DR. SALAMON LÁSZLÓ

Full text search

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi bizottságban egyetértés volt a tekintetben, ahogy az alkotmánymódosítás jelentőségét megítéltük. Az ellenzéki felszólalók is kiemelték, hogy az alkotmánymódosítás az Európai Unióhoz való csatlakozás alkotmányjogi előfeltételét képezi, és előfeltétele az ennek tárgyában történő népszavazás megtartásának is. Ennek tükrében az ellenzéki felszólalók bírálták az alkotmánymódosítás előkészítését. A kérdés súlya és jelentősége indokolttá tette volna az alapos és megnyugtató végeredményre vezető egyeztetés lefolytatását.
Ehhez képest a két alkalommal megtartott négypárti egyeztetés nem vezetett, és a kérdések összetett voltából adódóan ennyi időn belül nem is vezethetett érdemi megegyezésre. Méltatlan, hogy az egyeztetésre szánt normaszöveget a frakciónk csak az egyeztetés napján, illetve a második fordulót illetően csak néhány nappal az egyeztetés előtt kapta kézhez. Az ellenzék részéről kifogásoltuk azt is, hogy a kormány a bizottsági ülésen még államtitkári szinten sem képviseltette magát.
Mindezekre tekintettel különösen fontosnak tartjuk, hogy az alkotmánymódosítás felgyorsított parlamenti tárgyalásával párhuzamosan tovább folytatódjanak a négypárti egyeztetések, amelynek érdekében a Fidesz frakciója külön felkéréssel fordult a többi parlamenti párt képviselőcsoportjához.
(15.10)
Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzéki felszólalások az előterjesztés több súlyos hibájára mutattak rá. Abból az elvi álláspontból kiindulva, hogy a csatlakozás az ország szuverenitását semmiképpen se érintse nagyobb mértékben, mint amennyire az elengedhetetlenül szükséges, a törvényjavaslat 2. §-a kapcsán kifogásoltuk, hogy a javaslat a Magyar Köztársaság alkotmányából eredő hatásköreinek átengedéséről és nem csupán e hatáskörök többi tagállammal történő közös gyakorlásáról beszél. Nemzeti szuverenitásunk lehető legteljesebb megőrzése szempontjából kifejezetten károsnak ítéljük a közösségi jog alkotmányunk fölé emelését biztosító, vagy legalábbis az ilyen értelmezést megengedő normaszöveget. Elmondtuk, hogy bár Brüsszel igényli a tagállami alkotmányok fölött a közösségi jog szupremáciáját, egyedül csak Írország és Görögország volt hajlandó ezt az igényt alkotmányában elismerni.
Kifogásoljuk a csatlakozási klauzula egyébként is nehezen értelmezhető, gumiszabály jellegű megfogalmazását. Az ülésen szóvá tettük azt is, hogy a normaszöveg valójában biankó jellegű felhatalmazást adna az országot illető alkotmányos hatáskörök jövőbeni további átengedésére is. A kisebbségi álláspont elfogadhatatlannak tartja az Országgyűlés és a kormány viszonyára vonatkozó szabályozást is. A kormány által most előterjesztett javaslat az egyeztetésen szereplő normaszöveghez képest visszalépést tartalmaz. Az előttünk fekvő javaslat szerint a kormány gyakorlatilag teljesen szabad kezet kapna az Európai Unió intézményeinek döntéshozatali eljárásában, és e tevékenysége fölött a parlament valóságos ellenőrzése, esetleges ellenvéleménye érvényesítésének lehetősége biztosítva nem lenne. A kisebbségi álláspont változatlan abban is, hogy népszavazásnak csak a szerződés összes feltételének pontos ismeretében, a szerződés szövegének véglegesen rögzített, parafált állapotában lehet helye. Megoldatlan a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletalkotási jogköre is. Joggal kérdőjelezhető meg ennek a kormányrendelet szintjére történő emelése, és alkotmányjogilag hibás lenne a rendezés azért is, mert az nem tisztázná a bankelnöki rendeletnek a kormányrendelethez, illetve a miniszteri rendelethez történő viszonyát egymástól eltérő, ellentétes rendelkezés esetén.
Jeleztük, hogy mindezeken túlmenően a javaslatban még több további, kisebb-nagyobb problémát is látunk, ezek részletezése azonban az általános vitára való alkalmasság megvitatásának kereteit meghaladta. Az ellenzéki képviselők reményüket fejezték ki és fejezik ki az iránt, hogy a kormány és a kormánytöbbség hajlandó lesz az előterjesztés hibáinak kijavításában közreműködni, és sikerül az alkotmánymódosításhoz szükséges kompromisszumot megtalálni. Az előterjesztést jelenlegi formájában támogatni nem tudtuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amit a tartózkodás szavazatával juttattunk kifejezésre.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir