DOMOKOS LÁSZLÓ

Full text search

DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Vojnik Mária képviselő asszonynak szerettem volna reagálni, de úgy látom, hogy ő már elhagyta a termet. Mert ha az ő logikája az MSZP logikája is lenne, akkor ezt a törvényt most visszavonnák, tudniillik azt kérte rajtunk számon, hogy akkor milyen társadalmi megegyezés volt.
Jelzem, hogy itt semmiféle társadalmi megegyezés nincs a törvény mögött, és amit ők benyújtottak, azt ezzel nyugodtan vissza is vehetnék. Itt van előttem akár a szakszervezeteknek a véleménye, akár az orvoskamarának a véleménye. A múlt heti vita alapján nagyon sok érdekvédelmi szervezet, illetve szakember mozdult meg, amelyben világossá tették, hogy ha össze lehet hasonlítani a két törvényt, akkor ezt csak rosszabbnak, erkölcstelennek és elfogadhatatlannak minősítik. És ezt a társadalmi véleményt el kell mondani, mert ez egy politikai színtere, fóruma egy szakmai vitának, aminek természetesen állunk elébe, a költségvetési és egyéb összefüggéseinek a vitájára is. De egyértelmű, hogy ha szorosan véve komolyan veszik a szavukat, akkor ezt be se nyújthatták volna, de ha már benyújtotta a kormány, akkor Vojnik Mária és társai visszavonásra ajánlanák, és a frakció világossá tenné a kormánynak, hogy ez nem tárgyalási alap, ez alkalmatlan a vitára.
Egyértelművé teszi az orvoskamara véleménye is, ami itt fekszik előttem, amely egyértelműen meghatározza, hogy ebben a formában, ilyen módon nem is lehet tárgyalni, hiszen amit én is elmondtam, a finanszírozási oldalt és a jól működő kórházi pénzügyi feltételeket kell megteremteni. Egyébként pedig ha csak úgy általában a csődbe ment kórházakkal van problémájuk, akkor a kamara véleménye az, hogy az egy menedzsmentprobléma, annak a cseréjével kell megoldani ezt a kérdéskört. De tudjuk, hogy nem erről van szó, hiszen általános alulfinanszírozottság van a rendszerben, ezért szerintem először is erről kellene beszélni.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir