Csokonai Vitéz Mihály: Gróf Károlyi József úrnak
Fényű virtussait kezdem énekleni.
Legszentebb igazság! hagyd el az egeket! |
Szállj le s újjaiddal illesd ez éneket! |
Lehessen ártatlan fejed piperéje.
Mondd meg a dicsőség halmán Károlyinak, |
Mint adódott fényes széke atyjainak. |
Már az érdem köves bércére fellépe.
S követvén ősinek dicső nyomdokait,
Botlás nélkűl járta darabos hantjait.
Bár a most serdűlni kezdő Alcidesnek |
Sokan sok akadályt s leseket keresnek: |
Van egy kézenfogva vivő Frónimussa.
A gyönyörűségnek, mely a virtust veszti, |
Bágyasztó karjai közé nem ereszti. |
Sok nagyot halálos sírba temettenek.
Megvetvén hát ifjú szíve puha kényjét, |
Mászkálja a virtus és érdem ösvényjét |
A meredek bércnek szélére felpattan.
Hol a tiszteletnek űlvén hintajába,
Az érdemmel együtt megy dicső várába,
Itt elkopott útas-ruháit leveti, |
Bársony palástjába Hónor őltözteti. |
Éleszti az égből szállt ambróziával. -
Azután csókokat orcájára vetvén, |
Fejet hajt, és nyájas karjain vezetvén, |
Mely a hegytetőn függ, az ég szomszédjába.
A halhatatlanság pitvara, s mennyei |
Éltünknek itt nyílnak örök esztendei. |
Károlyit s ajánlja ősei rendébe.
Őseinek; akik már a dicsőségnek |
Egén első fényű ragyogással égnek. |
Metszve tűndökölnek adamás táblába.
S lelkeik egy fényes ködből font fellegnek |
Szárnyain a többi hérókkal lebegnek. - |
Hogy az idő irígy foga meg ne rágja. -
Ekkor a dicsőség székébe űltette, |
Isteni kezeit rá áldással tette. |
Mely világosabbá tégye nagy érdemét. -
Végre a templomból mindnyájan kijőnek, |
Viszi karonfogva egy laurus erdőnek, |
Örök tiszteletű árnyékkal zőldellett.
A héróknak sírja egy csendes berekbe |
Szent borzadást öntött a néma lélekbe. |
Örök áldására méltó Károlyiak:
Tisztes hamvaikon borostyánok nőttek |
S felettek szentséges árnyékokat szőttek. |
Sóhajtásaitól gyengén suhogának.
S a bennek pihegő ekhónak kebele |
A sír felé bágyadt hanggal nyögdécsele. |
S róla egy pár legszebb ágacskát levága.
Mely a fáról függő és ellenséges vért |
Izzadó fegyverek vasához még nem ért. |
Melyet sok hazafi hullatott reája.
Meleg volt még most is a hív magyaroktól |
Levelére mélyen raggatott csókoktól. |
Őrt álló Zichynek kezébe engedte.
Nem lévén senki is nála méltóbb erre, |
Hogy laurust tehessen egy ilyen emberre. |
A haza sokféle rendű fiaival. -
Melyet látván Pallás, a megkoszorúzott |
Grófnak múzsáival örömnótát húzott, |
Hogy végye kedvesen vékony hederáját,
Melyet az örvendő magyar Hélikonnak |
Ártatlan leányi tisztelettel fonnak. |
Ez is homlokait csókolni kívánja;
Hogy tanúja légyen azon tiszteletnek, |
Én is itt a hegy tövében, |
Hol nem igen meredek, |
Nagysádnak magam nevében |
Apró violát szedek; |
És laurusához kapcsolva, |
Bémutatom kézcsókolva: |
Végye tőlem kegyesen! |
Dicső személyek! akiket a mai
Idők örömmel énekelnek |
S glória vára felé emelnek. |
Dicséretinknek érdeme csak kicsi:
És így talán homályosítjuk |
Majd ha nagy érdemidet nagyítjuk. |
Nagyobbra fogja vinni nagy érdemed:
Mi hát, kik e kis vőlgybe űlünk, |
Mély özönébe nem is merűlünk. |
Csókolni légyen hát szabad e kezet!
Hadd zengjen ilyen szíves ének |
A magyarok kegyes Istenének: |
Járjék az érdem istene véletek,
A virtus érc bástyája légyen |
S több koszorút fejetekre tégyen. |
Ezt már sok árva múzsa tapasztalá;
Hogy védjen Ily hatalmas Aegis |
Béfedezése alatt az ég is! |
A Hónortól, Pallástól és Hírtől kísértetve a Múzsákhoz
Múlattok a hegy tövében,
Jertek vígan énekelő |
Lanttal elő! |
A most jött fő rendeket
Vélek tisztelvén. |
Mely méltóságos vendég
Peng itten a Hír nyelvén? |
Peng itten a Hír nyelvén? |
Kit méltán tisztel hazája,
Eljött hazánk nagyjaival |
S Károlyival. |
A Thémis apostolit
Látja Pallásunk. |
Ekhózzon hát nevekkel
Örvendező szállásunk! |
Örvendező szállásunk! |
Ha leraktátok,
Szedjétek kezetekbe. |
Hangoztassa itt
E kies berekbe. |
Torokkal hangos vivátot,
S e két méltóság nevének |
Zengjen Pinduson az ének. |
S kísérőivel,
Éljen Károlyink, éljen! |
És kézcsókolva
Mind tiszteljük mélyen; |
Melyet az égre bocsátunk,
Azt kívánja Debrecennel, |
Azt nemzetünkbe mindennel: |
Sok esztendőkig
Tartsa meg őket az ég! |
Szíve hazának
Szeretetivel ég. |
Élesztgessen bennünket annak szeretetivel.
Nagyságtoknak szenteljük fel mindnyájunkat.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir