DR. NÉMETH IMRE

Full text search

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Az időt kérem majd beszámítani. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A gazdálkodóknak már jelentős részben meg kellett hozni azokat a gazdasági döntéseket, amelyek jövő évi tevékenységüket és termelési eredményeiket befolyásolják. Mindezt anélkül, hogy legalább terv szinten, koncepciójában ismernék a támogatási rendszer várható változását, az agrárpiaci rendtartás új elemeként önök által bevezetett intervenciós árakat.
Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt tíz évben nem volt arra példa, hogy november elejéig ne ismerhették volna meg a termelők és érdekképviselőik a szaktárca szándékát a támogatási rendszer átalakításáról, és ne fejthették volna ki az azzal kapcsolatos szakmai meglátásaikat. Most meg már december közepe van, és írott anyagot e tárgyban még a parlamenti képviselők sem láttak.
Ezek után kérdezem a miniszter urat, hogy a mezőgazdasági bizottság tagjainak és elnökének kifejezett kérése alapján, illetve a termelők érdekképviselőinek kérésére egyáltalán lesz-e lehetőség, hogy véleményt nyilvánítsunk a támogatási rendszer jövő évi változásairól; vagy ugyanolyan szemfényvesztésen alapuló, "itt a piros, hol a piros" játékhoz kell statisztálnunk, mint amit a 2000. évi költségvetés kapcsán önök játszottak a gazdálkodók rovására. Érhetetlen számomra, hogy miért titkosak az előkészületek a támogatások elosztásának rendjéről.
Szeretném emlékeztetni miniszter urat, hogy a gazdálkodók érdekképviselőivel kötött szeptember 15-ei megállapodásban vállalta, hogy a termelési jövedelembiztonság érdekében 1999. október 1-jéig meghirdeti a 2000. évre érvényes intervenciós árakat. Ez nem történt meg a mai napig sem. Lesznek ilyen garanciák, vagy az ennek elmaradása következtében vállalt árkiegészítési rendszer kerül bevezetésre?
(14.50)
Végezetül szeretném megkérdezni miniszter úrtól, számíthatnak-e a gazdálkodók stabil árszabályozásra és agrárszabályozásra 2000-ben, vagy az idei évre jellemző kapkodás, felfüggesztés, átcsoportosítás, garantáltár-csökkenés, forráshiány következtében ki nem fizetett támogatás nehézségei nyomják rá bélyegüket a gazdálkodásukra.
Megkérdezem tehát, mikor ismerhetik meg a gazdálkodók a jövő évi agrárszabályozást.
Várom miniszter úr válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir