DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN

Full text search

DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy csak azt kell helyre tennem - mert az összes többiben értelmetlen a vita köztünk, hiszen nyilván alapvetően úgy állnak hozzá, hogy véletlenül se lehessen párbeszédet folytatni értelmesen ebben az ügyben -, de Babák képviselő urat szeretném megnyugtatni, hogy ugyan fenntartóként is azt mondtam, csak valószínűleg nem figyelt ide, hogy gondok vannak azzal, hogyan lehet az eszközbeszerzést és minden egyebet, a fejlesztést megtenni, hiszen természetesen az önkormányzat lehetőségei Hajdú-Bihar megyében is elmaradnak attól, mint ami az elvárás lenne. Ezt csak szerettem volna helyre rakni.
Egyébként pedig azt gondolom, hogy a puding próbája az evés. Mindenképpen fontos lenne megnézni, hogy valóban van-e Magyarországon ma olyan tőke, amelyik hajlandó beszállni úgy, hogy nem szétszedjük, hanem egyben, de hajlandó-e részt vállalni abból, hogy az egészségügyet működtesse. Ehhez kellene ezt a törvényt minél hamarabb elfogadni, és azt gondolom, hogy majd azt követően van értelme erről az ügyről beszélni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir