DEUTSCH TAMÁS

Full text search

DEUTSCH TAMÁS
DEUTSCH TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Háromszor jelentkeztem és kétszer álltam el attól, hogy ügyrendi kérdésben szóljak. Ugyanakkor annyit hadd jegyezzek meg, nem véletlen, hogy a kormánypárti koalíció törekvésére - ami találkozott az ellenzéki pártok szándékával is - a Ház egyik első döntéseként elfogadtuk az új Házszabályt, pontosan az ilyen és ehhez hasonló viták megelőzése érdekében.
A Házszabály két elemére is tisztelettel hadd hívjam fel az elnök úr figyelmét. Hiába vagyok itt a számszerűen legkisebb parlamenti párt frakcióvezető-helyetteseként, akkor is megillet ugyanaz a lehetőség, hogy nem frakcióvezetőként jelentkező képviselők előtt kérjek szót. Ez az egyik jelzés, amit el szeretnék mondani.
A másik pedig az, hogy az ügyrendi javaslatról vita nélkül kell dönteni. (Dr. Pető Iván: Így van!) Ezek az ügyrendi viták teljesen feleslegesek. Szabad képviselő úr is, Szekeres frakcióvezető is már korábban jelezte, hogy nincs értelme harmincnyolc ügyrendi indítványt meghallgatni, a levezető elnöknek érdemes feltenni az ügyrendi indítványt szavazásra, esetleg az előtt is, míg az ő fejében kijegecesedik egy elgondolás. (Derültség.) Éppen azért van itt jelen néhány képviselő, hogy eldöntse, egyetért-e ezzel az ügyrendi indítvánnyal vagy nem ért egyet.
Egyébként pedig valóban én is azt indítványozom, előzzük meg azt, hogy a Ház nyilvánosságát, a tévét és rádiót figyelőket ezzel terheljük. Tartsunk egy rövid házbizottsági ülést, és ott végre le tudjuk zárni ezt a kérdést. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir