DR. BÁRÁNDY GERGELY

Full text search

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak néhány reakció. Egyrészt Fónagy államtitkár úrnak mondanám, hogy a közvélemény félrevezetésére önök elkülönítettek több mint 100 milliárd forintot ebben a költségvetésben a közszolgálati média támogatása és kormányinfó címén.
A másik, ami bővebb, Soltész államtitkár úrnak: államtitkár úr, amikor egy tízmilliós ország kormánya fél éve azon nyavalyog, picsog, hogy egy 90 éves beteg üzletember, akitől egy óceán választ el minket, az a legfőbb ellensége, hát, az szánalmas. Megjegyzem, hogy a sorosozás egy alig burkolt zsidózás, ami összekeverve a bűnbakkereséssel meglehetősen csúf időket idéz. (Soltész Miklós: Ezt nem mondtam!)
Ami meg a szavazást illeti: a saját pártcsaládjuk, államtitkár úr, már legszívesebben régen kivetette volna önöket magukból, a Fideszt. Azért nem tette meg, egyetlen okból, mert így még talán egy kicsit befolyással tudnak lenni önökre és az önök nagy bölcs vezérére. Azért az sokat elárul erről, én azt gondolom, hogy kettőször annyian szavaztak igennel erre a határozatra, mint amennyien nemmel. Ez a határozat nem tudott volna átmenni akkor, ha az önök pártcsaládjának a fele nem a „nem” gombot nyomja meg, hanem másként szavaz. (Nyitrai Zsolt: Nem igaz!)
Az önök saját pártcsaládja adta ki magukat, a saját pártcsaládjuk. Nem is a saját előterjesztésüket szavazta meg, hanem a baloldali előterjesztést, államtitkár úr. Ha valami el kellene hogy gondolkodtassa önöket, akkor azt gondolom, hogy ez az. Megjegyzem, hogy az egész Európai Bizottság jobboldali vezetéssel, jobboldali többséggel működik.
De ennél szomorúbb az önök számára, én azt gondolom, hogy nemcsak Európának van elege magukból, hanem a magyar társadalomnak is. Most jött ki a legújabb felmérés, miszerint az értelmiségi és a diplomás réteg, azok, akik a leginkább gondolkodnak, elpártolt önöktől, úgy tűnik; a nagy neveken kívül, Stumpf Istvánon, Mellár Tamáson, Király Miklóson, Horányi Özsében kívül már maga a társadalom is. A propagandagépezet, az ellopott milliárdok és a manipulált választási rendszerük - na, ezek tartják önöket még lélegeztetőgépen. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir