Kultúra

Full text search

Kultúra
VI. 28. – Megjelenik a Kultura i zsizny (Kultúra és élet) c. negyedévi folyóirat, a kb propaganda- és agitációs osztályának orgánuma.
VIII. 16. KB-határozat születik, amit Andrej Zsdanov hírhedt beszéde és országos kampány követ Zoscsenko és Ahmatova ellen. Mindkettőjüket kizárják az írószövetségből is. A nekik fórumot adó Zvezda és Leningrád c. folyóiratok szerkesztőségét összevonják, felszámolva ezzel az utóbbit.
VIII. – Az ÖK(b)P KB utasítására az írószövetség addigi főtitkárát, Nyikolaj Tyihonovot Alekszandr Fagyejev váltja fel posztján.
– Párthatározat születik a drámai színházak repertoárjáról.
IX. – A kb újabb állásfoglalást közöl, ezúttal a Nagy élet c. filmről. A pártbírálat következtében Leonyid Lukov művét nem mutatják be (nyilvános bemutatójára csak 1958-ban kerül sor). A határozat Eizenstejn Rettegett Iván c. filmjét is elmarasztalja: „az opricsnyikek progresszív seregét… degeneráltak bandájaként mutatja be”.
Az év folyamán – Megjelenik Mihail Zoscsenko elbeszélése, az Egy majom kalandjai, amely egyik közvetlen ürügyévé lesz az aug. 16-i párthatározatnak.
– Konsztantyin Szimonov megírja darabját, Az orosz kérdést, míg Borisz Polevoj Egy igaz ember c. ír regényt a sematizáló heroizmus jegyében.
– A korai háborús próza kiváló darabja Viktor Nyekraszov regénye, a Sztálingrád lövészárkaiban (a magyar kiadás címe: Fordul a kerék). Dokumentarista realizmusa, leplezetlen őszintesége ellenére Sztálin-díjat kap. – Dmitrij Sosztakovics befejezi IX. szimfóniáját.
– Bemutatják Mihail Csiaureli filmjét, az Esküt (Állami Díj 1947-ben.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir