KOVÁCS LÁSZLÓ

Full text search

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném mindenekelőtt megerősíteni Mészáros képviselő úr állásfoglalását a kisebbségi jogvédelemmel foglalkozó keretmegállapodás érvénybe lépésének fontosságáról. Valóban nagy jelentőségű, hiszen az első olyan dokumentum, amely nemzetközi jogi kötelezettséggel bír, és nem csupán politikai jellegű dokumentum.
Természetesen reálisan kell értékelnünk a várható hatásokat. Tudnunk kell, hogy annak ára, hogy ez elfogadást nyerjen, az volt, hogy kevésbé átfogó, mint azok a dokumentumok, amelyek csak politikai kötelezettségeket tartalmaznak, így kevésbé átfogó, mint például az Európa Tanács 1201-es ajánlása.
(8.40)
Az is ténykérdés, hogy az Európa Tanács 40 tagállama közül eddig mindössze 17 tagállam ratifikálta, tehát csak rájuk nézve jelent kötelezettséget.
Még egy dolog, amit láttunk az ugyancsak nemzetközi jogi erővel bíró alapszerződések teljesítése körül: a teljesítéshez - a tényleges és nem a formális teljesítéshez - bizony politikai akarat is szükséges.
A tanácsadó testület, amely az érvényesülés ellenőrzésére hivatott, márciusban fog létrejönni, akkor választja meg a miniszteri bizottság, és az első értékelésekre jövő év februárjában, tehát egy év elteltével kerül sor. Akkor a kormányok jelentése alapján készíti el véleményét a tanácsadó testület, és hagyja majd jóvá azt a miniszteri bizottság, amely megerősítheti az esetleges elmarasztalást, kötelezheti az adott kormányt vagy az adott törvényhozást a szükséges lépésekre, és végső soron megállapíthatja az együtt nem működést, amelynek következménye akár a tagsági jog felfüggesztése is lehet.
Én a továbblépés lehetőségét egyrészt abban látom, hogy a részes államok körét kell kibővíteni. Szorgalmaznunk kell, hogy minél több ország csatlakozzon ehhez a konvencióhoz, másrészt a számonkérés és a kijavítás irányába kell erősíteni a dolgot.
Az elmúlt héten tartotta meg első ülését a nem túl szerencsés nevű bölcsek bizottsága az Európa Tanácsban - netalán többet sejtet, mint amire ez a testület valóban képes -, ezen egy első véleménycserére került sor az Európa Tanács tevékenységének továbbfejlesztéséről. Ott én többek között azt is kifejtettem, hogy a számonkérés nem állhat meg annál a pontnál, hogy a miniszteri bizottság vagy a parlamenti közgyűlés elmarasztal egy országot, természetesen ennek is megvan a maga hatása a nemzetközi közvélemény előtt. De feltétlenül tovább kell gondolkodunk abban az irányban, hogy akár a miniszteri bizottság, akár a parlamenti közgyűlés hogyan tud aktívan támogatást nyújtani egy országnak ahhoz, hogy azokat a mulasztásokat kijavítsa. Azt hiszem, ebben az irányban kell keresni a továbblépést, mert a formális elmarasztalás a jelek szerint nem mindig hozza meg az eredményét.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir