DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Full text search

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a kérdést. Tisztelt Elnök Úr! Csodálkozom, mert hiszen egyértelműen pozitív választ tudok adni: a kormányprogramban szereplő emelés első ütemét teljesítettük. Ez azt jelenti, hogy 2003 novemberében azoknak az özvegy honfitársainknak, akik 20 százalékos mértékben megállapított állandó özvegyi nyugdíjban részesültek, vagyis azoknak a személyeknek, akik a saját jogú öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjuk mellett kapják az özvegyi nyugdíjat, az özvegyi ellátásuk került 25 százalékos emelésre. Tehát ez az intézkedés az érintett özvegyeknél a 2003 novemberében ugyancsak végrehajtott 2,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést is tartalmazó özvegyi ellátásuk összegének a további 25 százalékos növelését jelentette. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az átlagokat tekintve a körülbelül 580 ezer özvegy ellátása átlagosan közel 3 ezer forinttal nőtt.
Megmondom őszintén, képviselő úr, hozzánk olyan panasz, amelyre ön hivatkozik, nem futott be, és nem tudok ilyen panaszról az országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál sem.
Azt is ki kell emelni, hogy az özvegyi nyugdíjak emelése kiterjedt a 2003. október 31. után megözvegyülőkkel, illetve a feléledési szabállyal majd ezután özvegyi nyugdíjra jogosulttá válókra is. Számukra az elhunyt házastárs nyugdíjának a korábbi 20 százaléka helyett annak 25 százaléka fog járni, tehát az új megállapításoknál az új mérték már 25 százalékos lesz, úgyhogy kérem, képviselő úr, ezt szíveskedjék elfogadni, ez megtörtént.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir