DR. LENTNER CSABA

Full text search

DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Ház! A CW Bankban halmozódó veszteségekről már az előző kormány idején is szállingóztak hírek. A jegybank és a Pénzügyminisztérium azonban a tagadást választotta.
A '98-as választások után a legfőbb érintett, Surányi György is kénytelen volt nyilatkozni a súlyosbodó ügyről. Kezdetben 30-40 milliárd veszteségről beszélt, majd ez az összeg hirtelen 70 milliárdra emelkedett, és ez a szám hónapokon át szilárdan tartotta magát.
Néhány héttel ezelőtt azonban Láng László, a CW Bank volt igazgatója megjelent a parlamenti vizsgálóbizottság előtt, és mondta, hogy az MNB-nek a bécsi bank több mint 5 milliárd schillingbe került.
Megvallom, nem kis teljesítmény az alaptőkét több mint tizenkétszeres mértékben elveszíteni! Ehhez arra van szükség, hogy az összes illetékes sült halként hallgasson, vagy ha szót emel ellene, vagy jelentést ír róla - mint Seldmayer igazgató úr tette -, azt gyorsan eltávolítják.
Azon túl, hogy ezek nem dicső teljesítmények, ismét hiba van az elszámolás körül is. Hiszen ha a több mint 5 milliárd schillingből legalább az 5 milliárdot komolyan vesszük - márpedig miért ne tennénk, ha ezt maga a volt vezérigazgató mondta? -, és ha az MNB hivatalos árfolyamát vesszük alapul, akkor 92,5 milliárd forint veszteség adódik.
Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy érzem, joggal felvethetők a kérdések: hány milliárd forint tehát az MNB által is használt tízes számrendszerben az 5 milliárd osztrák schilling? Vagyis mennyi a tényleges kár?
Az adófizetőknek joguk van tudni most már másfél év vizsgálódás után, hogy mire fizetnek ki legkevesebb 93 milliárd forintot a jövő évi költségvetésből. Kiket hitelezett ez a rossz hírű bank? Kelet-európai maffiózókat? Titkosszolgálatokat? Fedőcégeket?
Államtitkár Úr! A magyar társadalom várja a választ, a felelősök megnevezését és a törvényes felelősségre vonást.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir