Kosztolányi Dezső: KOPORSÓ ÉS BÖLCSŐ KÖZT
és ott maradok mindörökre nálad.
Ha ráborulok régi küszöbünkre
s megcsókolom az áldott, ősi fákat
és fáradottan, könnyesen remegve
nézek szemedbe.
rőt esti láz.
Nagy vaskapunk mennydörgve összerendül,
hogy fázva átremeg az ősi ház
a félelemtül.
bármily ijesztő nagy leszek s fehér,
zárj a karodba, ne keresd a szívem,
melyet elönt a csúf, fekete vér,
csak nézd kialvó, fénytelen szemem,
csak símogasd a főmet csendesen.
Én sem mesélem el neked, hogy éltem
fekélyes csókok közt, világos éjben,
csak nézlek egyre, mint a múltba rég,
akkor megértem majd, te vagy a kezdet
s te vagy a vég.
Némán lefekszem a fehér, nagy ágyba,
én, szólni nem tudó öreg baba
és a szivemből ajakamra reszket
az életem eltűnő dallama.
Te hallgatod, mint bölcsőnél virrasztó,
merengve, mosolyogva, szomorún
s koporsó és bölcső közt tétovázva
fonod fehér halotti koszorúm.
gyógyítva rebben áldott mosolyod
s könnyel, virággal, régi-régi dallal
szegény fiad halálba dalolod.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir