Reményik Sándor: Porszem a Szaharából
Porszem a Szaharából
A Szaharában jártam egyszer, régen,
A napperzselte sivatagfövényen.
A napperzselte sivatagfövényen.
A pusztának a Számum nekivágott,
Megálltak remegve a karavánok.
Megálltak remegve a karavánok.
A homokot a szél seperte zúgva,
Meglapult ember, állat összebúva
Meglapult ember, állat összebúva
Én kitártam a kebelem a szélnek,
A szélkavarta, roppant, üres térnek.
A szélkavarta, roppant, üres térnek.
Akkor, nézve a nagy kietlenséget, -
Egy vándorporszem a szívembe tévedt.
Egy vándorporszem a szívembe tévedt.
Ő megpihent, a szívem védi, ója -
De lettem én a földnek bujdosója.
De lettem én a földnek bujdosója.
Örökkön-szomjas, elátkozott lélek,
Akit a Számum hagyatéka éget:
Akit a Számum hagyatéka éget:
Egy porszem csak, de szívemhez tapadt
És benne van az egész sivatag.
És benne van az egész sivatag.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
