A szülői ház. Rajzolta Richter Aurél.
LIPÓT király 1666 julius 30-ikán I. Rákóczi Ferenczet és mind a két ágon való törvényes utódait Sárosvármegye örökös főispánainak nevezte ki. A várva várt utód és örökös csak 1667 októberében született meg és Zborón november elsején Györgynek keresztelték. A gyermek azonban már néhány hónap mulva elhúnyt. Sokáig nem teljesedett Báthory Zsófiának az a kívánsága, hogy a fiatal pár az ősök jó emlékezetét s nemzetét «Isten áldásából a házasságbeli kötelesség által terjeszsze;» sőt a családot csakhamar az a veszedelem fenyegette, hogy «nagyemlékezetű édes eleinek egyetlenegy maradéka és ága», a fiatal fejedelem, vérpadon dicstelenűl fejezze be életét. János Kázmért a lengyelek (1668 szeptember 16-ikán) megfosztván koronájától, Zrínyi Péter a vejét, I. Rákóczi Ferenczet akarta trónjára ültetni, miről azonban a francziák hideg magatartása következtében letett. Miközben a lengyelek 1669 tavaszán királyválasztásra gyülekeztek, Zrínyi rávette vejét, hogy visszaadja a protestánsoktól anyja által elkobzott egyházi és világi javakat. Ekként, a protestánsok kibékítése következtében, Rákóczi «egyszerre 20.000 fegyvert nyert». Apósa most már őt is beavatta a tervezett fölkelés titkaiba, sőt segítségkérő levelet is íratott vele XIV. Lajos franczia királyhoz; félesztendő múlva pedig IV. Mohammed szultánt kérte, hogy Apafi helyett Rákóczit tegye Erdély fejedelmévé. Rákóczi a felsőmagyarországi vármegyékkel már 1670 januárius 24-ikén gyűlést tartott a sérelmek orvoslása és – ha kell – a fegyveres ellenállás megbeszélése végett; hasonló czélból Eperjesre újabb, döntő gyűlést hirdetett. Miközben ipa Horvátországban fegyverkezett, ő sárospataki vendégeit, gróf Starhemberg Rüdiger tokaji várnagyot, a későbbi világhírű hadvezért és tisztjeit akarta megnyerni a fölkelés ügyének. Visszautasíttatván, elfogatta és Regécz várába csukatta őket, Tokajt pedig azonnal ostromolni kezdte. Április közepén Ónod, Diósgyőr és Kálló őrsége már hűséget esküdött neki, de Munkács alól saját édes anyja ágyúlövésekkel riasztotta el s így a családi kincseket kézhez nem vehette. Azonban az eperjesi gyűlést előkészítő tállyai értekezleten (május 1.) az urak már keményen kifakadtak ellene, mert a sérelmek orvoslása nem egyesekre tartozik, hanem az egész országra. Értesűlvén pedig a bán elfogatásáról, felszólították, bocsássa el a német rabokat s kérjen kegyelmet magának. Valóban hamar elfelejtkeztek róla azok, «a kik a jó tokajit és tarczalit nyelték e napokban». Beteljesedett, hogy a gyors munka rossz munka és hogy az alap nélkűl emelt épület hamar romlik. A király április 21-ikén hűtelennek nyilvánította Rákóczit s hűségre intette a vármegyéket; mire ezek, «csak árnyéktól is megijedvén», elbocsátották hadaikat. Pedig Rákóczi el volt szánva, hogy ha a vármegyék el nem szakadnak tőle, még a bán hódolása után is feje-fennálltáig velök megy és úgy szolgál nemzetének; így azonban csak Erdélyben bízhatik. Ha a német nem ad neki kegyelmet, maga is bemegy Erdélybe; azután lássák, mit tehetnek vele. Két hét múlva már híre járt, hogy kegyelmet kapott.
Zrínyi Péter és Katalin a szerencse kerekének forgandóságát szemlélik.
Anyját a bécsi kormány valóban felhatalmazta, hogy a király nevében kegyelemmel kecsegtesse, ha megtér. A nagyasszony, ki már előbb fegyvert fogott egyetlen fia ellen, saját szavai szerint megalázta őt. Még Sporck János tábornok hadtestének megérkezése előtt fegyvere letételére bírta és «a király legalázatosabb szolgájává tetten. Ecsed és Sárospatak várait önként adta át a németeknek, a miért nyiltan hazaárulónak szidták. De bár ekként sok vérontástól és sok százezer tallér hadiköltségtől kímélte meg a királyt, a két millióra becsült hadiköltségek megtérítését fián követelték. Fölháborodva kérdezte a királytól: ezek után kinek legyen kedve a hűség megtartására s ki hiteti el fiával, hogy saját édes anyja nem csalta meg? Hiszen fia már Sárospatakon sem lakhatik, mert a németek, a megállapodással nem törődve, a belső várat is megszállották.
A nagyasszony azonban csak 1671 április 27-ikén örülhetett fia «ujjászületésének», mert ekkor tudta meg, hogy kegyelmet kapott. Negyednapra Ferencz apósának, Zrínyi Péternek s a fölkelés több más vezérének fejét a hóhér csapta le. Rákóczinak 400.000 tallért kellett fizetnie feje váltságáúl. Készpénze nem lévén, ötvenezer forintot trencséni jószágára tábláztatott be, 150.000-et élelmi szerekben és járulékokban kívánt törleszteni, a többit pedig anyjától vette kölcsön, kinek ezért a borsi kastélyt s a munkácsi és az ecsedi várak uradalmait kötötte le. Wolckra gróf azonban még évek múlva is végrehajtással zaklatta a fejedelmet.
I. Rákóczi Ferencz.
A fiatalok tapasztalták már, hogy nincs boldogság csapások nélkűl; de azt is, hogy nincs szerencsétlenség vigasz nélkül. 1672-ben leánygyermekök született, Juliánna Borbála. Isten végre »könyörűlt és meghallgatta kérésöket: mert miután több esztendeig fiúgyermek nélkűl majdnem árván éltek«, fiúgyermekkel vígasztalta meg őket.
II. Rákóczi Ferencz bölcsője. (Az Erdélyi Nemzeti Múzeumban.)
A zemplénvármegyei Borsiban, a Bodrog partján 1882 június 11-ike óta emléktábla jelöli azt az emeletes régi kastélyt, a melynek egyik tágas termében II. Rákóczi Ferencz 1676 márczius 27-ikén pénteken született. E világra búra bár ne született volna; vagy a halál – jobb lett volna – koporsóba zárta volna: szíve kínját, nagy fájdalmát hogy ne kóstolhatta volna – mondja félszázad múlva egy neki tulajdonított költemény. S harminczkét esztendős korában a sárospataki országgyűlésen törvényt hozatott, hogy a nemzet minden pénteket bőjttel és bűnbánattal üljön meg: amivel Isten ő szent felségének bűneinkért fölgerjedett sok haragját sok kázusokban (a mik közé talán saját születésnapját is számította) pénteken leginkább tapasztaltuk.» Születésnapjának védőszentje egy vértanú volt; az a Szent Sándor, a ki a vallásszabadság nevében szembeszállt magával a római császárral is, bujdosnia, halnia kellelt meggyőződéséért s a magyarországi avarok még sírja nyugalmában is megzavarták. Véletlen-e, ha a Rákóczinak tulajdonított Officiumban ott találjuk Rákóczi kortársának, VIII. Sándor pápának imádságát, a melyben kész magára venni minden szenvedést, a mit Isten keze küld reá?
Reá mérhetetlen bajokat, szenvedéseket küldött; mert az «Úr nem azért adta édes anyjának, hogy prófétát, tudóst vagy újítót neveljen belőle, hanem hogy példája legyen igazságának megaláztatásában és az ő könyörűletében. Különben nem engedte volna, hogy fölemelje szavát a pusztaságban s majdan bujdosása sötét barlangjában.» Két vértanúnak volt az unokája, haláltól drágán megváltott apának a fia. Szüleinek első csókja oltotta bele azt az érzést, a mi végzete lett, hogy «minden egyébnél jobban szeresse hazáját; és hogy ne tartsa sérelemnek, ha mindene elvész is: csak a haza kincse, a szabadság maradjon meg». Azt a függő bölcsőt, melyben valaha édesen szendergett szabadságharcza kétszázadik évfordulóján ereklyéinek látogatói naponkint azért szórták tele rózsákkal, azért borították pálmaággal, mert úgy hitték, a nemzetnek olyan szabadítója pihent benne, mint az emberiségnek a betlehemi jászolban. Küldetése végén maga Rákóczi zavarba jött s pirúlt, a midőn Krisztus születését s annak körülményeit a magáéhoz hasonlította. Isten, a ki őt és a világot teremtette, istállóban született: ő palotában. Krisztust ökrök és szamarak, szegény pásztorok vették körűl: őt az udvari emberek nagy csapata; Krisztus szülői szegények voltak: az övéi fejedelmek; Krisztus szegénységben jött a világra: ő pedig gazdagságban. S azzal folytathatta volna, hogy Krisztus is útközben született, mint ő s előtte Mátyás király, Bocskay István. De teljes alázat fogta el a körülmények egybevetésekor. Érezte semmiségét Isten színe előtt, lelke nyomorúságát földi boldogságában; s hálát adott Istennek, ki a keresztségben megtisztította a bűntől, melyben fogantatott.
II. Rákóczi Ferencz szülőháza Borsiban.
A római kath. hit szertartásai szerint keresztelték atyjáról Ferencznek, a királyról Lipótnak; azonban a keresztelés helyét, idejét és körülményeit nem ösmerjük. A családnak ezt a kedves ünnepét csakhamar mélységes gyász követte. I. Rákóczi Ferencz néhány napig Borsiban maradt, azután azonban átment Zboróra, hol 1676 július 8-ikán élete 31-ik, házassága 11-ik esztendejében megtért őseihez. Utolsó levelében árváit Lipót király oltalmába és kegyelmébe ajánlotta.
Zrínyi Ilona gyorsan fölszárította könnyeit, hogy – mint gyermekeinek természetes gyámja, – az árvák jogait, érdekeit és vagyonát mindenkivel szemben megoltalmazza. A mint tehát ideiglenesen eltemették a fejedelmet, azonnal megbízta Kazinczy Péter királyi táblabírót, hogy Sárosvármegye július 20-iki közgyűlésén a csecsemő Ferencz örökös főispán nevében elnököljön. A kis fejedelem még négy hónapos sem volt egészen, még bölcsője selyem bojtjaival sem tudott játszani, a mikor a közélet már feladatot rótt rá. Feladatoktól sohasem kímélvén meg, 59 esztendő múlva méltán írhatták róla, hogy csak az Úrban találta föl a nyugodalmat, melyet életében sohasem ösmert. Édes anyja törvényes, bátor föllépésének érdemét növeli, hogy az oly időben történt, mikor Magyarország már negyedik éve állott Ampringen Gáspár kivételes, tehát törvénytelen kormánya alatt. Ennek a kormánynak kevés oka lehetett a Rákócziak óriási vagyona kezelésével megbízni azt az asszonyt, kinek atyját kivégezték, urát pedig roppant pénzbüntetésre ítélték fölségárulás czímén. Hiszen sohasem tudhatták, nem fog-e kedvezni a bujdosó kuruczoknak, kik atyja és ura megbosszúlását, mutatkozó sikereik támogatását várták tőle.
Báthory Zsófia, Rákóczi nagyanyja.
Azonban igazsága volt Kazinczy Péternek: «világos törvényünk és megrögzött szokásunk» ellen tenni nem lehetett. A király már augusztus 12-ikén megerősítette Zrínyi Ilonát a gyámságban s egyúttal kijelentette, hogy, a fejedelem végső akaratához képest, az árvákat különös pártfogása alá veszi. Gróf Pálffy Tamás magyar kir. udv. főkanczellár meg is írta az özvegynek, hogy a törvény és természet szerint való gyámsághoz tartván magát, immár Isten hírével nevelheti árváit. Nevelte is olyképp, hogy Rákóczi abban – saját vallomása szerint – fogyatkozást egyáltalán nem szenvedett.
Gyermekeivel az özvegy Munkácsra költözött át, hol az unokákat nagyanyjuk, Báthory Zsófia, senkiben, még saját anyjukban sem bízva, szerette volna nevelni. Igaz, hogy menye gyámi jogainak elösmertetésében ő maga is közreműködött; de a Rákócziak utolsó aranyos ágacskáját (ahogy az utolsó Árpádot nevezték) féltette még az anyai csók forró lehelletétől is. Menyének kis fia helyett Sáros vármegyében olyan politikai, katonai és közigazgatási ügyeket kellett intéznie, a mik könnyen ellenmondásokba és gyanúba keverhették oly időben, mikor a kormány föltétlen engedelmességet követelt, a bujdosó kuruczok pedig egyszer-másszor már Munkács és Kassa alá is elkalandoztak. A fejedelem ünnepies temetése is azért húzódott egy esztendőnél tovább, mert báró Schmidt tábornok, a kassai főparancsnok, attól tartott, hogy zavargás, vagy éppen lázadás tör ki, mikor a holttestet Zboróról Kassára hozzák. Zrínyi Ilona azonban kis fia, mint örökös főispán nevében, elrendelte Sáros vármegye nemességének fölkelését s ennek védelme alatt 1677 augusztus 18-ikán Kassán a jezsuiták (most a prémontreiek) templomában valódi fejedelmi díszszel tétette nyugalomra Erdély választott fejedelmét. «Adja az ég – fohászkodott ravatalánál Kereskényi István jezsuita atya, – hogy ez a mindnyájunkat ért súlyos csapás jóra fordúljon s Ferenczedben, a te utódodban, egykor fényesen ragyogjanak föl lelked ékességei.»
A kuruczok nem zavarták a temetést, de mostantól fogva még gyakrabban pusztították az árvák jószágait, hogy így álljanak bosszút nagyanyjukon, ki a protestánsokat, főkép pedig papjaikat minden módon zaklatta és üldözte. A nagyasszonyt erre saját türelmetlenségén kívül főkép nővére, Hedvig apácza (a lengyel gróf Luptovszkij özvegye) és gyóntatója, Kiss Imre jezsuita ösztönözte volna. Ilona már csak árvái érdekében is kíméletre, türelemre kérte őket; de ekkor azután vallástalannak, kurucznak, sőt önzőnek tartották, a ki szabadon akar gazdálkodni gyermekei jószágában. A családi békességet felforgatni nem akarván, elbúcsúzott anyósától s télvíz idején, 1677 deczember 15-ikén, gyermekeivel és egész udvarával odahagyta Munkács várát. A húszhónapos Ferkó (ahogy nagyanyja hívta) másnap már a maga lábacskáin ment fel a borsii kastélyba, a hol szüle tett. A karácsonyi és az újesztendei ünnepeket édes anyjával és kis nénjével a sárospataki várban töltötte.