DR. TOLLER LÁSZLÓ

Full text search

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a megoldás több szempontból kézenfekvő lehet, de ennek a javaslatnak az abszolút elutasítása nem annyira az.
(18.20)
Rubovszky képviselő úr is elismerte azt, hogy ehhez az intézményhez valahogy hozzá kell nyúlni. Többen állítjuk - azt hiszem, ebben is viszonylag kevés vita van -, hogy önmagában a Házszabályban, csak a Házszabályban ezt a problémát nem lehet egyértelműen kezelni, tehát a törvényhez mindenképpen hozzá kell nyúlni.
Hogy miért volt ilyen gyors és időszerű e kérdés felvetése, az abból következik, hogy az Alkotmánybíróság július 15-ig adott ennek az Országgyűlésnek határidőt arra, hogy a Házszabályát módosítsa. De ha a Házszabályt abban a normál parlamenti menetrendben kívánjuk módosítani, amely most a padon van - tehát valahol még módosító indítvány formájában befogadókészség lehet a házszabály-módosítás tekintetében -, akkor bizony mellé kell rakni az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását is, legalább a legelemibb dolgok tekintetében. Az ügy tehát nem megkerülhető a parlament számára az Alkotmánybíróságról szóló törvényben sem.
A másik oldala pedig mindenképpen az, hogy elhangzott többször: ezzel az ellenzéki jogosítványokat kívánjuk megnyirbálni. Majdnem ugyanezek az ellenzéki jogosítványok benne vannak a Házszabályban, hiszen a koherenciazavar, az alkotmányossági problémák felvetése, a koherenciazavarral kapcsolatos kérelem a Házszabály 110. §-a alapján bármely képviselő rendelkezésére áll. Tehát ha a képviselőknek alkotmányossági problémájuk van, a Házszabály alapján be tudnak nyújtani módosító indítványt alkotmányossági problémák orvoslására. (Dr. Kutrucz Katalin: Kormánytöbbség...) Egy pillanat! Teljesen természetes, hogy ennek van egy bizottsági vetülete, ez pedig maga az alkotmányügyi bizottság. Tehát ott is van egy belső garancia.
Mi kinyilvánítottuk azt a szándékunkat is, hogy akár az egész intézmény eltörlésével kapcsolatosan hajlandók vagyunk esetleg támogatni a Szájer József által a házbizottságban felvetett indítványt, hogy a köztársasági elnök jogosítványa kivételével az összes, előzetes normakontrollal kapcsolatos többségi jogot is vegyük ki mint intézményt az Alkotmánybíróságról szóló törvényből, tehát sem a kormánynak, sem az Országgyűlés többségének nem lenne ilyen jogosítványa. Erre is készek vagyunk. Erről érdemes tárgyalni, erről lehet beszélgetni. Ez semmiféle akadályba nem ütközik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ha mind a hét parlamenti párt hajlandó (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ilyen tartalmú módosítást aláírni. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir