József Attila: [TÖREDÉKEK]
közöny lep, izzó és konok
a szolga emberekkel szemben
elepedt kedvem, elapadt nedvem,
elszáradt ég tüze lobog,
a gyűlölet, sívó szivemben.
voltak a rozsdás, éles, durva
csillagok a lelkembe szúrva
s mint önvérébe a vad terül,
reszkettem az éjben kinyúlva.
ezer magány
millió fájdalommal
szelt át meg át
az éjszakát
vastőrökül
voltak lelkembe törve
a csillagok
és vérszagok
virágoztak az űrbe.
Roskad a kormos hó, cseperészget a bádogeresz már
s mintha csak egy millió, aranyos kis kékszemü lányka
venne körül mosolyogva, ha ébredezel, csacsi medve,
ugy nevet itt a derűs ég
hogy társul vegyenek a vének,
kikben a haragvó remények
jó bölcseséggé változának.
szorongást eloszlató szellem
serkent engem a semmi ellen:
ha szólok, sokan szólnak hozzám.
mint kisgyerek virágos ággal
........................................
melyet szivesen büntetnétek,
ám én kilépek elibétek
ember lettem a szerelemben.
hogy engem ő váltott valóra.
mint, ha vannak, az örök dolgok.
hajtson ki a zápor után
mit kis gyerekünk bömböl
mint nyugalom, mint dús növény
jó szó, kövér fű, televény
szivemből és a földből.
hadd vessen cigánykereket
mert én nehéz vagyok már
hisz hogy én legyek hűtelen
ahhoz nehéz a szívem.
mint öntudatos űrt, a lelkemet
a telhetetlen űr alatt
és mégse csalj meg engem.
fölülve, halkan, betegen
- emlékszel? - azt mondtad nekem,
hogy ne hozzak virágot.
köszönöm neked, hogy remélek
magamnak békés elmulást,
neked szép, csendes búsulást.
Miként a tiszta űrben a világok,
lebeg keringve bennem a hiányod
óh hát ne hagyj meghalnom, amig élsz.
mit is tehetnék, hogy ne szánjanak
ha te sem érzed, hogy ki vagy nekem
nem szivja szivem közeledbe merülten,
mint vércse, reám lecsap a lebegő ég
s fuldoklik a lelkem az űrben.
egek táguló
boltozatán
s mint a valóság heveny láz után
lelkemben, mely világot áhit
az emberi fölszabadulás.
csillog, mint harmatcsepp a menny levelén.
mindig érzem a végtelent.
be vagyok fonva minden oldalon
és nem lelem a csomót, amelyet
egy rántással meg kéne oldanom.
És szenvedek, de nem lesz kegyelem,
ha megszabadít, aki egy velem, -
amazon lesz minden fájdalom.
adtál nekünk, kik szeretünk!
Megnehezited szerepünk.
Hát más nem éppen annyit élt át,
................................................
................................................
................................................
elmenni annak ilyen könnyü?
Mért bántsz? Én nem bántottalak!
Ugy tettél, mint a kisgyerek
ki becsöngetett s elszaladt.
mint patak köveken
csevegve folyik át
dolgokon egeken -
eszmélhetsz nagyot:
nem kell más verse már,
költő én vagyok!
leveles dohány.
A líra: logika;
de nem tudomány.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir