MIT CSINÁL KOSSUTH LAJOS?
MIT CSINÁL KOSSUTH LAJOS?
Unalmasan szövődik a dohányvita. Sohasem láttam én ilyen Házat. Se beszélni nem akar, se hallgatni. Türelmetlenül viseli magát a szónokok iránt. Ma valaki belekiáltotta a Madarász beszédébe »Halljuk«, s ez derültséget okozott. Ki ne nevetne azon, hogy Madarász Józsefet hallani akarja valaki…
Ilyenkor az okos ember kimenekül a folyosóra. Ni, éppen ott ül az egyik széken a »Kossuth palatinusa«, Helfy Ignác: azzal most jó lesz szóba állni, mert tele van olaszországi élményekkel.
– Beszélj valamit, kedves Náci bátyám. Hogy van Kossuth?
– Jól. Köszönöm.
– De az nem elég, nekem több kell.
– Hát nagyon jól van.
– De nekem egy egész tárcára való kell róla.
– Hát pompásan van, jó étvággyal eszik, reggel kel, este fekszik és közben dolgozik.
– Ebből bajos egy tárcát megírni.
– Én pedig ennél többet most se tudok – mondja Helfy, s csökönyös hallgatagságba merül.
Hanem iszen majd kiugratom én belőle a kétheti élményeit.
– Igaz-e – mondom –, hogy az öregúr nagyon meg van elégedve a politikai viszonyainkkal?
– Nem igaz – pattant fel Helfy –, ki mondta neked azt a bolondot?
– Azt hallom, Somssich járt nála a nyáron, és az meggyőzte a szabadelvű párt politikájának helyességéről. Hogy, azt mondják, ingadozik az öregúr.
De már erre méregbe jött a palatinus; ebbe a »csapdába« beleugrott:
– Olyan szilárd az, mint a szikla – mondja hévvel. – Annyi igaz, hogy ott járt Somssich a múlt nyáron, s ez jól is esett Kossuthnak. De politikáról nem beszélgettek.
– A derék Somssich! Hogy eljut ő szépen mindenüvé!
– Az öregúr különösen azért örül neki, mert legkivált kortársai iránt érdeklődik: most is elkérdezte Ghyczy Kálmánt, Andrássy Gyulát, az öreg Pulszkyt, hanem azért ismeri ám a fiatalokat is. Beksicsről tudakozódott és dicsérte. Hermant nagyon szereti. Általában él-hal a természettudományokért: »Ezeknek köszönöm – mondja – minden életkedvemet«. Nincs az az apró mozzanat közügyeinkben, amit ne tudna. Most, hogy levétettük magunkat…
– Egy képre?
– Igen, egy képre; hát amint ott vagyunk a fotográfusnál, azt mondja nekem: »hogy vígabban vegye ki magát, beszéljen valamit«. De mit? kérdem. »Mondjon nekem például egy beszédet a dohányjavaslat ellen«. Úgy is lett. A dohányjavaslat elleni beszédemet még Turinban kezdtem. Úgy vagyok levéve. Mutatta is aztán az öregúr a képet Ruttkaynénak: »Nézd meg Helfyt, és szagold meg, mert olyan híven van eltalálva, hogy még a dohányszagnak is meg kell érződni rajta.«
– Ruttkayné eszerint vele lakik?
– Kettecskén élnek. Egy szakácsnéjuk van és egy inasuk, tehát négyen vannak. Ruttkayné virgonc asszony, aki egészen beleélte magát a turini társaságba, vizitekre jár, s látogatásokat fogad. Kis szalonja valóságos zsongó fészek. Ott ki- s bejárnak a látogatók. Míg a Kossuth dolgozószobája, melyet egy ajtó választ el amattól, csendes remeteszoba. Mondta is az öregúr a Ruttkayné lakosztályára mutatva: »Az ott a nagyvilág, – de ez a zug itt Magyarország«. És az; mert magyar folyóiratok, könyvek hevernek az asztalokon. Magyarország mappája a falon, s minden egyes tárgy Magyarországra emlékeztető.
– Hát a fiai?
– Azok sűrűn látogatják. Minden két-három hétben ott van az egyik vagy a másik.
– Képzelem, sokat politizáltatok két hétig.
– Természetesen. A kis turini szobában is eleget hangzott »Tisza így, Tisza úgy«.
– Mit tart Tiszáról az öregúr?
– Nagyra becsüli – mondá Helfy. – Rendkívüli tehetségesnek tartja, bámulja szívósságát, nagy szorgalmát és éles ítélőtehetségét, aminő ritka államférfiúnak jut osztályrészül – de kifogásolja a diktatúrát, amit gyakorol.
– Ej, kérlek, azt kellene tudnia, hogy itt most mindenki diktandó szeret cselekedni, míg a Kossuth idejében mindenki diktálni akart.
– Bocsásd meg – szólt eközben Helfy –, de csengetnek odabenn. Most már itt hagylak. Ki tudja, milyen okos ember beszél.
Ott bent Szendrey Gerzson szónokolt.
A javaslatnak nem ártott szegény ember semmit, de az én tárcámat alaposan tönkretette, mert csak az isten a megmondhatója, hogy az én tisztelt bátyám milyen érdekes dolgokat vallott volna még Kossuthról.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
