DR. BÁRÁNDY GERGELY

Full text search

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Volt ebből már polémia, hogy ki van itt és ki nincs itt a teremben. Azt gondolom, persze, számon lehet kérni az ellenzéki pártokon azt, hogy hányan vannak és hányan nincsenek itt a teremben, mégis én azt gondolom, hogy azért alapvetően a kormánynak kötelessége jelen lenni és helytállni egy költségvetési vitában. A képviselők pedig az ellenzéki oldalról olyan ütemben jönnek, én azt gondolom, ahogy ők jónak látják és gondolják, ugyanis ők kérdéseket tesznek föl és véleményeket fogalmaznak meg. A kormánynak volna az a kötelessége, hogy egyébként itt legyen, és válaszoljon ezekre a felvetésekre, vagy legalábbis nyitott fülekkel hallgassa legalább a szakmai felvetéseket és érveket.
Nagyjából ki lehet egyébként következtetni, hogy melyik képviselő körülbelül miről kíván beszélni, és nagyon örülök annak, hogy három államtitkár is képviselteti itt magát, de például az igazságügyi tárcától nincs itt senki, én pedig az igazságügyi költségvetési támogatásokról és az azzal összefüggő kérdésekről szeretnék beszélni, amire, azt gondolom, joggal várhatnám el, ha már van ilyen külön intézmény, hogy parlamenti államtitkár, akkor legalább a költségvetés vitájában, ami Nyitrai képviselőtársam szerint a legfontosabb törvény itt az Országgyűlésben, akkor legyen itt a kormány, és képviselje ezt a legfontosabb törvényt, amit ő benyújtott.
Kezdeném a bírósági fejezettel: azt gondolom, abban nincs vita, legalábbis a szakmában biztos nincs - hogy a kormányzati költségvetést alakítók szerint miben van és miben nincs, ezt nem tudom, de a szakmán belül nincs vita abban -, hogy a legnagyobb problémája ma a bírói karnak, illetve az igazságügyi alkalmazotti rétegnek az, hogy 15 éve nem volt béremelés ebben a szektorban, 15 éve, tisztelt képviselőtársaim. 2002-2003-ban volt utoljára ebben, és most háromszor 5 százalékos béremelést kívánnak 15 év után ennek a szektornak adni, 15 év után!
Szeretném mondani, államtitkár úr, hogy ha igaz az, amiről Nyitrai képviselőtársam beszélt, és az ápolók bére 65 százalékkal emelkedik - ami helyes, legyen így, megérdemlik, tökéletesen rendben van, ha ez igaz -, de akkor hadd kérdezzem meg, hogy 15 év után az igazságügyi alkalmazottaknak vagy a bíráknak a fizetését miért háromszor 5 százalékban kívánják meghatározni, már az emelés mértékét.
Tudom, hogy a miniszterelnök személyesen utálja, rühelli a bírói kart, ezt én értem, mert ez az egyetlen olyan hatalmi ág, amelyik nem feküdt még be a kormánynak, és remélem, nem is fog, de azért én úgy hiszem, hogy egy költségvetés tervezésekor ez nem lehet érv. Tudjuk, érv a miniszterelnök hobbija, a stadionok s a többi, de talán negatív diszkriminációt, ha már pozitívat tanúsítanak, legalább negatív diszkriminációnak nem kéne megjelennie. Annál is inkább furcsa ez, tisztelt államtitkár úr, önnek címzem - mert hiszen Trócsányi László már szerintem több mint egy éve nem vett részt parlamenti vitában, de az államtitkára sincs itt -, hogy ha egyébként önök tudnak adni a bírósági költségvetésben 31 milliárd forint pluszt ebben az évben, akkor abból miért csak 8,5 milliárd jut béremelésre 15 év után? Tudom, azt, amit a bíró meg a családja megeszik, vagy esetleg elkölt a nyaralás során, vagy a törlesztőrészletére, amit lakáshitelként vett föl, arra nem lehet kiakasztani az emléktáblát, hogy ezt Orbán Viktor és kormánya csinálta, mint egy új épületre, ezt én értem - de azért az ember is számít, nem? És hiába lesznek szép épületek, hiába lesz jól működő informatikai rendszer - megjegyzem, nincsen, de hiába lenne -, ha a képzett és tehetséges munkaerő elmegy onnan és elvándorol.
A képzett és tehetséges fiatalok pedig nem feltétlenül választják ezt a szektort. Még a bíróit csak-csak, mert oda kell egyfajta elhivatottság is, és akinek van elhivatottsága, az ezt megteszi adott esetben. De az igazságügyi alkalmazottak, akik van, hogy százezer forint alatt visznek haza egy hónapban, azok elmennek.
Most van az a pillanat, az az utolsó pillanat, amikor őket ott lehet tartani. Higgye el, államtitkár úr, nagy érték, amit ők képviselnek, nem olyan, mint egy segédmunkás, aki helyettesíthető egy pillanat alatt. Ezek az emberek képzett, tapasztalt és jó munkaerők, ha ezeket a kormány elengedi, abból az igazságszolgáltatásnak komoly kára származik. Éppen ezért képtelen vagyok megérteni azt, hogy ha már a bírósági fejezetre jut 21 milliárd forint plusz (sic!), akkor miért nem lehet ezt más arányban juttatni, és miért nem lehet eleget tenni, ha már másnak nem, a miniszterelnök egyik gyereke keresztanyjának, aki az OBH elnöke speciel, az ő kérésének megfelelni, és egy kicsit nagyobb béremelést nyújtani a bíráknak, illetve az igazságügyi alkalmazottaknak.
A másik, tisztelt államtitkár úr, az Igazságügyi Minisztérium. Én azt meg nem tudom érteni, mi céljuk van azzal, hogy gyakorlatilag mindent kiszerveznek az Igazságügyi Minisztérium alól. Ennek persze csak egy kihatása az, hogy a költségvetésben kevesebb mint a felét kapja majd az IM a korábbinak; természetes folyománya, hiszen a létszáma nagyjából megfeleződik. De azt is szívesen föltettem volna kérdésként az igazságügyi miniszternek, ha itt lenne, vagy az államtitkárának, hogy mondja már meg nekem, hogy mi a cél: hogy Trócsányi László és a titkársága maradjon a végére?
Megjegyzem, nem lenne nagy kár érte, mert amit ma az Igazságügyi Minisztérium csinál, mondjuk úgy, hogy erős kritika tárgya tud lenni, főleg az, hogy Magyarországon milyen törvények születnek, milyen tartalmú, stílusú törvények, és milyen színvonalon nyújtják be egyébként az Igazságügyi Minisztériumból ezeket a jogszabályokat. De ettől függetlenül azt tudom mondani, az, hogy az igazságügyi tárca alól kiszervezik a jogköröket, azt gondolom, jól mutatja az önök alkotmányos felfogását és hozzáállását; ahogy hozzáállnak az Igazságügyi Minisztériumhoz, pont így állnak hozzá a jogállamhoz és a demokráciához is. Nincs szükség a kormányon belül olyanra, aki erre odafigyel, fölösleges teljesen, értem én ezt.
A másik, hogy a jogászképzés színvonalát, államtitkár úr, tudja, mi tudná emelni? Ha azt az 500 millió forintot, amit odautalnak a miniszter hatáskörébe, hogy fordítsa a jogászképzés színvonalának az emelésére, azt szépen szétosztanák a magyarországi jogi karok között. Higgye el, az az 500 millió forint nagyon szükséges lenne, és nagyon jól jönne a jogi karokon. Nem Trócsányi László hobbiját kéne támogatni, igaz, ez csak 500 millióba kerül, jóval kevesebbe, mint a miniszterelnök hobbijai, de én azt gondolom, hogy ennek a helye ott lenne a jogi egyetemeken. 500 millió forintból kisebb csodát lehetne tenni Magyarországon a jogi oktatásban, ha azt nem a miniszter kénye-kedve szerint osztogatná, hanem a jogi egyetemeken közvetlenül jelenne meg.
Amire viszont jut e témakörben, hát, az a propaganda, arra természetesen 100 milliárd forint fölött, ezt már említettem is.
És végül, csak mert Nyitrai képviselő úr ezt megjegyezte, az állatvédelem témakörében: amit a kormány az állatvédelem témakörében eddig tett és az állatvédőkkel ahogy bánik, azt gondolom, hogy ezt a témát nem szabadna még csak meg sem említenie itt a parlamentben egy kormánypárti képviselőnek sem.
(9.50)
Az az összeg, amit önök erre szánnak, az szimbolikus, szimbolikusan sértő. Tudja, államtitkár úr, én beszéltem állatvédőkkel, nem eggyel, és körülbelül az a vélemény róla, hogy amit önök állatvédelemre kívánnak fordítani most szimbolikusan - hogy idézzem Nyitrai képviselő urat -, az körülbelül annyi pénz, mint amennyiből egy nagyobb állatvédő alapítvány negyedévig tud működni. Negyedévig egy állatvédő alapítvány! - ennyire fontos önöknek az állatvédelem. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir