Szenci Molnár Albert: XXII. ZSOLTÁR
Jövendölés az Krisztusnak szenvedésiről, haláláról
és föltámadásáról.
Én Istenem, én erős Istenem,
Miért hagyál el ennyire engem?
Kiáltásomtól az segedelem
Nagy távol vagyon.
Én kiáltok tehozzád egész napon, |
Még éjjel sem hallgatok semmi módon,
Ez ínségben.
De te szent vagy, és az Izráelben
Te szentséged megmarad mindenben,
Dicsértetel ez gyülekezetben
Szívvel-lélekkel.
Az mi régi atyáink teljességgel |
Szükségekben őket segedelmeddel
Megtartottad.
Ha ők szívből kiáltottak hozzád,
Mindjárt őket megszabadítottad,
Benned bíztak, és őket nem hattad
Esni szégyenben.
Én nem vagyok ember, de féreg lévén, |
Csúfolnak, utálnak, és megvét minden
És keserget.
Azki lát, minden csúfol engemet,
Száját elvonssza, szól merő mérget,
Fejét rázza, hunyorgatja szemét
Reám néz szörnyen.
Mondván: Ez ember bízott az Istenben, |
Ha szereti az Isten, néki légyen
Segédségől.
Hogy te engemet anyám méhéből
Kihozál, ottan segedelmem lől,
Csecsemő koromban is egyedől
Csak benned bíztam.
Sőt mihelt anyám méhéből származtam, |
Bátorsággal tehozzád ragaszkodtam,
Én Istenem.
Ne távozzál azért messze tőlem,
Ne hagyj el, mert nagy az én gyötrelmem.
Nincs segétőm, és az én sérelmem
Nem fáj senkinek.
Sok erős bikák engem környülvöttek, |
Ökleldezni, megölni igyekeznek
Nagy méltatlan.
Az ő szájokat énréám tátván,
Mint ragadozó sívó oroszlán,
Agyarkodnak, hogy engem torkokban
Béfalhassanak.
Könnyhullatásim, mint az vizek folynak, |
Szívem mint viasz olvad, bélim fájnak
Sebek miatt.
Minden erőm mint cserép elszáradt,
Száraz nyelvem az ínyemhez ragadt,
Porba vetél engem, érzem kínját
Halál mérgének.
Mert engemet sok ebek környülvettek, |
Kezeimet és lábaimat ezek
Általgyakták.
Én csontaimat megolvashatnák,
Szörnyű szemeket reám fordítnak,
Kínomban nem szánnak, de gúnyolnak,
Űznek csúfságot.
Elosztották egymás közt én ruhámot, |
Hogy abból ne metélnének foltokot,
Osztván részre.
Azért, Uram, tőlem ne légy messze,
Ne késsél, életemnek ereje.
Kérlek, siess, tekénts ínségemre,
Légy segedelmől.
Mentsd meg életem az éles fegyvertől, |
Egyedől voltomat mentsd meg ezektől
Jóvoltodból.
Tarts meg az éh oroszlán torkától,
És az egyszarvú fenevadaktól,
Kik mostan környülvöttek nagy mordól,
Ó, tarts meg engem!
Kiért szent nevedet híven dicsérem, |
És az szent gyülekezetben tisztelem
Fölségedet.
Dicsérjétek, istenfélők, őtet,
Jákob fiai, áldjátok nevét,
Izráel népe, féld ez fölséget
Mint Istenedet.
Mert nem utálja az szegénnek ügyét, |
De ha kiált, meghallgatja kérését
Nagy kegyessen.
Azért dicséretem rólad leszen
Minden előtt az gyülekezetben,
És én fogadásim semmiképpen
Meg nem töretnek.
Az szegények esznek, megelégesznek, |
Él az ő lelkek, és benned örvendnek,
Mindörökké.
Ez földi népnek minden serege
Az Úrhoz gyűl ez emlékezetre,
És az pogányoknak nemzetsége
Néki hajt fejet.
Mert az Úr egyedől bír mindeneket, |
Bírja, rajtok megmutatván erejét
Kezeinek.
Az kövérek, kik megelégedtek,
És kik már porrá lenni készültek,
Dicsérnek téged minden szegények
És nyomorultak.
És minden ő maradéki azoknak |
És firól fira ők téged uralnak,
Óh, nagy Isten!
Az követköző nép jövendőben
Te igazságodat dicséretben
Magasztalják, tisztelik szívekben
Ez egész földön.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir