DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Politikai Államtitkár Úr! A vezérszónokok kifejtették pártjuk álláspontját, elmondták azt, hogy miért ünnepélyes és miért nem ünnepélyes ez a pillanat. Úgy ítélem meg, hogy az átfogó, általános érvelés után át kell térnünk alapvető, szakmai, alkotmányjogi kérdések részletes elemzésére, megvitatására.
Az ellenzéki pártok képviselői azt fejtegették, hogy az előttünk fekvő alkotmánymódosító törvényjavaslat számos szakmai hiányosságban szenved, nem üti meg azt a szintet, amelyet egy ilyen dokumentumtól joggal elvárnánk. Véleményem szerint valójában nem erről van szó, nem szakmai fogyatékosságokban szenved az alkotmánymódosító törvényjavaslat, hanem egy más koncepciót fogalmaz meg, mint amelyet az ellenzéki pártok a maguk politikai értékrendjéből kiindulva ma elfogadhatónak tartanának.
Megítélésem szerint az előttünk fekvő dokumentum szakmai színvonala kielégítő, sőt azt is lehet mondani, hogy magas, különösen akkor, ha összevetjük azokkal az alkotmányos tételekkel, amelyeket más országok alaptörvényeiben találhatunk, azok sem fogalmaznak egyértelműbben, azok sem fogalmaznak pontosabban, és nem véletlenül. Mindenki tudja, hogy az Európai Unió egy mozgásban levő, átalakuló, fejlődő szervezet, amelynek a jellegét valóban nehéz meghatározni, ám a sui generis minősítés nem azt jelenti, hogy nem tudjuk, miről van szó, hanem azt jelenti, hogy egy történelmileg kialakult, új alakzattal állunk szemben, olyannal, amelynek a változásai, fejlődési pályája ma még beláthatatlan, bár azért egyre inkább látjuk, hogy milyen irányt is vesz ez az átalakulási folyamat.
Ha azt nézzük, hogy az alapkérdésekben más államok, mai európai uniós tagállamok alaptörvényei miként fogalmaznak, akkor azt mondhatjuk, hogy azok is többségükben határozottan megfogalmazták a hatáskörátadás, -átengedés, -átruházás klauzuláját. Van természetesen olyan alkotmány, a portugál, amely kizárólag az együttes hatáskörről, illetőleg együttes hatáskörgyakorlásról szól, azonban ez a kisebbség. Olyan államoknak, mint Franciaország vagy Németország, amelyek valóban büszkék nemzeti múltjukra, és amelyekben a nemzeti érzés még ma is felfokozottan érvényesül, alkotmányaiban olyan cikkelyeket találunk, amelyek egyértelműen szólnak a hatáskör átruházásáról, még csak nem is a hatáskörgyakorlás átengedéséről, ahogy az előttünk fekvő törvényjavaslat fogalmaz. Ez pedig azt jelenti, hogy az alapkérdés, a nemzeti érdekek védelme nem abban kell hogy megnyilvánuljon, miként fogalmazunk meg egy ilyen klauzulát, hanem a gyakorlati politikai tevékenységben, hogyan tudjuk most, a csatlakozás előtt és hogyan tudjuk majd a csatlakozást követően ezeket a nemzeti érdekeket a tárgyalások, majd az együttdöntési folyamat keretében érvényesítenünk.
Ez teljesen független attól, hogyan fogalmazunk az alkotmányban. Az alkotmányban azonban úgy kell fogalmaznunk, hogy az megfeleljen a tényleges viszonyoknak. Vastagh Pál képviselő úr és Szent-Iványi István képviselőtársam is utalt már arra, hogy átalakuló európai uniós intézményrendszerben egyre inkább megjelenik az egyes tagállamoktól elszakadt döntési szint. Ilyenként nevesítették mindketten az Európai Bizottságot, illetőleg az Európai Bíróságot. Vitathatatlan, hogy napjainkban jogalkotási hatásköre még csak a Tanácsnak van, azonban végrehajtási jogszabályokat már kiadnak az Európai Bizottság keretében is, és a változás útja egyértelmű, az lesz a gyakorlat, hogy az Európai Bizottság hatásköre kiszélesedik, az Európai Bizottság feltehetően, ha nem is a közvetlen közeljövőben, de a nem túl távoli időben jelentős jogalkotó funkciót kap. Ha pedig ez a helyzet, akkor hiába nyilatkozik úgy a magyar alkotmány, hogy itt csupán együttes hatalomgyakorlásról, együttdöntésről van szó, ha ténylegesen megtörténik, realizálódik a hatáskör átadása, a hatáskör átruházása.
Ezért véleményem szerint a törvényjavaslat 2. §-át szakmai alapon nem lehet bírálni, hiszen ilyen megoldás is létezik, és ma már ez a többségi megoldás. Természetesen lehet bírálni politikai alapon, azonban ebben az esetben nem gondoljuk végig azt, hogy mi is a mostani cselekvésünk következménye. Tisztán kell látnunk azt, egyértelműen tisztában kell lennünk azzal, hogy itt valóban a szuverenitás gyakorlásának átruházásáról, szuverenitásunkról való részleges lemondásról van szó, természetesen nem a szuverenitás feladásáról.
Nagyon helyesen jegyezték meg azok a hozzászólók, akik ezt az aspektust képviselték, hogy valójában bizonyos értelemben nőnek is a döntési lehetőségeink, hiszen beleszólhatunk európai ügyekbe is, nem csak saját országunk közügyeibe. Ez a fajta kiszélesedés kárpótol minket azért, hogy bizonyos esetekben - ebben a bizonyos, ma sokat vitatott szükséges mértékben - a hatáskör gyakorlását átengedjük, átruházzuk az európai uniós intézményeknek.
(17.10)
Ezzel a kérdéskörrel összefüggésben nagyon röviden utalnom kell az alkotmány és a közösségi jog kapcsolatára is. Első közelítésben, ha azt nézzük, hogy mi a szabályozás tárgya, azt mondhatjuk, hogy egészen más jogviszonyokra vonatkozik az alkotmány és egészen más jogviszonyokra vonatkozik a közösségi jog, hiszen a közösségi jog nem szabályozza az államberendezkedést és nem nyilatkozik az alapvető jogokról.
Ez a megközelítés is releváns; ebben az esetben nem a jogforrások hierarchiájának szempontjából mérlegelünk, hanem azt nézzük, hogy milyen jellegű szabályozási tárgyakkal állunk szemben, s ha látjuk, hogy a szabályozási tárgyak eltérőek, akkor megnyugodhatunk, hogy itt nincs semmiféle elsőbbség. Természetesen bizonyos értelemben ilyen elsőbbség létezik, a szakirodalom különbséget tesz egyébként abszolút és relatív elsőbbség között. Mindenki vagy szinte mindenki tagadja azt, hogy valamiféle abszolút elsőbbsége lenne a közösségi jognak, ám a mértékadó szakirodalom annyiban elismeri a relatív elsőbbséget, hogy a nemzeti alkotmánybíróságok számára korlátok állnak fenn az uniós jog, a közösségi jog alkotmányosságának vizsgálata terén. Itt valójában az alkotmánybíróságok hatáskörének problémájával állunk szemben, azzal, amivel egyébként szembekerültek már a mai tagállamok is. Különösen ismert a szakirodalomban az olasz, illetőleg a német alkotmánybíróság álláspontja. Az olasz alkotmánybíróság azt a nézetet képviselte, hogy fennállt a közösségi jognak egy relatív elsőbbsége, amely azonban nem kerülhet ellentétbe az olasz alkotmányosság alapelveivel és az úgynevezett elidegeníthetetlen jogokkal. Az olasz alkotmánybíróság több alkalommal is megerősítette azt a jogát, legutóbb 1989-ben, legalábbis az általam ismert szakirodalom szerint, hogy jogosult az alapjogok szempontjából a közösségi normákat felülvizsgálni.
A német alkotmánybíróság gyakorlatára ez hosszú ideig szintén jellemző volt, azonban ki kell emelnem, hogy a német alkotmánybíróság nem a szuverenitás szemszögéből nézte ezt a kérdéskört, hanem az úgynevezett alapjogi védelem oldaláról. Mivel a német alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az európai bíróság gyakorlatában emelkedik az alapjogvédelem szintje, ezért, ameddig ez a helyzet fennállt, visszavonta saját jogosítványait, visszavonultnak nyilvánította magát a közösségi jog alapjogi szempontú felülvizsgálatának joga, lehetősége alól. Ezt a tételt nekünk is figyelembe kell vennünk, még akkor is, ha tudjuk azt, hogy valóban vannak olyan alapvető jogok, amelyeket a magyar Alkotmánybíróság ma jobban véd az Európai Bíróságnál; ilyen például az emberi méltóság vagy pedig a személyes adatok védelme.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
