DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A büntető törvénykönyvről tárgyalni mindig ünnepélyes pillanat egy parlament történetében, hiszen a büntető törvénykönyv az alkotmány mellett az a másik jogszabály, amelyik a társadalom egész életét átfogja. De addig, amíg az alkotmány általában a pozitív megoldások felől közelíti a társadalmat, a büntető törvénykönyv azokat a magatartásokat sorolja fel, amelyeknek az elkövetésétől vissza szeretné tartani az állampolgárokat, és amelyeknek elkövetése estén az állami kényszer eszközével büntetésekkel is él.
A rendszerváltás után a társadalmi viszonyokban bekövetkezett lényeges változások miatt több ízben is hozzá kellett nyúlni a büntető törvénykönyvhöz, sajnos már 22 alkalommal, ami nem jó, hiszen a büntető jogszabályoknál alapvetően fontos kérdés az, hogy stabilitás legyen, az állampolgárok tudják hosszú távra előre, hogy milyen magatartások azok, amelyek miatt velük szemben az állam a büntetőjog eszközeivel is fellép.
Szeretném - és azt hiszem, sokan szeretnénk -, ha a mostani átfogó módosítási javaslat bizonyos stabilitást hozna a büntetőjog fejlődésében, hiszen egy ilyen átfogó javaslat után lehetőség szerint ne nyúljunk a büntető jogszabályokhoz, különböző törvényekhez kapcsolódóan.
Éppen ezért mindenkit meg szeretnék kérni, hogy abban a szellemben, ahogy a mai parlamenti vita zajlik, lehetőség szerint minél inkább álljunk elő azokkal a gondolatokkal, amelyek a büntető törvénykönyv javításához rendelkezésünkre állnak, amelyekkel segíteni tudunk ennek a közös ügynek a megoldásában.
Ha már itt tartok, meg szeretném mondani, hogy nagyon kellemes a mai délelőtt itt lenni a parlamentben, legalábbis ezen vita alatt, hiszen olyan parlamenti munka folyik, amilyennek mindig lennie kellene. Különböző nézőpontokból, különböző beállítódásokból egy közös feladatot próbálunk megoldani; és az, hogy a nézőpontok eltérnek, természetes, de az, hogy közösen ezeknek a feladatoknak a megoldására próbálunk törekedni, azt hiszem, példa értékű lehetne más esetekben is. Csak jelzés, hogy a kormánypárti felszólalásokat ellenzéki oldalról, az ellenzékieket kormánypárti oldalról is eddig egyaránt megtapsolták.
A mostani törvény előkészítésénél én feltétlenül szükségesnek tartom azt is hangsúlyozni, hogy a társadalom minél szélesebb rétegeinek bevonására szükség van, ahogy az előkészítés során is ez megtörtént. Példaként hadd hivatkozzam arra, hogy részt vettem egy olyan szakmai konferencián, ahol felvetették: a büntetőjog eszközeivel a borhamisítókkal szemben nagyon nehéz védekezni, hiszen az előkészületi magatartásokat, így például a raktáron tartást nem bünteti a törvény.
Nos, a büntető törvénykönyv 292. §-ának (2) bekezdéséhez módosító indítvány került be ebbe a javaslatba, amely ezt az előkészületi magatartást a rossz minőségű termék forgalomba hozatalánál ezután büntetni rendeli. Csak szeretném jelezni, hogy például ez is egy eszköz ahhoz, hogy az ország jó híre, a termelés biztonsága és a fogyasztók biztonsága fokozódhassék. De szeretnék hivatkozni arra, hogy például az Országgyűlés létrehozott egy bizottságot a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos problémákkal való foglalkozásra. Bízom abban, hogy ennek a törvénynek a vitája keretében ennek a bizottságnak az eddigi tapasztalatai, eredményei is érvényesülni fognak, és többek között ennek a bizottságnak a tevékenysége következében is jobb lehet a védekezés ennek, a társadalom jelentős részét nagyon érzékenyen érintő kérdésnek a megoldásában.
A második körben tíz perc áll rendelkezésemre, éppen ezért egy kérdésre szeretnék koncentrálni, egy olyan kérdésre, amelyik már a mai vita során is több ízben felmerült, és amelyben, azt hiszem, az Alkotmánybíróság 23/1990. számú, a halálbüntetés alkotmányellenességét kimondó határozata óta végre megnyugtató és hosszú távon is működőképes megoldást kell találnunk. Ez az életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kérdése.
Amikor az Alkotmánybíróság ezt az idézett határozatát meghozta, akkor az alkotmány szellemében egy büntetési nemet alkotmányellenesnek minősített. Ugyanakkor azonban ez az elem része volt egy rendszernek - méghozzá a büntető törvénykönyv legsúlyosabb része -, mind a megtorló, mind pedig a visszatartó, nevelő oldaláról.
Három évvel később, 1993-ban került sor először arra, hogy egy Btk.-módosítás keretében a feltételes szabadságra bocsátásnak a felső határát az Országgyűlés felemelte. Azóta is azonban több olyan bűncselekményre került sor, melyek a lakosság jelentős részében eléggé komoly riadalmat és teljesen jogos tiltakozást keltettek. Éppen ezért felvetődik az a kérdés, hogy a büntetőrendszerünkön belül valóban van-e olyan komoly visszatartó erejű büntetőjogi eszköz, amellyel ezeknél a legsúlyosabb bűncselekményeknél kellő visszatartó hatást tudunk elérni. Ezt a kérdést éppen ezért fokozott figyelemmel kell vizsgálnunk, hiszen a büntetőrendszer legsúlyosabb elemét érinti.
Ennek a történetéről annyit, hogy még 1994 elején, a legutóbbi Országgyűlésben Hack Péterrel, továbbá Rózsa Edittel és Wekler Ferenccel terjesztettünk elő egy olyan módosító javaslatot, amely - az 1994 elején több közfelháborodást keltő, nagyon súlyos, élet elleni bűncselekmény miatt -, úgy éreztük, szükséges volt. Ez mindössze egy elemét érintette volna a büntetőjognak: a feltételes szabadságra bocsátás felső határát 25 évről javasoltuk volna 40 évre felemelni. Az akkori Országgyűlés ezt a javaslatunkat nem tárgyalta, nem vette napirendjére, tulajdonképpen azóta ez a kérdés még mindig megoldatlan.
A közelmúltban több javaslat hangzott el ennek a kérdésnek a rendezésére. Szó volt már a Kónya Imre és Kutrucz Katalin által előterjesztett javaslatról és Szájer József javaslatáról is. A kormány javaslata további változatot tartalmaz, Hack Péter pedig Kutrucz Katalin és Kónya Imre javaslatához módosító indítványként gyakorlatilag előterjesztette a '94-es régi javaslatunkat. Nos, a megoldásnál azt kell keresnünk, hogy mi az, ami igazában szakmailag is helytálló, és ugyanakkor a társadalomban is kellő hatást kelt.
A feltételes szabadságra bocsátásról először néhány szót - erről már az államtitkár úr is beszélt egyébként az előbb. A feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatosan tényleg több téves közhiedelem van. A feltételes szabadságra bocsátás lehetséges meghatározása nem azt jelenti, hogy az elkövető akkor szabadlábra is kerül, csak azt, hogy a legkorábban a büntetés-végrehajtást felügyelő bíró akkor vizsgálhatja meg, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül az adott elkövetővel szemben elérhető-e. Semmi garancia arra, hogy a bíró ekkor valóban szabadlábra is helyezze feltételesen az elkövetőt - és ezt szeretném hangsúlyozni, hiszen az Országgyűlésben dokumentumban is láttam ezzel ellentétes, téves jogi álláspontot. Nem határozott tartalmú szabadságvesztés ez az életfogytiglani szabadságvesztés; most is fő szabályként életfogytig tart, csak vannak bizonyos feltételes szabadságra bocsátási lehetőségek.
Látom, az idő nagyon halad, próbálom rövidebbre fogni éppen ezért a kérdést, mert egy-két fontos dolgot el szeretnék azért mondani.
(12.30)
A feltételes szabadságra bocsátásnál nemcsak azért van szükség erre a lehetőségre, mert az elkövetőben reménytelenséget, elkeseredettséget kelt, és ez pszichológiailag nyilvánvalóan káros, hanem azért is, mert a társadalomnak nem lesz eszköze a későbbiek során az elkövetővel szemben, ha bármiféle újabb bűncselekményt követne el.
A félreértések elkerülése végett a mostani életfogytiglani büntetést töltők nem boka- és kézvasban vannak zárt cellában, hanem változatlanul emberek között, rabtársakkal együtt sétálnak, börtönőrökkel vannak kapcsolatban, tehát van lehetőség újabb bűncselekmények elkövetésére ez alatt az idő alatt is. Ha nincs feltételes szabadságra bocsátás, semmiféle eszköze nincs a társadalomnak az elkövetővel szemben, hogy visszatartsa újabb bűncselekmény elkövetésétől. Ezért úgy gondolom, hogy erre mindenképpen szükség van.
Érdekes gondolat, ami a mostani kormány-előterjesztésben szerepelt, hogy különválasztja az elévülhetetlen bűncselekményeknél és az egyéb bűncselekményeknél a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. Ennek ellenére problematikus az, hogy elégséges-e az a felső határ, amelyet a kormány-előterjesztés tartalmaz. Ugyanis ha ma hoznak meg egy ítéletet, és abban például a bíróság azt mondja ki, hogy huszonöt vagy harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra az elkövető, akkor a lakosságban - nyilván jogosan - az az aggály merül fel, hogy biztosan szabadlábra kerül. Persze ez nem így van, de ezt nem lehet mindig mindenkinek elmagyarázni.
Éppen ezért úgy gondoljuk, célszerűbb egy olyan lehetőséget beépíteni ebbe a rendszerbe, hogy a bíróságnak kivételes esetekben legyen lehetősége még hosszabb tartamot is meghatározni. Ennek egyrészt a társadalom szempontjából van visszatartó hatása, hiszen a lakosság is bizonyos értelemben megnyugodhat, hogy egy hosszabb tartamú feltételes szabadságra bocsátást mondott ki a bíróság, másrészt viszont a potenciális elkövetők is jobban meggondolhatják, hogy ilyen hosszú ideig esetleg a bíróság nem tárgyalhat a feltételes szabadságra bocsátásokról.
Látom, eltelt az idő, de egy mondatot még szeretnék mondani. Ugyanebbe a rendszerbe szeretnénk beleilleszteni azt a lehetőséget is, hogy ha esetleg a bíróság mégsem bocsátja a törvény keretein belül - tehát akár 30 éven, akár magasabb határon belül - az elkövetőt, illetve már akkor az elítéltet feltételes szabadságra, akkor törvényes garanciát igényel - és ebbe a rendszerbe valószínűleg belefér, bár azt gondoljuk meg, hogy melyik törvénybe, a Btk.-ba, a büntetőeljárási törvénybe vagy pedig a büntetés-végrehajtási törvénybe -, hogy a bíróság a személyes szabadság korlátozásának újabb eszközeként mondja ki ebben a határozatában, hogy meddig nem tárgyalhatja újra a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét.
Azt hiszem, ezzel a rendelkezéssel válna ez zárttá, és ebben az esetben a büntetőbíróság lehetőségein belül meglenne az a mód, hogy kellő mértékben vissza lehessen tartani a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit az ilyen súlyos bűncselekményektől. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
