Az első szocialista költők

Full text search

Az első szocialista költők
Szocialista irodalmunk indulását a 20. század elején megszólaló, a szegényparasztságból, a munkásosztályból vagy nincstelen kispolgári rétegekből jött, s a szociáldemokrata párt és a Népszava köré csoportosuló költők (Csizmadia Sándor, Farkas Antal, Gyagyovszky Emil és mások) fellépésétől számítjuk. Első és legjelentősebb képviselőik, Csizmadia Sándor (1871–1929), majd Farkas Antal (1875–1940) még a századforduló előtt adták ki első verskötetüket. (L. a IV. kötetben.)
482Csizmadia Sándor témában és világlátásban hozott újat kora magyar irodalmába: az alakuló-erősödő nagyipari munkásosztály és az agrárproletariátus életét, gondolat- és érzelemvilágát igyekezett a költészet eszközeivel kifejezni. Az első költő volt, akinek alapélményét a szocializmus adta, aki a proletariátus sorsát, vágyait és reményeit teljes beleéléssel énekelte meg. Versformában a népies hagyományok követője volt, művészetszemléletét még az Adyt megelőző kor alakította ki, s később sem tudott egy többszólamú, differenciáltabb költői formanyelvet kimunkálni. Egyszerű hangütésű versei könnyebben is találhattak utat a szélesebb munkásközönséghez. Farkas Antal, majd Gyagyovszky Emil követte hamarosan Csizmadiát, s nyomukban kibontakozott a Népszava hasábjain – részben a lap belső munkatársaiból – a szocialista világnézetet valló költők első gárdája irodalmunkban (Benjámin Ferenc, Bodrogi Zsigmond, Migray József, Peterdi Andor, Tuba Károly és mások). Központi témájuk még a munkásság nyomora, kiszolgáltatottsága. Ez a téma kispolgári szentimentalizmusba fullad ugyan néhány verselő tollán, egyes költőknél – s mindenekelőtt magánál Csizmadiánál – azonban a forradalmi lázadás hangja is megszólal.
A szocialista irodalom e kifejlődését nagy mértékben elősegítette, hogy a Népszava, amely korábban háromszor hetenként jelent meg, 1905 áprilisában napilappá vált, s kulturális rovatában – amelyet ez időben Bresztovszky Ernő szerkesztett – csaknem minden nap közölt verset, novellát vagy elvi-esztétikai cikket. Emellett az időszaki munkássajtó is gyorsan fejlődött: 1904-ben megindult az Ifjúmunkás és a Szakszervezeti Tanács havi folyóirata, a Szakszervezeti Értesítő, 1905-ben a Nőmunkás, 1906-ban a Szociáldemokrata Párt tudományos folyóirata, a Szocializmus, és a Földmunkás Szövetség lapja, a Világszabadság. 1905-ben a Szociáldemokrata Párt létrehozta saját nyomdáját, a Világosság nyomdát, s ez megsokszorozta a szocialista szépirodalmi művek kiadását. Megindul a Magyar Munkás Könyvtár, a Munkás-színpad, s 1907 végén a Népszava Olvasótára című könyvsorozat. Mindezzel a párt elsősorban a munkástömegek kulturális nevelését kívánta elősegíteni, de egyben megnövelte a szocialista irodalom publikációs lehetőségeit is, és új olvasóközönséget teremtett számára.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir