KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, a vita valamennyi résztvevője megegyezik abban, sőt a magyar politikai életben egy jó ideje közmegegyezés az, hogy a magyar egészségügy nagyon komoly válságban van.
(0.30)
Ha elfogadjuk ezt az alapállást - és ezt nehéz vitatni -, akkor az is világos, hogy meg kell határozni, hol van a legnagyobb baj, és nyilván ahhoz kell először hozzányúlni, talán azon az alapon, ahogy egyébként, ha bevisznek a sürgősségi ellátásra egy több sebből vérző beteget, aki éppen autóbalesetet szenvedett, akkor persze észre lehet venni, hogy a bal felső kettes foga lyukas, és neki lehet állni fúrni a fogát, de mégsem ez a hasznos dolog, hanem egyébként a lyukas fogát figyelmen kívül hagyva, a súlyosan vérző sebeit kell ellátni.
Ha az egészségügy komoly válságban van, és a kormány mégis ezzel a törvénnyel jön elő először, akkor azt kell mondjam, hogy két dolog lehetséges. Vagy egész egyszerűen nem értenek ahhoz, hogy a magyar egészségügy válságának mi a leglényege, amit egyébként még vélelmezhetnénk is, hiszen visszaemlékeznek rá talán a képviselőtársak, hogy annak idején a miniszterelnökök vitájában Medgyessy Péter hosszan ecsetelte a magyar egészségügy válságát, majd arra a kérdésre, hogy akkor miben is áll ennek a válságnak a lényege, azt mondta, hogy ő járt a kazincbarcikai kórházban, és ott bizony az alagsorban csöpögött a csap. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Ezen az alapon meg sem lepődhetnénk egyébként, hogy esetleg nem érzékeli a kormány, a magyar egészségügynek mi a legfontosabb problémája, de inkább járunk helyes úton, ha azt mondjuk, hogy Medgyessy Péter egy bonmot-t akart mondani, amolyan Medgyessy Péter-es módon - úgy is sikerült.
Sokkal inkább azonban arról van szó, hogy valami más ok miatt a magyar egészségügy alapproblémájához nem mernek, nem akarnak hozzányúlni. Mert ma aligha vitatható az a nézet, hogy a magyar egészségügy legnagyobb problémája, legfontosabb problémája, hogy benne az egészségügyre fordítható erőforrások elosztásáért felelős rendszerek rosszul működnek. Ez az egész struktúra éppen ezért nem működik jól, és azt is lehet mondani, hogy a magyar társadalomnak két olyan nagy szegmense van, amelyik egyébként a késő kádári viselkedési normákat és alkalmazkodási mechanizmusokat mutatja: az egyik az önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozói vagyon, a másik pedig az egészségügyi ellátás. Tetézi a bajt, hogy ez a törvény nem mond mást, mint azt, hogy az egészségügyben - most az egészségügyi intézmények, ellátórendszerek döntő többsége önkormányzati tulajdonban van - alakuljon át ez a most intézményi formában meglévő vagyon önkormányzati vállalkozói vagyonná, ami egyébként a betetőzése lesz annak a problémának, ha az egészségügyet valaki megnézi, hogy hogyan lehet valamihez rosszul hozzányúlni.
Ugyanis az a helyzet, hogy mégiscsak azt kellene elkezdeni megvizsgálni, helyes-e az a forráselosztás, ahogy az egészségügy ma működik. Tudjuk, hogy nem helyes. Nem következik ebből feltétlenül az, hogy akkor lássunk neki az alapvető struktúraváltásnak, amit ez a törvény egyébként nem kényszerít ki, tehát ilyen szempontból megint egy nem jó elgondolás, hogy majd ez kényszeríti ki a struktúraváltást, merthogy az alapvető struktúraváltás mégiscsak az lenne, ha valaki venne egy nagy levegőt, és azt mondaná, hogy akkor a biztosítási rendszert alakítsuk át. Ennek többfajta megoldása van, lehet üzleti biztosítókat beengedni a piacra, lehet kétszintű biztosítást csinálni, tehát többfajta megoldása van. Egy biztos: ez a törvény, amit most csinálunk, nem ezt a problémát kezeli.
A vitában többször elhangzott, hogy majd ezt a problémát is kell kezelni egyszer, csak akkor megint az a kérdés, hogy ezek szerint inkább most mégiscsak hagyjuk a vérző sebeket, és nézzük meg, hogy a bal kettesben tényleg nem kellene-e kicserélni a tömést. Mert az a helyzet, hogy nem segítünk az egészségügyön akkor, ha pusztán csak egy jogi szerkezetváltás következik be, és a mostani intézményi struktúráról áttérünk egy vállalkozói struktúrára.
Ellenben nagyon komoly veszélyei vannak ennek, és az a veszély, hogy kiengedjük a szellemet a palackból, óriási. Az történik ugyanis, hogy miután nincs rendbe téve az egészségügyi forráselosztás, önök is tudják, mi is tudjuk, mindenki tudja, hogy az egészségügyben a vállalkozói tőke nem tud elszámolni amortizációt, az egészségügyi ellátás finanszírozásában a pontrendszer és a pontrendszeren keresztül megvalósuló forráselosztás teljesen rosszul működik, sőt önmaga paródiájába csap át számtalanszor, amikor azt mondják a betegnek, hogy ugyan önnek most erre a vizsgálatra nem nagyon van szüksége, de így kapjuk meg a pontszámot. Persze az ebben részt vevő orvosnak igaza van egyébként, mert nyilván nem akarja csődbe vinni a saját intézetét, de a köz erőforrásait borzasztó pazarló módon használjuk fel ilyenkor. A szokásos trükközést tehát nem ecsetelem nagyon hosszan, mert önök pontosan jól tudják, hogy hogyan működik.
Ehhez képest itt csak annyit csinálunk, hogy beengedjük a piacra a vállalkozói tőkét. Az a kérdés, hogy mit akarunk ezzel elérni. Azt akarjuk-e elérni, hogy a vállalkozói tőke most egy nagyon olcsó árszinten bevásárolja magát a piacra, és majd utána rendbe tesszük a vállalkozói tőke megtérülését, ahol egyébként majd óriási haszonra fog szert tenni, mert most piacot nagyon olcsón vásárol, megtérülés nélkül. Joggal hivatkozik arra, hogy ugyan az önkormányzatok, amelyek a tulajdonosok, amelyek az átalakulást szervezik, milyen alapon mondják azt, hogy de kérem szépen, márpedig ennek az ellátó intézetnek, legyen az kórház, járóbeteg-ellátás, szakrendelés, s a többi, amit kft.-ben, rt.-ben, valamilyen jogi formában alakítunk, ennyi vagy annyi az értéke, mert azt fogja mondani a vállalkozói tőke - jogosan egyébként -, hogy ez amúgy most nem ér semmit, mert nincsen rajta megtérülés.
Ha tehát ez a szándékunk, akkor persze jó irányba mozog a kormány. Akkor az a kérdés, helyes-e az, hogy az egyébként is több sebből vérző önkormányzati rendszer egyik utolsó nagy vagyontárgyát mélyen áron alul akarjuk kiszervezni az önkormányzatok kezéből. Ha úgy tetszik, és szándékosságot feltételezek - hozzáteszem, nem tételezek fel -, akkor egyébként ez hallatlan cinikus álláspont is lenne, hiszen a közalkalmazotti bérintézkedéssel kivéreztetjük az önkormányzatokat, amelyek ma már az egyébként ellátandó feladatok elől veszik el a pénzt, és teszik be ahhoz, hogy egyáltalán a közalkalmazottaknak bért tudjanak fizetni; majd utána egy ilyen helyzetbe hozzuk a rendszert, és utána hozzuk az egészségügyi törvényt, ami egyébként beviszi egy olyan privatizációba és olyan átalakulásba az önkormányzatot, ahol örül, ha egyáltalán valaki megjelenik, és vegye-vigye, mert egyébként gondja van az önkormányzatnak is az egészségügyi ellátással. Ha ez a szándék vezette a kormányzatot, akkor zseniális.
Szerintem itt inkább másról van szó. Arról van szó, hogy igazából a kormányzat is érezte, itt valamit csinálni kellene. Csak az a probléma, hogy nem született arról politikai döntés, hogy átalakítjuk-e a betegbiztosítási rendszert, valóban egy új forrásallokációt, egy új erőforrás-elosztást akarunk megvalósítani, és erről nem született döntés, de valamit csinálni kell - ezt mindnyájan érezzük, akik már egyébként politikai testületben ültünk, vezettünk ilyen testületet -, úgyhogy csinálunk valamilyen jogszabályt, mert azzal ki van pipálva az a feladata is, hogy most már az egészségügyi területen is történt valami. Hogy aztán ennek később megisszuk-e a levét vagy sem, azért már nyilvánvalóan nem az ebben a vitában részt vevők fognak felelni, hanem majd az utódaink. Nagyon elgondolkodtató, hogy ez nem felelőtlen magatartás-e.
Egyébként a vitában elhangzott indokokat, hogy most a közpénzekkel való bánásmód szigorítása és a közpénzekből a forráselszivárgás megakadályozása a szándék, nyilvánvalóan senki nem gondolja komolyan, talán azon az egy emberen kívül, aki ezt mondta. De ő is csak valószínűleg azért mondta, mert nem ért hozzá. Ugyanis a helyzet az, önök is tudják, a magyar egészségügyben hogyan szivárog el a közpénz. A magánpraxisok betegeinek 90 százalékát a diagnosztikai laborvizsgálatok esetére az önkormányzat által fenntartott intézményekbe utalják be az orvosok. Egyébként ilyen értelemben a magánpraxisból a költségeket ráterheljük az állami ellátó intézetre meg az önkormányzatira, de persze majd a hasznot magunk fölözzük le.
A helyzet az, hogy az ebben részt vevő orvosok nem is tudják, hogy ez egyébként nem stimmel. Nem érzékelik, mert egészen máshogy van összerakva ez a rendszer, ahogy egyébként egy ládagyárban dolgozónak egyszeregy, hogy nem viszem be a gyárba az otthoni barkácsdolgot, hogy ott megesztergáljam, mert ki fognak rúgni a munkahelyemről. Ma úgy működik ez a rendszer, hogy ez fel sem tűnik. Ha valóban a közpénzek elfolyása megakadályozásának a szándéka vezetné a kormányt, akkor ezekkel a kérdésekkel kezdene valamit, és ezekhez a kérdésekhez nagyon sovány dolog pillanatnyilag azt mondani, hogy jó, jó, de majd jön a magántulajdonos, és az megfékezi ezt a rendszert, mert a helyzet az, hogy feltételek nélkül nem fogja tudni azt sem megfékezni, meg a könnyebb ellenállás irányába fog menni. S a könnyebb ellenállás iránya - higgyék el - az, hogy önökhöz fognak fordulni, és a költségvetési elosztásban nagyobb, nagyobb és nagyobb forrásokat akarnak majd kiszakítani.
(0.40)
Ezeket a vitákat majd önök fogják belül lefolytatni; hozzáteszem, aligha leszünk boldogok akkor, amikor önök a saját gondjaikat növelik, de mégiscsak elgondolkodtató az, hogy érdemes-e ezt megcsinálni, mert egyébként ez a törvény ténylegesen az egészségügy alapproblémáit nem kezeli. Az önkormányzatok most azt meg fogják csinálni, az intézményeiket átalakítják társasággá, azokba magántőkét fognak bevonni. Az a magántőke, ami oda bejön, a legkevésbé sem lesz pénzügyi befektető. A legrosszabb az lesz, amit már tendenciájában lehet látni, hogy leginkább a beszállítói körből kerülnek majd ki ezek a szállítók, és ezzel meg az a probléma, hogy a világon szinte mindenütt kínosan ügyelnek arra, hogy a piacot ne a beszállítónak engedjék át, mert onnantól kezdve rendkívül nehéz az érdekstruktúrát úgy kezelni, hogy ne okozza automatikusan és megállíthatatlanul az árak és a költségek növekedését. Ha ez a szándék, hogy engedjük be a magyar piacra ezt a tőkét, akkor ez a törvény jó irányba mutat.
Mégis azt kérem a képviselőtársaktól, gondoljuk át azt, hogy ez a törvény a legsürgetőbb-e a magyar egészségügyi ellátórendszer reformjában. Én azt állítom, hogy nem. Jó helyen kezeli-e a problémákat ez a törvény? Azt gondolom, nem. Egyébként a törvény amúgy magában nem fog sok vizet zavarni, hanem az általa kiváltott folyamatok, amit előre lehet látni - mindenki látja, hogy ezt hogyan reagálja majd le a rendszer -, azok lesznek veszélyesek. Ekkor már nagyon sovány lesz azt mondani, hogy jó, jó, de ez nem a törvényből következik, hanem a törvény kiváltotta folyamatok fogják ezt indukálni, mert önök is tudják, az életben is önmagában nem az okozza a halálos balesetet, hogy valaki gyorsan hajtott, hanem a gyorshajtás következményei, de akkor már sovány azt mondani, hogy jó, jó, de önmagában a gyorshajtás nem veszélyes, ha nem okoz balesetet.
Én ezért azt állítom, hogy az ellenzéki aggodalmak részben a törvény konkrét helyére, részben pedig a törvény következményeire nézve nem alaptalanok.
Higgyék el, nem az vezérel bennünket - legalábbis az én felszólalásomat semmiképpen sem -, hogy megakadályozzam azt a házi feladatot, hogy kipipálják azt a részt a kormányprogramban, hogy egészségügyi törvény. Pipálják ki, csak azt szeretném kérni, hogy alkalmasint a törvénynél a hatályba léptetést határozzák meg úgy, hogy az önök elképzelése szerint azzal legyen szinkronban, amikor önök, ha egyáltalán szándékoznak, tényleg hozzányúlnak az egészségügyi biztosítási rendszerhez. Mert ha nem nyúlnak ahhoz a rendszerhez hozzá, akkor ennek a törvénynek óriási társadalmi veszteségei lesznek, amit végső soron, nyilvánvaló, hogy a betegek fognak megfizetni, mert nyilván önök is tudják, hogy az elsődleges jövedelemtulajdonosok csak a természetes magánszemély, illetőleg a vállalkozói tőke, a vállalkozói tőke pedig sokkal erőteljesebb érdekérvényesítő képességgel rendelkezik ahhoz, hogy ezt rá lehessen terhelni. Tehát végső soron, ha az állam központosítja a jövedelmeket, azt az elsődleges jövedelemtulajdonosoktól veszi el, tehát mégiscsak a betegek fogják ennek a levét meginni, mindenfajta szándéktól függetlenül.
Ezért gondolom azt, hogy érdemes elgondolkodni azon, ennek a törvénynek a hatásai azok-e, amelyeket a kormány egyébként kívánatosnak tart, mert nem önmagában állóként kell ezt a törvényt nézni, hanem úgy, hogy ismerjük, ma a magyar egészségügyben mi a helyzet, azt is tudjuk, hogy nem a törvény által vélt probléma a legfontosabb probléma az egészségügyben, és mégis inkább ahhoz kellene hozzányúlni először, vagy legalább annak a problémának a megoldásával kellene ezt a törvényt szinkronba hozni. Ennek a megfontolására kérem az államtitkár urat és a képviselőtársaimat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
