DR. TÓTH ISTVÁN

Full text search

DR. TÓTH ISTVÁN
DR. TÓTH ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon sok kérdés felvetődött, és nagyon sok megállapítás. Az egyik, amit Gógl képviselő úr mondott, hogy ez a törvény javítja-e az egészségügyet, és azt mondta, hogy nem. Valóban, azt hiszem, nem a törvény fogja javítani. Viszont, azt hiszem, azzal egyetért képviselőtársam is, hogy rendezettebbé teheti. Egyébként ugyanez volt a célja a CVII-esnek is, tehát az is azt szerette volna, hogy a már zajló folyamatokat próbálja meg rendbe tenni.
Az önkormányzati törvényről Jauernik képviselőtársammal sokat vitatkoztak; megkerüli a szerkezetátalakítást. Szerintem viszont kikényszeríthet adott esetben egy ésszerű változtatást; azt is elmondanám, hogy miért. Itt nagyon sokat beszéltünk arról, hogy a többletforrás bevonása lenne egy lényeges szempont, de a miniszter asszony is többször hangsúlyozta az expozéjában, hogy nem ez az elsődleges szempont ettől függetlenül, és nem akar egy tulajdonosváltást kikényszeríteni mindenáron. Azt szeretné, ha a tulajdonos azt határozná meg, hogy melyik az a leghatékonyabb forma, amiben ő szeretné az általa kötelezően elvégzendő feladatot elvégeztetni.
Én úgy gondolom, ha ez a törvény az összes hibájával, és nagyon bízom benne, hogy azért szakmailag még lesznek benne javítások, ha ehhez még hozzájön a jogállás, hozzájön a finanszírozási reform és a modernizációs törvénykeret is, akkor ez így együtt fog egy olyan keretet adni, ami viszont kikényszeríti azt, amit Babák képviselő úr is mondott, hogy a finanszírozás valóban ténylegesen meg legyen mondva, hogy mi az, amibe ez az egész dolog ténylegesen kerül. Remélhetőleg választ fog adni azokra a kérdésekre, hogy milyen tárgyi, személyi feltételek szükségesek mindehhez, azok az aránytalanságok benne vannak a rendszerben.
És az is egy jogos felvetés, amit Gógl képviselő úr mondott, hogy lehet, hogy ez tovább fog növekedni, de az is lehet, hogy talán elviszi jó irányba ezt a dolgot - itt tényleg nagyon sok a -hat, -het. És nem utolsósorban meg kell (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) szabni azt, hogy mik az alapszolgáltatások.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir