DR. CSAPODY MIKLÓS

Full text search

DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Külügyminiszter Úr! A hét végi magyar értekezlet és a tegnapi vita arról szólt, hogy a törvény elégséges-e vagy nem, s hogy vajon több-e a kevés a semminél, hogy az elszakított magyarság nagy többségének véleménye fontosabb-e az elutasítóknál.
A vád és a védelem csapott össze természetesen, ez volt a pártpolitika. A Magyar Országgyűlésnek azonban távlatosabb nemzetpolitikai feladatai is vannak, mégpedig közösek. A nemzeti kisebbségek léte és jövője akkor is Európa nagy kérdése, ha e probléma előidézője éppen a múlt század Nyugat-Európája volt; az az Európa, amelyik hatalmi érdekből a tragikus bűnt, egy európai nemzet szétdarabolását nemcsak elkövette, de szűklátókörűen meg is ismételte, és amely ennek ellenére csak a '90-es években kezdett úgymond foglalkozni a kisebbségekkel. De ez már a jelen történelme, és ezt a jelent ma már mi is alakítjuk.
Ami minket, magyarokat illet, a centrum és a periféria viszonyában könnyen belátható, hogy ha a perifériát a homogén nemzetállam idejétmúlt eszméjéből fakadóan az asszimiláció és az etnikai konfliktusok fenyegetik, a demográfiai fogyatkozás és az autonómia hiánya pusztítja, akkor mindez a centrum biztonságát is veszélyezteti. Az MDF ezért a határon túli magyarság jogainak anyaországi és európai védelmezését biztonságpolitikai kérdésnek is tekinti. Ha tehát a határon túli magyarságot uniós összefüggésben szemléljük, a kollektív kisebbségi jogok garanciáiért és uniós kodifikációjáért a nemzetközi szervezetekben is küzdenünk kell.
Nemzetpolitikai törekvéseinknek ezért a csatlakozást követően két fő iránya van. Az egyik a kisebbségvédelemnek az uniós jogrendbe való bevitele annak érdekében, hogy a kisebbségi jogok érvényesítése számon kérhető jogi kötelezettséggé váljék. A másik: szerepvállalásunk az Unión kívül, a bővítésen egyelőre kívül maradó államok magyar közösségeinek védelme.
A Magyar Demokrata Fórum nemzetpolitikájának magva a szülőföld-stratégia, és szerencsére ebben társadalmilag és itt a parlamentben is megvan az egyetértés. A szomszédságban élő magyar pályakezdő tanárt, kőművest, színészt vagy orvost azonban nem elég ráolvasásszerűen felszólítani az otthonmaradásra, mert a szülőföld igazi hazává formálása nehéz és körültekintést igénylő munka, amelyet a magyar államnak a törvényalkotási és diplomáciai, a kulturális és az anyagi támogatások teljes eszköztárával kell támogatnia. A magyar vállalkozók határon túli beruházásainak állami támogatására és az állam stratégiai beruházásaira végre hatékony és átlátható, a korrupció minden gyanújától mentes rendszert kell kidolgozni, részt kell venni a privatizációs folyamatokban a magyar bankok megjelenésének ösztönzésével, a regionális együttműködés további támogatásával. E téren a legsürgetőbb feladataink a Vajdaságban vannak, a VMSZ a MÁÉRT-en ígéretet is kapott a kormányzati segítségre.
De nemzetpolitikai feladat a vízumkényszer kárainak csökkentése Kárpátalján és a Vajdaságban is, akár lengyel-ukrán mintára is, térítésmentes magyar vízummal innen, vízummentességgel onnan. S ha már a Vajdaságról beszélek, nemzetpolitikai feladat a kettős állampolgárság kérdésének elméleti végiggondolása is, miután az intézmény az Unióban sem ismeretlen. Noha a schengeni egyezmény a problémát nem oldja meg, az MDF komolyan számol az iránta tapasztalható erős érzelmi igénnyel. Bevezetésének megfontolására a magyar állam és a szomszéd partner kölcsönös egyetértése esetén kerülhet sor.
További nemzetpolitikai feladata a Magyar Országgyűlésnek, hogy határozatban kérje fel a kormányt a magyar diplomáciai akadémia felállítására, a nemzeti érdeket szolgáló, jól képzett szakemberek utánpótlásának biztosítására. Nemzetpolitikai feladatot fogalmaz meg az MDF másik javaslata is, az, hogy a kedvezménytörvény végrehajtásának és a közalapítványok működésének figyelemmel kísérésére, de a magyar szellemi és tudományos műhelyek jelzéseinek érzékelésére is hozzunk létre itt, a magyar parlamentben egy bizottságot, a határon túli magyarok bizottságát a kormányzati oldal parlamenti megfelelőjeként.
Tisztelt Országgyűlés! Azzal kezdtem, hogy a nemzetpolitika közös. Ebben a stratégiában pedig minden józan megfontolásnak helye van, csak egynek nincsen: a marakodásnak. Hamarosan előttünk a módosított törvény, amelyik olyan, amilyen. De most már nézzünk távolabbra is, távlatos nemzetpolitikai feladatainkra!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF és a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir