NIKOLITS ISTVÁN

Full text search

NIKOLITS ISTVÁN
NIKOLITS ISTVÁN tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban nagy öröm számomra, hogy ezen a semleges pályán is válaszadásra méltatott, bár meg kell jegyeznem, hogy egyáltalán nem estem volna kétségbe, ha az ominózus Nyírfa-üggyel kapcsolatban kérdez; úgy tűnik, a Nyírfa-ügy nem számunkra kellemetlen.
Szeretném azt elmondani, hogy nem általános gyakorlata a kormánynak, hogy a törvényeket nem követik a megfelelő végrehajtási utasítások. Ennek a kormánynak az az általános gyakorlata, szemben az előzővel, hogy igyekszik a törvényeket meghozni és ezeket a törvényeket végrehajtani, amelyek meg is születtek; hogy ne beszéljünk másról, mint például a nemzetbiztonsági törvényről, amely négyévi próbálkozás után végül is ebben a ciklusban született meg.
De az olimpiai bajnokokról: az olimpiai bajnokok járadékáról szóló '97. évi XXII. törvény a Kónya képviselő úr által beadott önálló indítvány alapján került elfogadásra. A törvény több kérdésben nem rendelkezett, ezért az ez évi költségvetési törvény keretében módosításra került. A módosítás felhatalmazza a kormányt, hogy a járadék megállapításának és folyósításának szabályait 1998. március 15-éig alkossa meg, rendeletben határozza meg többek között a járadék tárgyévre vonatkozó havi összegét is. Az OTSH elnöke '97. december 5-én levélben kereste meg az olimpiai bajnokokat az igénybejelentésük megtétele érdekében. Az utolsó igénybejelentés '98. január 26-án érkezett meg. A határozatokat a mai napon postázták. Az olimpiai bajnokok klubjának '98. január 30-án tartott közgyűlésén az OTSH tájékoztatást adott a megtett intézkedésekről és az előleg-folyósításról szóló döntésről.
(14.30)
A járadékelőleg a kormányrendelet megszületéséig 37 ezer forint/hóban került meghatározásra. A január és a február havi járadék egy összegben kerül kiutalásra.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir