DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt - még jelen lévő hat - Képviselőtársam! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről előterjesztett törvényjavaslat sem váltja be a hozzá fűzött reményeket, nem szabályozza kellő komplexséggel a tárgyát, és a logikája sem hibátlan. Pedig a jogállam alapvető fontosságú intézményeiről és kérdéseiről lévén szó, továbbá hogy jövőre lesz százötven éve, hogy az 1848. évi III. törvény független és felelős minisztérium néven rendelkezett a mai értelemben vett kormány létrehozásáról, joggal hihettük, hogy az évfordulóra is tekintettel, fenomenális tervezettel rukkol ki a kormány. Fájdalom - nem így történt. Véleményem szerint ugyanis elsősorban is az lett volna a feladat, hogy az ország politikai és szakmai vezetőinek szerepét, működési körét, teendőit szabályozza a törvénytervezet, kifejtve a kormány jogi és politikai felelősségét. Ehelyett egy lecsupaszított, nagyon is ösztövér és szikár váz áll előttünk az érintettek összeférhetetlenségéről, mentelmi, munkáltatói, munkavállalói jogáról, juttatásairól, ami a maga nemében éppen olyan, legalábbis olyasforma, mint amit az öreg halász fogott ki a tengerből.
Eleve szemet szúr például, hogy a törvénytervezet nem mondja ki expressis verbis, hogy kik is a kormány tagjai. A másik furcsaság, hogy miközben az 1. § leszögezi: "a törvény hatálya kiterjed a miniszterelnökre, miniszterekre, a politikai és a közigazgatási államtitkárokra, valamint a helyettes államtitkárokra...", a továbbiakban a kormánybiztosi funkció leírását is tartalmazza, azaz olyan beosztásról is rendelkezik, amelyre, illetve akire nem állapította meg hatályát; amiképpen a zárórendelkezések az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a KSH elnökére vonatkozóan is tartalmaznak rendelkezéseket, holott ezekre nézve nem rendelkezhetnének, amennyiben komolyan vesszük az 1. § megfogalmazását.
Elgondolkodtató az "állami vezető" fogalmának bevezetése is. Ez a szóhasználat ugyanis alkalmas lehet rá, hogy összemossa a tisztséget betöltő politikus és az államigazgatási szakember fogalmát. Bár a 2. § tesz némi különbséget , amennyiben kimondja: "Miniszterelnökké megválasztható, illetve egyéb állami vezetővé kinevezhető minden büntetlen előéletű, választójoggal rendelkező magyar állampolgár. A közigazgatási államtitkári, valamint a helyettes államtitkári kinevezés feltétele még a felsőfokú iskolai végzettség, valamint - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a közigazgatási szakvizsga vagy az azzal egyenértékű képesítés."
Jóllehet előbbi észrevételünkhöz képest paradoxonnak látszik, mégis a miniszterről és a politikai államtitkárról szóló fejezetben azok körét is fontos lett volna szabályozni, akik munkája politikai jellegű, és akik megbízása így automatikusan kapcsolódik az adott vezetők megbízásának időtartamához. Jogaikat, kötelességeiket, juttatásaikat ehhez a speciális viszonyhoz kellene igazítani. Mindezek rendezése segítene leküzdeni, hogy az államigazgatásban működők a választás előtt és után ne saját jövőjükkel, hanem a munkával törődjenek. Így mindenki tudhatná ugyanis, hogy ki az, akinek politikai okból kell mennie, s ki az, aki azután is marad.
Nálunk sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy nincs helytől, időtől, körülményektől független törvényalkotás. Márpedig az eddigiek szerint az a helyzet, hogy a kormányváltás korántsem csak a miniszter, politikai államtitkár és a közvetlen munkatársak értelemszerű távozásával jár, hanem lényegében osztályvezetői szintig váltják, mozgatják a korábbi garnitúrát. Az általunk javasoltak figyelembevételével, gondos és alapos szabályozásával el lehetne kerülni azokat a kisebb-nagyobb földrengéseket, amivel a jelen gyakorlat szerint a kormánycserék járnak.
Csak gumiszabályként értékelhető a 2. § (2) bekezdése: "Az állami vezető nem folytathat olyan tevékenységet, amely hivatalához méltatlan, továbbá a közigazgatási és helyettes államtitkár olyan tevékenységet sem, amely pártatlan, befolyástól mentes működését veszélyeztetné." A legkevésbé sem vagyok híve a tetszés szerint értelmezhető és magyarázható, csűrhető és csavarható jogszabályoknak, sőt kifejezetten ellenzem az ilyeneket, mivel csak arra jók, hogy lehetőséget adjanak a politikailag megbízhatatlannak ítélt, ilyen-olyan okból nem tetsző szakmai vezetők eltávolítására, politikailag vagy egyébként semlegesnek tűnő okokból. Mindezt mint ügyes fogást sikeresen alkalmazták már a Kádár-érában; és ebben a paragrafusban a Kádár-kor szelleméhez való visszatérést vélem felfedezni.
Meggondolandó az összeférhetetlenséggel összefüggésben az a rendelkezés is, amely kimondja, hogy azzal az állami vezetővel szemben, aki menet közben sért meg összeférhetetlenségi rendszabályt, de az ellene indult eljárás alatt az okot megszünteti, mellőzni lehet az összeférhetetlenség megállapítását. Kérdés, hogy aki tudva a szabályokról, szándékosan idézi fel az összeférhetetlenség állapotát, vajon enyhébb elbírálást érdemel-e. Véleményünk szerint nem.
(22.10)
Rendkívül lakonikus a tervezet miniszterrel vagy annak szerepével foglalkozó része a miniszteri felelősséget illetően; ugyanígy a miniszterelnöknél is. Bár a 11. § (1) bekezdés b) pontja leszögezi, hogy "a miniszter a jogszabályban előírt feladat- és hatáskörében önállóan jár el, és ezért felelősséggel tartozik", egyetlen szó sem esik a felelősség pontos meghatározásáról. Az imént hallhattuk Szabad professzor úr, illetve képviselőtársunk ezzel kapcsolatos előterjesztését, amit a magam részéről csak helyeselni tudok.
Az pedig már valóságos paródia, amit a 16. §-ban a miniszter szándékos jogsértésének esetére találunk. A hosszan taglalt eljárás végül is oda lyukad ki, hogy miniszterrel kapcsolatosan a miniszterelnök dönt, éspedig úgy, ahogy akar. Pedig a bíróságilag megállapított szándékos szabálysértés esetére csak egy előírás lehetne: a miniszter kötelező felmentése. Törvényt, jogot sértő ember nem lehet miniszter - ez minden jogállamban alapszabály; figyelmen kívül hagyása a választók lenézése, az állampolgári jogok és méltóság semmibe vevése.
Újdonság a törvénytervezetben a politikai államtitkárral kapcsolatosan a következő kitétel: "Politikai államtitkár meghatározott feladat elvégzésére is kinevezhető." Mondom tehát, újdonság, de a legkevésbé sem szerencsés, mivel további lehetőséget teremt a hatalom mindenkori urainak, hogy konchoz, jó állásokhoz juttassák a klientúrát; ugyanakkor, míg ez egyértelmű és világos, ezek után sem tudni, miben különbözik a meghatározott feladatra kinevezett politikai államtitkár a kormánybiztostól.
Szóba kell hoznunk, hogy a javaslat 31. §-a szerint "a közigazgatási államtitkárt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök menti fel". Egy minisztériumi apparátus munkájáért felelős, magas beosztású, nem politikus köztisztviselőt egy politikus miniszterelnök javaslatára indok nélkül felmenteni nemcsak fura, de azon túl is több mint elképesztő! Ilyen eljárás törvénybe foglalása mellett sohasem valósulhat meg a pártsemleges közigazgatás, kiépítése lehetetlen, és ezzel együtt az állam szakszerű működésének megvalósítása is csak jámbor szándék, vágyálom marad.
Ugyanígy vágyálom az olcsó állam is, ha életbe lép a 31. § (6) bekezdése, amely így szól: "Végkielégítés címén a Ktv. 19. §-a szerinti összegre, továbbá ezen túlmenően, ha a közigazgatási vagy helyettes államtitkárként eltöltött ideje együttesen a) a három évet nem haladja meg, hathavi, b) a három évet meghaladja, tizenkét havi illetményének megfelelő összegre jogosult." Világos tehát, hogy ha a közigazgatási, illetve a helyettes államtitkár működése nem tetszik a kormányon lévő pártnak, akkor indoklás nélkül is kitehető, de fájdalomdíjként busás kártérítést kap. Mindezek következményeként a mindenkori kormány káderpolitikája súlyos milliókba fog kerülni az adózó állampolgárnak.
A 41. § (1) bekezdése, amely szerint a Miniszterelnöki Hivatalt miniszter vagy közigazgatási államtitkár vezeti, kissé zavaros, legalábbis homályos, illetve nehezen érthető számomra. Kifejti ugyanis, hogy "a Miniszterelnöki Hivatalban abban az esetben is, ha a hivatalt miniszter vezeti, közigazgatási államtitkár, politikai és helyettes államtitkárok működnek". Nehéz megérteni, hogy valójában mire is gondol az előterjesztő. Mert ha miniszter vezeti a hivatalt, akkor közigazgatási államtitkárnak számít-e vagy sem? Ha pedig annak, akkor miért kell rajta kívül még egy közigazgatási államtitkár is?
Feltűnő hiánya a javaslatnak, hogy nem tartalmazza a vezetők fizetését, csak utal a Ktv. vonatkozó szabályaira. Ez pedig jelentősen nehezíti az állampolgár tájékozódási lehetőségét, viszont igen alkalmas rá, hogy elkendőzzék, sőt eltitkolják a vezetői kiváltságokat, és itt is és ebben is a pártállami gyakorlat, illetve a múlt feltámadását vélem felismerni. Ugyancsak a titkolózás motiválja az 54. §-t is, mely szerint az állami vezető hivatali lakásra, személyes biztosításra, napidíjra, személygépkocsi-használatra, egészségügyi ellátásra, K-vonalra, a kormány központi üdülőjének használatára jogosult - a kormány által meghatározottak szerint. Csakhogy éppen arról nem esik szó, hogy miben állnak a kormány idevonatkozó határozatai! Erről hallgat a fáma, pedig a közpolgárnak ahhoz is joga volna, hogy minderről pontos ismeretei legyenek.
Szokásba jött újabban, hogy a zárórendelkezések közé zsúfolják, amit az előterjesztők a törvény kapcsán szeretnének rendezni. Ezt a megoldást a magunk részéről cseppet sem tartjuk szerencsésnek, ezért aligha mondható indokoltnak, hogy a jelen tervezet itt intézkedik az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a KSH elnökének béréről, juttatásairól. Mindez csak növeli a kuszaságot, amely már most is hátráltatja, sőt sok esetben megbénítja a jogalkalmazói tevékenységet.
Végül csak mint jogi humort értékelhetjük az 56. § közigazgatási szakvizsgával kapcsolatos rendelkezéseit. Tudomásom szerint, jóllehet a Ktv. hatálybalépésének már ötödik évét írjuk, ma sem létezik az előírt vizsgáztatás, és aligha remélhetjük, hogy a sűrűn cserélődő állami vezetők végtére be is fogják vezetni a véleményünk szerint is fontos és nagyon indokolt vizsgát.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
