GULYÁS JÓZSEF

Full text search

GULYÁS JÓZSEF
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az ügy érdeméhez kívánok hozzászólni, pontosabban az ügyrendi bizottság álláspontjához szeretnék hozzászólni.
2003. október 29-én tartotta alakuló ülését az úgynevezett K&H-brókerügyet vizsgáló bizottság. Az ülés napirendjére vonatkozó, írásban előzetesen megküldött javaslat első pontként a bizottság ügyrendjének megtárgyalása és elfogadása, második pontként a bizottság feladataként meghatározott kérdések megtárgyalása pontokat tüntette fel. Az elfogadott napirendi javaslat szinte teljesen ugyanez volt, azzal a különbséggel, hogy a második pont kibővült a bizottság feladataként meghatározott kérdések tárgyalásának előkészítésével.
Az első napirendi pontban szereplő ügyrend elfogadása után közvetlenül a bizottság elnöke, Demeter Ervin minden előzmény nélkül váratlanul bejelentette, hogy most az érdemi munka részeként meghallgatásokra kerül sor. Több képviselőtársammal együtt felhívtuk az elnök figyelmét arra, hogy a meghallgatás mint önálló napirendi pont, nem szerepelt sem a meghívóban, sem az elfogadott napirendben. Hivatkoztunk rá, hogy a bizottsági meghallgatásnak a Házszabály értelmében, valamint a bizottság frissen elfogadott ügyrendje értelmében külön szabályai vannak, melyeket valamennyiünknek be kell tartanunk, azoktól önkényesen sem a bizottság elnöke, sem a bizottság nem térhet el.
A bizottság elnöke, Demeter Ervin képviselő úr, figyelmen kívül hagyva a Házszabályban, valamint az általa is frissen megszavazott ügyrendben foglaltakat, önmagát mintegy azok fölé helyezve azzal állt elő, hogy az általa kezdeményezett meghallgatás nem is meghallgatás, hanem egy kérdés-felelet játék: kérdezni lehet a meghívottaktól, és azok válaszolnak. Ekkor ismételten felhívtuk az elnök úr figyelmét, hogy ilyen műfajt a Házszabályunk és az ügyrendünk nem ismer, ilyen kérdés-felelet játékra egyszerűen nincs lehetőség. Az elnök úr azonban önkényesen megkezdte az általa meghívott személyek meghallgatását.
A kormánypárti bizottsági tagok a Házszabályt sértő eljárásban nem kívántak részt venni, ezért tiltakozásul kivonultak az ülésről. A bizottság elnöke és a tárgyalóteremben maradt többi ellenzéki képviselő az ott megjelent politikusokat látványos keretek között meghallgatta.
A bizottság elnöke azzal, hogy saját elhatározásából önkényesen bizottsági meghallgatást foganatosított, megszegte a Házszabály 68. § (3) bekezdésében foglaltakat, megsértette továbbá a bizottság frissen elfogadott ügyrendje 6. § (1) és (2) bekezdését is. Ezek a szabályok egyértelműen kimondják, hogy a bizottság a tagok kétötöde kérésére tart meghallgatást, a bizottság elfogadott ügyrendje pedig még az erre vonatkozó javaslat napirendre vételének a részletes szabályait is tartalmazza.
Mindezek után fordultam az Országgyűlés ügyrendi bizottságához, mely döntésével megállapította, hogy a meghallgatásokra a Házszabály megsértésével került sor.
Tisztelt Országgyűlés! A jogértelmezés nem az a bűvészmutatvány, amikor kedvünk és politikai álláspontunk szerint elhagyjuk a jogérzékenységünket, és feladjuk szakmai álláspontunkat.
Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az ügyrendi bizottság 2003. évi november 11-én hozott döntését fogadja el, azt támogassa, és utasítsa el az elutasítást kezdeményező fideszes kezdeményezést annak megalapozatlansága miatt, és azt ne támogassa. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
(19.20)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir