Csokonai Vitéz Mihály: Egy vén fának árnyékában régen szenvedő rózsafa
Egy vén fának árnyékában régen szenvedő rózsafa
Gyenge rózsabokor kesereg búvában
Egy podvas vén fának hideg árnyékában.
Könnycseppek húllanak kinyílt bíbor száján,
Melyek leperegnek egypár bimbócskáján.
Egek! még elején a kies tavasznak
Fakadó leveli szomorúan asznak:
A fa ráterítvén mohos vén gallyait,
Nem ereszti hozzá a nap súgárait.
Egek! íly szép rózsát ide ki űltetett,
Mely a kertekben is díszt érdemelhetett?
Ott a több mosolygó virágoknak során
Nem epedt volna el szegény ilyen korán:
De itten a bánat sűrű tövissei
Lettek szépségének fúrdaló ívei.
Súgár mogyorófák körűlte hevernek,
De azok feléje fordúlni sem mernek;
Reá lágy tavaszi szellő sem lengedez,
Mert a vén fa tőle minden rést elfedez.
Így fonnyad magános keserűségibe -
Ah! e rózsaszálat ki ne szánná, ki ne?
Magok az erdei fiatal istenek
Kínjait fájlalják; de mit segítenek!
Gyakran vígasztalják szegénykét a nimfák,
Szánakoznak sorsán az érzékeny hím fák.
Maga a szép rózsa, csüggesztvén ágait,
Így ereszti égre bokros panaszait:
"Mért nem emészt már el vagy hévség vagy hideg?
Ilyen vadon helyen mit sínlek, mint rideg?
Vajha forgószelet támasztna valaki,
Hogy tégedet, vén fa, tőből facsarna ki!"
Egy podvas vén fának hideg árnyékában.
Könnycseppek húllanak kinyílt bíbor száján,
Melyek leperegnek egypár bimbócskáján.
Egek! még elején a kies tavasznak
Fakadó leveli szomorúan asznak:
A fa ráterítvén mohos vén gallyait,
Nem ereszti hozzá a nap súgárait.
Egek! íly szép rózsát ide ki űltetett,
Mely a kertekben is díszt érdemelhetett?
Ott a több mosolygó virágoknak során
Nem epedt volna el szegény ilyen korán:
De itten a bánat sűrű tövissei
Lettek szépségének fúrdaló ívei.
Súgár mogyorófák körűlte hevernek,
De azok feléje fordúlni sem mernek;
Reá lágy tavaszi szellő sem lengedez,
Mert a vén fa tőle minden rést elfedez.
Így fonnyad magános keserűségibe -
Ah! e rózsaszálat ki ne szánná, ki ne?
Magok az erdei fiatal istenek
Kínjait fájlalják; de mit segítenek!
Gyakran vígasztalják szegénykét a nimfák,
Szánakoznak sorsán az érzékeny hím fák.
Maga a szép rózsa, csüggesztvén ágait,
Így ereszti égre bokros panaszait:
"Mért nem emészt már el vagy hévség vagy hideg?
Ilyen vadon helyen mit sínlek, mint rideg?
Vajha forgószelet támasztna valaki,
Hogy tégedet, vén fa, tőből facsarna ki!"
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
