DR. PAP JÁNOS

Full text search

DR. PAP JÁNOS
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Először is Gál képviselő úrtól elnézést kérek, mert azt mondtam, hogy egyszer szólok. De nem lehet megtenni, ha olyan kijelentések hangoznak el, amelyek, azt gondolom, nem teljesen állják meg a helyüket.
Még az előbbi hozzászólás alkalmával hangzott el Herbály képviselő úr részéről, hogy a helyben lakó mindig helyzetben van. Szeretném elmondani, a haszonbérlőnél, a feles bérlőnél, a részes művelőnél szó nincs helyben lakóról. Az önök módosítása teljesen messze van a helyben lakótól, semmi köze nincs a helyben lakóhoz, de ez még egy régi történet volt. Az, hogy az állam nem tudott földet adni az állami erdőgazdaságoknak, kérem szépen, az elfogadott törvény előtt ez valóban így volt, nem tudott adni azért, mert nem volt földterülete.
A Nemzeti Földalap elfogadása után viszont az érvényben lévő Nemzeti Földalapról szóló törvény lehetőséget ad erre. Tessék megnézni, a 4/A. pont lehetőséget ad erre, hogy az állami erdők területét növeljük. Nos, én azt gondolom, hogy ez nem is vita. Ehhez nem kell ez a fajta módosítás, és ezért nem kell bevinni a Nemzeti Földalapba. Higgyék el, nem politikai célzattal mondom ezt. Nagyon hamar módosítani fogják, és rá fognak jönni arra, hogy ez egy téves, hibás döntés volt.
Amiért szóltam, az a következő volt: az agrár-környezetvédelmi program. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha komolyan vesszük az agrár-környezetvédelmi programot - és egyébként az EU efelé halad -, akkor abban monumentális állattenyésztő telepekről szó nincs. Azért nincs szó, mert az a rendszer, amit úgy hívnak, és az agrár-környezetvédelmi program egyik alapja lehet: talaj, növény, állat, ember és vissza a talaj.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a szalmát hozzákeverjük az állati ürülékhez, akkor tulajdonképpen nem csinálunk mást, mint amit kihoztunk a talajból, azt visszavisszük. Node, tisztelt képviselő urak, akkor mire volt ez a nagy felháborodás, illetve nagy nekiindulás az elmúlt negyven-ötven évben, amikor... Ez nem a szocializmus hibája, bocsánat, mielőtt Orosz képviselő úr rossz irányba megy el, ez az egész állattenyésztés, növénytermesztés hibás rendszere, a műtrágyára vissza kell állítani ezt, és nemcsak takarmányról van szó, hanem bizony a trágya elhelyezéséről is szó van.
A családi gazdaságok, tisztelt képviselő urak, illetve a kisebb üzemméret pontosan az, ami a környezetbe leginkább beilleszthető, és az agrár-környezetvédelmi programot tökéletesen ki tudja tölteni. Nézzék meg Dániát, Hollandiát, az EU-tagországokat, tessék megnézni, hogy hogyan működik! Jól működik az agrár-környezetvédelmi program.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir