A lírai közlésforma és a lírai műfajok
A lírai közlésforma és a lírai műfajok
A líra egy ógörög pengetős hangszertől kapta a nevét, minthogy legősibb – és mindmáig legtisztább, legegyszerűbb – megjelenési formája a dal. Igaz, hogy a költészetre főként a lírai közlésforma, valamint a verses szövegforma jellemző, ez azonban nem mindig volt így, és ma sem kizárólagosan érvényes. Az irodalomtörténet korábbi évszázadaiban a mainál gyakoribb volt az epikai, drámai és gondolati költészet. A prózában írott költeményt viszont éppen az újabb, modern költői irányzatok kedvelik.
A lírai közlésforma lényege a művészi önfeltárás, önkifejezés szándéka. A lírai mű középpontjában – kimondottan vagy kimondatlanul – a szerző személye áll: a lírai „én”. Ez az egyes szám első személyű „valaki” azonban sohasem azonos teljesen a szerzővel mint magánszeméllyel, sőt, elképzelt, kitalált („fiktív”) személy is lehet (szereplíra).
A lírai közlés tartalma az „én” belső életével kapcsolatos. A lírai mű belső, szubjektív folyamatként tárja fel az egyén életének eseményeit, az „én” lelkiállapotának, gondolatvilágának változásait.
A közlés címzettje az elképzelt hallgató vagy olvasó, akit a szerző néha – többnyire tegező formában – meg is szólít. A megszólított lehet valóságos vagy kitalált személy, lehet egy valaki vagy egy meghatározott közösség (például a nemzet), lehet Isten (vallásos líra) vagy akár maga a költő, a lírai „én” (önmegszólító líra).
A lírai közlésforma szoros kapcsolatban áll a költészettel. A lírai mű viszonylag rövid terjedelmű, általában nincs elmondható cselekménye. Szövegformájában leginkább verses, de lírai jellegű lehet a prózaköltemény is. A költői kifejezésmód lényege, a művészi többletjelentés gazdagsága legerősebben a lírai művekben érvényesül.
A lírai „én” általában úgy szólal meg, mintha éppen abban a pillanatban, a közlés feltételezett jelen idejében lenne mondanivalója. Ehhez az elképzelt pillanathoz néha elképzelt körülmények is tartoznak (közléshelyzet).
A lírai közlésforma korszakonként eltérő módon és mértékben játszott szerepet a szépirodalmi műfajok kialakításában. Néhány ismert, külön névvel illetett lírai műfaj (dal, epigramma, elégia, rapszódia, óda, himnusz) már a klasszikus ókorban létrejött, bár az irodalmi gondolkodás ezeket sokáig csak a drámai előadáshoz tartozó járulékos formáknak tekintette (kardalköltészet).
A lírai költészetnek azok a korok és irányzatok kedveztek igazán, amelyek nagyobb teret engedtek az érzelmi kitárulkozásnak, a személyes önkifejezésnek. Az európai költészet történetében ilyen volt a késői középkor, a reneszánsz, a nemzeti romantika és klasszicizmus, az impresszionizmus, a szimbolizmus, a szürrealizmus és az expresszionizmus. Későbbi korok költészetében gyakran bukkannak fel korábbi eredetű, tudatosan felidézett műfajok (pl. klasszicista epigrammák, romantikus ódák, szürrealista vagy expresszionista dalok).
A lírai közlésforma a magyar költészet évszázadai során csaknem mindig kiemelkedő szerepet játszott, magas művészi szinten érvényesült. A vallásos himnuszok már a középkorban megszólaltak magyarul is. A klasszikus lírai műfajok Janus Pannonius latin nyelvű költészetében jelentek meg. Irodalmunk minden korszakában született európai rangú költői életmű: többek között a reneszánsz Balassi Bálinté, a klasszicista Berzsenyi Dánielé, a rokokó és népies vonásokat is felvillantó Csokonai Vitéz Mihályé, a romantikus Vörösmarty Mihályé, a népies – romantikus Petőfi Sándoré, a népies – nemzeti klasszicista Arany Jánosé (aki a legszebb magyar balladákat írta), a szimbolista – szecessziós Ady Endréé, a modern költőként tudatosan klasszicizáló Babits Mihályé, az avantgárd irányzatoktól is megérintett József Attiláé, Kassák Lajosé, Radnóti Miklósé s végül a századunk költői kavalkádjában is egyéni hangon megszólaló Weöres Sándoré, Nagy Lászlóé, Pilinszky Jánosé.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
