GÖNDÖR ISTVÁN

Full text search

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most elég nehéz szólnom, mert én még Gógl képviselő úrnak egy korábbi dolgával kapcsolatban szeretnék mint gyakorló képviselő, de szívesen hívnám Kósa Lajos képviselő urat mint polgármestert. Amiről itt beszélünk, az önkormányzati jogok csorbulása, hogy mennyire nem igaz. Nem hiszem el, hogy van ma Magyarországon olyan önkormányzat, amelyiknek a belső szervezeti, működési szabályzata lehetővé teszi, hogy egy ilyen horderejű kérdésben, mondjuk, egy polgármester vagy egy alpolgármester egyedül dönthessen. Tehát csak testületek fognak tudni dönteni. Ebben az esetben azt gondolom, hogy az önkormányzati törvény nem sérül, mert ott egy kollektív döntés lesz, és kellően mérlegelik, hogy hozzájárulnak az átalakuláshoz vagy sem, vagy - amiről korábban beszéltem és reményeimnek adtam hangot - még arról is dönthetnek, hogy abból a vagyonból, ami az övék, hány százalékot engednek át az adott intézményben dolgozóknak nevesítve, úgy, ahogy a privatizáció más területein is történt.
(0.10)
Tehát ennek a lehetősége megvan, még ezt sem zárja ki a rendszer.
A másik dolog, örülök, hogy végre szóba került, képviselőtársaim, önök is beszélnek róla. Mind a két oldalon tudjuk, hogy ma is van egy mérhetetlen igazságtalanság, mert ahová már belépett a magántőke, ott ma a közpénzből történik ez a többletfinanszírozás.
Sajnálom, hogy Babák képviselő úr kiment, de azt hiszem, erre már Vojnik Mária is válaszolt, hogy ezt nem a beteg fizeti meg, hanem ez egy belső újraelosztás, ami tisztességtelen újraelosztás. Mert az a többletforrás, ami oda ment, máshol mint hiány jelenik meg. Tehát itt bizony szó van arról is, hogy egyfajta forrás-újraelosztásra kerül majd sor.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir