CSENGER-ZALÁN ZSOLT

Full text search

CSENGER-ZALÁN ZSOLT
CSENGER-ZALÁN ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Itt az expozéban hallhattuk, hogy ez a szerződés miről is szól. A legfontosabb talán ebből kiemelni azt, hogy az Intelsat Limitednek az ellenőrzését végző Nemzetközi Műholdas Távközlési Szervezetre, az ITSO-ra vonatkozik ez a megállapodás, amely - ahogy államtitkár úr is említette - most január közepén lépett hatályba.
Nyilván 2005 óta törvény írja elő, hogy minden egyes nemzetközi szerződést az Országgyűlésnek is tárgyalnia kell, illetve be kell cikkelyeznie a magyar törvények közé. Ettől függetlenül lesz nemzetközileg érvényes, de túl ezen a kötelezettségen itt még az is mindenképpen szükségessé teszi ennek a törvénynek az elfogadását, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke az, aki ellátja ebben a szervezetben Magyarország képviseletét, és mint tudjuk, az NMHH egy kormányzattól független szervezet, tehát ahhoz, hogy jogilag ők ezt teljes egészében elláthassák, törvényben kell meghatározni, törvényben kell delegálni számukra ezt a feladatot.
A Fidesz frakciója támogatja ezt a törvényjavaslatot, úgyhogy kérem képviselőtársaimat is erre. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir