Ökonomie kifejezését); e nevet először használta Montchrétien, Traité de l'économie politique c. munkájában (1615); tulajdonkép azonban ez a név az, melyet már Aristotelesnél olvasunk. Újabban pedig mindinkább a társadalmi gazdaságtan (először használta Buat 1773.) neve használtatik, mint amely legvilágosabban juttatja kifejezésre, hogy e tudomány a társadalomtanok körébe tartozik, valamint azt is, hogy jelenleg a társadalompolitikai problémák képezik tulajdonkép e tudomány főtárgyát. Használják azonkivül még a következő neveket is: krematisztika, kameralisztika, katallaktika, plutologia, sőt a következő cifra neveket is kigondolták: laofiziognozia. Az olasz iróknál még a következő neveket is találjuk: scienza del ben vivere sociale, economia civile stb. Nálunk régebben studium politico-camerale-nak nevezték; Skerletz oeconomia politicát említ; hasonlókép nevezi Henfner; Horváth oeconomia publicá-ról szól; használják végül a közgazdaságtan és társadalmi gazdaságtan elnevezést is.
Mint minden tudománynál, ugy a K.-nál is nagyon fontos, mily eszközök alkalmaztatnak a tudományos igazságok kiderítésére. E tekintetben a tudományban soká két különböző módszernek, az induktiv és deduktiv módszernek voltak hivei. Ma jóformán általánosan el van ismerve, legalább a tudósok elfogulatlanabb része által, hogy a tudomány mindkét módszerre szorul, hogy mindkét módszer alkalmas ismereteinket a gazdasági élet törvényeiről előmozdítani. Csak abban lehet különbséget tenni, hogy vannak bizonyos korszakok, melyek inkább az egyik, ismét olyanok, melyek a másik módszer alkalmazására képesek; továbbá, hogy vannak részei a tudománynak, melyek inkább a dedukciót, mások, melyek inkább az indukciót követelik. A deduktiv módszer legkiválóbb mestere Ricardo volt. A K. rendesen két részre osztatik: az elemi (elméleti, általános) részre, mely az elemi, általános jelenségeket és törvényeket tárgyalja és a gyakorlati (alkalmazott részre, mely közgazdasági politikának is neveztetik, mely a bonyolultabb jelenségeket és az államnak a közgazdaság érdekében kifejtett tevékenységét tárgyalja.
A közgazdaságtani ismeretek egyes elemeire már a legrégibb időkben akadunk. A klasszikai ókor népeinél, görögöknél és rómaiaknál az anyagi érdekek előnyomulásával a gazdasági jelenségek is a kutatás tárgyát képezik. A görögöknél különösen Plato, Aristoteles, Xenophon stb. már behatóan foglalkoznak egyes gazdasági kérdésekkel. Az érték, a pénz, a kereset, a gazdagság, a gazdaság, a munkamegosztás és más kérdések tárgyaltatnak. Legtöbb figyelemre méltatnak azonban a jövedelemeloszlás kérdései, melyek természetesen a demokrácia győzelmével és a vagyonegyenlőtlenség növekedésével legtöbb fontossággal birtak. A szocialisztikus eszmék is mindinkább elterjedtek. Legnagyobb fontosságu Plato politikája, melyben az individualisztikus társadalommal szemben egy szocialisztikus eszményi társadalmat rajzol, valószinüleg azon célból, hogy a mindinkább hirdetett egoisztiko-szocialisztikus nézeteket cáfolja. A fényűzés kérdése is már nagyobb jelentőségre emelkedik. Plato az egyszerü életet pártolja; Aristoteles a fényűzés hasznosságát védi. Sok kérdésben azonban e kornak még nagyon kezdetleges volt a nézete. Aristoteles nem képes a kamat, a kereskedelem jogosultságát felismerni, ellenben szükségesnek tartja a rabszolgaságot. A rómaiaknál is számos iró foglalkozik közgazdasági kérdések fejtegetésével, mi már a jog beható művelésével függ össze. Különösen a forgalom, a pénz, a mezőgazdaság egyes kérdései részesülnek tárgyalásban; ez utóbbi különösen a hires agrár irók, Varro, Columella munkáiban. Cicero, Seneca, az idősebb Plinius munkáiban is számos közgazdasági eszmére akadunk; Paulus igen érdekes fejtegetését adja a pénznek. A közgazdasági élet alapkérdései különösen sztoikusoknál és epikureusoknál tárgyaltatnak, kik általában az indiviualisztikus és tulnyomóan kapitalisztikus felfogása többnyire visszahatott az újabb korban létesített intézményekre, főleg azon államokban, melyek a római jognak nagyobb befolyást engedtek.
A középkor sem nyujt nekünk még teljesebb kidolgozott gazdasági rendszereket. Még leginkább lehet annak a kánonjog által kidolgozott gazdaságjogi elveket tekinteni. Az egyházi irók, első sorban azok, kik egyúttal gazdasági kérdésekkel foglalkoztak, leginkább az erkölcs szempontjából vizsgálták a gazdasági jelenségeket; azért volt nekik a méltányos ár (justum pretium), akarat, a pénz kérdése oly fontos. Különösen a szegényügy kérdései is tárgyaltattak. Kiválóbb irók e korban: Aquinói Tamás, Albertus Magnus, Oresme, Firenzei szt. Antal, Sienai szt. Bernát, Colonna, Petrarca stb.
Az újkor változott viszonyaival új közgazdasági eszmék és felfogások terjedtek. A középkori decentrálizáció helyébe lép a centralizáció; nagyobb államok keletkeznek erősebb központi kormányokkal. A központi hatalom növekedése és súlyának fentartása, párosulva a megváltozott hadi szervezettel, nagyobb igényeket támasztott az állami pénzügy terén és már ez okból mindinkább elterjedt az a nézet, hogy az állam hatalma a pénztől függ. A pénz nagy fontosságát még az ipar és kereskedelem emelkedése fokozta, mely utóbbi azonban egyúttal okozata volt a nemes ércek szaporításának. Az is hozzájárult a pénz tulbecsüléséhez, hogy tapasztalták, miszerint különösen amaz államok gazdagsága mutatott egy időben nagy haladást, melyeknek első sorban jutott az újonnan fölfedezett világrész nemesérc-bőségéből. Mi sem természetesebb, minthogy amaz irók, kik az állam anyagi jólétének forrásait kutatták, a nemesérceket tekintették a gazdaság legfőbb tényezőjének. Ezen felfogás legerősebb kifejezésre jutott ama tanban, mely a merkantilizmus nevén az első jelentékenyebb közgazdasági rendszert képezi, bár az sokkal inkább gazdaság-politikai és gazdaság-adminisztrativ, mint tudományos rendszer. igen különböző irányai vannak a merkantilizmusnak, legtökéletesebb alakját képezi az u. n. mérlegtan, mely szerint a legbiztosabb eszköz a nemes ércek megszerzésére a külkereskedelem oly irányu alakulása, mely kedvező árumérleghez vezet, azaz oly mérleghez, mely szerint nagyobb az állam árukivitele, mint árubevitele, mert ilyenkor a külföldnek nagyobb vásárlásait nemes érccel kell kiegyenlítenie. A kedvező mérleg előidézésére pedig különösen beviteli és kiviteli vámokat, kiviteli jutalmakat, az ipar minden módon való előmozdítását, gyarmatalapítást, a hajózás emelését stb. tekintették legalkalmasabb eszközöknek. A merkantilizmus ugy elméletileg, mint gyakorlatilag sok hasznot tett, bár természetesen tulzásai által sokban és sokszor hátráltatólag hatott. A merkantilizmus az által is jótékonyan hatott, hogy a pénz helyettesítésének eszközeire irányozta a figyelmet, mi a hitel föllendítését eredményezte, mely a legbiztosabb mód volt későbben a merkantilizmus babonáinak eloszlatására. A merkantilizmus Spanyolországból indult ki, legtökéletesebb, jóformán legfinomabb alakját Angliában találta; képviselői közé tartoznak; Serra, mélon, Frobonnais, Mun, Child, Culpeper, Klock, Seckendorff, Justi, Hornek; részben ide tartoznak még Szenart, Sonnenfels, Genovesi is. A merkantilizmus kiváló államférfiak is voltak hivei, nevezetesen Colbert (l. o.), miért is e rendszer gyakran colbertizmusnak neveztetik. Azonban Colbert mindenesetre már nagyon felvilágosodott merkantilista volt, aki már a munkát tekintette tulajdonkép minden gazdagság forrásának. A merkantilizmus által elkövetett hibák ellen a tudomány és a gyakorlati élet egy ideig menedéket talált olyan felfogásban, mely mig egyfelől a nemes érceknek, az iparnak és kereskedelemnek tulajdonított tulzott fontossággal szemben a természetre utalt, mint a gazdagság első forrása, másrészt az által is ellentétbe helyezte magát a merkantilizmussal, hogy nem az állam gyámkodásától, hanem a gazdasági élet természettörvényeinek működésétől várta a gazdaság fellendülését; ezért az állami beavatkozással szemben a gazdasági szabadság, a laissez faire elvét hirdette. Ezen tanrendszer a fiziokratizmus (l. o.).
Tudományos tekintetben sem a merkantilizmus, sem a fiziokratizmus nem volt kielégítő. Oly tanrendszer, mely magasabb tudományos igényeket kielégíthetett, mely a gazdasági jelenségek mélyebb felfogásából indul ki és mely egyúttal a gazdasági jelenségek egész körének megértésére törekedett, csak ezek után, részben ezek nyomán keletkezett. És ez azon rendszer, melynek forrásául Smith Ádámnak 1776-ban Inquiry into the nature and causes of wealth of nations (Vizsgálódások a nemzetek gazdaságának természetéről és okairól) címü korszakalkotó munkáját kell tekinteni. E rendszer főbb elvei a következők: 1. a nemzeti gazdagság forrásának első sorban a munkát tekinti, habár mellette a természet és a tőke jelentőségét elismeri. Ezzel tehát lerontotta az eddigi felfogások egyoldaluságát és az eddig eléggé nem méltányolt munkát, tehát vele az embert teszi a gazdaság főeszközévé; 2. az anyagi boldogulást az egyénre és a nemzetre vonatkozólag az egyesek versenyére vezeti vissza, mely azonban csak teljes gazdasági szabadság mellett fejlődhetik. Ezzel egyúttal az állam beavatkozását és gyámkodását visszautasítja; 3. az egyén gazdasági tevékenységének fő rugóját az önérdekben találja, mely azonban a verseny mellett oly irányt nyer, hogy a közérdekkel összhangba jut. Mindmegannyi nagy jelentőségü elvek, melyek alkalmasak voltak az egész gazdasági életet alakítani. Megjegyzendő még, hogy elméleti tekintetben Smith azon felfogásnak hódolt, hogy a gazdasági élet is, épp ugy mint a természet, szigoru törvényeknek van alávetve; gyakorlatilag különösen az ipari és kereskedelmi szabadságot követelte. Smith könyve egy új rendszer alapja lett a K.-ban és e rendszer egyes lényeges részeiben maradandó jelentőséget szerzett. Azonban az ezen rendszerből későbben kiinduló tulbecsülése az önérdeknek és tiltakozás az államnak közgazdasági tevékenysége ellen csakhamar tévedéseknek bizonyultak, melyek tarthatatlanok és melyek több új tudományos irány kiindulási pontját képezik. A smithanizmushoz nagyjában csatlakoztak Ricardo és Malthus, a két másik korifeusa az újkori nemzetgazdaságtannak, kik különösen a jövedelemeloszlási és népességi tanok vizsgálódásába bocsátkoztak s igy lényeges pontokon Smith tanait kiegészítették. Ezen triasz tudományos alkotása az újkori K., melyet a smithianizmus, indusztrializmus, liberális, angol, ortodox stb. K. néven említenek és mely tulzásaiban különösen a szocialisták részéről vulgaire, bourgeoisie, manchester ökonomiának is neveztetik. Látni ebből, hogy ezen rendszer, mint főleg az angol szellem műve, szükségkép az angol gazdasági élet alakulásainak és törekvéseinek hatása alatt áll és habár a gazdasági és különösen a külkereskedelmi szabadság elve alapján a kozmopolitizmus vádja alatt áll, mégis igen erős nemzeti jelleget visel. A társadalmi gazdaságtan terén még különösen a következő irányok és iskolák említendők:
Történeti iskola. Ezen néven a nemzetgazdaságtan azon iránya értetik, mely az angol ortodox iskola tanításával ellentétbe helyezkedett, azt hirdetvén, hogy a nemzetgazdaságtan nem képes örök érvényü, csak fejlődési törvényeket felfedezni, melyek azt tanítják, hogy a nemzetgazdasági intézmények változnak a nép fejlődési foka, kulturális állapota szerint, jogosultságuk tehát a népélettel való összefüggésben rejlik. A történeti iskola a történeti tények méltatását előmozdította, mélyebb betekintést engedett a gazdasági élet rugóiba és a régi iskola ortodoxiáját megtörte. Mindamellett a tudomány alapelméletét lényegesen nem változtatta és újabban inkább egyszerü gazdaságtörténeti kutatásokat szorítkozik. Legnagyobb érdeme abban rejlik, hogy a népélet nyilvánulásainak megfigyelésével a gazdasági életben működő erkölcsi erők hatására figyelmeztetett és utat egyengetett más felfogásoknak. A történeti iskola alapvető munkái: Knies, Die politische Ökönömie vom geschichtlichen Standpunkte (Braunschweig 1853); Hildebrand, Die Nationalökönömie der Gegenwart und Zukunft (M. m. Franfurt 1848)- Roscher Grundriss zu Vorlesungen über dea Staatswirthschaft nach geschichtlicher methode (Göttinga 1843); az angoloknál különösen Cliffe Leslie volt a történeti iskola lelkes szószólója, melynek legjelentékenyebb képviselői Thorold Rogers, Cunningham, Ashley stb. Az első ellenzék az indiviualisztiko-egoisztikus angol nemzetgazdaságtannal szemben tulajdonkép nem a történeti, hanem a romantikus iskolából indul ki, mely az egyénnel szemben az állam szerves összefüggését és fejlődését hangsúlyozza, mely eszményét a középkorban keresi és a társadalmi élet erkölcsi természete mellett a vallásra fektet nagy súlyt. A gazdasági tevékenységet az ember magasabb rendeltetésével hozza összefüggésbe. Ez irány némi találkozó pontot mutat a modern szocializmussal, melylyel az individualizmus alapján fejlődött gazdasági állapotok szigoru birálatában megegyezik. A romantikus iskola az általánosan elterjedt angol nemzetgazdaságtan uralkodó természeti felfogása ellen az első tiltakozás. Legkiválóbb képviselői eziránynak Burke, Müller Ádám, Haller, Gentz stb.
Tanszéki szocializmus (Kathedetsocialismus). Különösen a történeti iskola befolyása alatt több iró az induktiv módszer alkalmazását vette célba és ennek segítségével vizsgálva a gazdasági jelenségeket, azon eredményhez jutott, hogy több tana a régi nemzetgazdaságtannak, igy az állam beavatkozására vonatkozó tan, a munkabér és általában a jövedelemeloszlás tana módosítandó. Minthogy ez irány leginkább a munkáskérdéssel foglalkozott, ezen téren gyakorlati követelményeket fogalmazott és többnyire a német egyetemek tanárai által hirdettetett, tanszéki szocializmus nevet nyert. A legnevezetesebb iratai ez iránynak: Schmoller, Grundfragen des Rechts in der Volkswirthschaft (Jena 1875); Brentani, Die englischen Gewerkvereine (llipcse 1872); Scheel, Die Theorie der socialen Frage (berlin 1872). Az angoloknál ezekhez legközelebb áll: Ingram, The present position and propects of political economy (Dublin 1878).
Etikai iskola. A történeti iskola az etikai irány előkészítője is volt, amennyiben a népéletben működő erkölcsi tényezőkre figyelmeztetett. Az etikai iskola különösen a régi elméletnek azon tana ellen foglal állást, mely szerint a gazdasági életben egyedül a rideg egoizmus működik. Ez irány képviselőihez számíthatók különösen: Thünen, Wagner, Schäffie, Lange Németországban; Ingram, Sidgwick, Syme, Toynbee, Marshall. Ruskin Angliában; Clark, Walker, Ely Amerikában; Necker, Sismondi, Gide Franciaországban; Cossa, Loria, Cusumona Olaszországban; Azcarate Spanyolországban stb. Angliában különösen a nagy történetirónak, Carlylenak föllépésével függ össze ez iskola terjedése.
Matematikai iskola. Matematikai iskolának neveztetik azon irány, mely a gazdasági törvények fölfedezésére a matematikai módszert tartja legalkalmasabbnak. Ide tartoznak különösen Cournot, Fuoco, Gossen, Walras, Jevons, Macleod, Edgeworth, Fisher stb.
Természettudományi iskola. Több iró a természet és gazdasági élet nyilvánulásai között hasonlatosságot ismervén föl, a gazdasági jelenségek magyarázatára a természettudományi törvényeket akarta felhasználni; ez irók közé tartoznak Schäffie, Spencer Herbert, Lilienfeld, Lavergne-Peguilhen stb.
Védvámiskola. A szabadkereskedelmi iskolával ellentétbe helyezkedett egy iskola, mely a gazdaság természetes fejlődéséhez szükségesnek tartotta a termelési ágak összhangzatos fejlődését és ennek biztosítása bizonyos körülmények között a gyengébb és a külföldi verseny által létökben veszélyeztetett termelési ágak, első sorban az ipar érdekében védvámok alkalmazását kivánta. Ez iskola törekvései nem voltak képesek lényegében az ortodox angol nemzetgazdaság elméletét javítgatni. Elméleti törekvései ez iskolának általában kevésbbé sikerültek, mint gyakorlati törekvései, ezek pedig csak a nemzetközi munkamegosztás tulságig vitelének hibájában találtak erősebb támaszt. A védvámiskola legkiválóbb mesterei voltak List Frigyes, Carey, kiválóbb képviselői közé tartoznak Greeley, Peshine Smith, nálunk Kossuth, Beöthy leo, Mudrony stb. Lásd még Kereskedelmi politika.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
