DR. VOJNIK MÁRIA

Full text search

DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt fideszes Képviselőtársaim! Nagyon boldog vagyok, hogy az egészségügyi szakpolitikusokon túl önkormányzati és költségvetési szakemberek is ülnek itt, és különösen annak örülök, hogy fideszes képviselőtársaim ilyen nagy számban tisztelik meg ezt az ülést.
Így talán akkor Babák képviselő úrékat tudom emlékeztetni arra a szocialista javaslatra, amelyet költségvetési módosító indítványként nyújtottunk be, hogy a tulajdonosok tudják teljesíteni a kötelességüket. Ha még emlékszik rá képviselőtársam, az egy 1000 forint/fő/év úgynevezett egészségügyi fejkvóta odaítélését indítványozta a Fidesz-kormánynak, mert akkor még nem volt a közszolgáltatások nyújtásáról sem más törvényjavaslat.
Az az igazság, hogy határozottan emlékszem, hogy a képviselő urak akkor ezt az indítványt nem támogatták, pedig az a tulajdonosoknak arról a kötelességteljesítéséről szólt volna, amelynek híján most olyan nehéz helyzetben vannak, mondják önök, a szolgáltatók, vagyis a kórházak. És az az igazság, hogy az a 25 milliárd forintos hiány is összegyűlt valamikor, és bár ebben a felelősségben minden rendszerváltást követő kormány is osztozni kénytelen, én azonban úgy vélem, hogy a megoldás irányába kellene a vitánkat terelni.
Abban a hitemben, hogy most nem kényszerít bennünket fölösleges médiaattrakcióra semmi, talán ebben a megoldásban közösen is tudnánk munkálkodni. Ezért tehát a vita folytatásához szeretném megajánlani, hogy hasonlítsuk össze az önök által annak idején elfogadott, amúgy a szakpolitikusok által akkor sem támogatott 2001-es törvényjavaslatot és a jelenlegit. Azt javaslom, hogy erről szóljon a továbbiakban a vita.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir