A MAGYARORSZÁGI LATIN IRODALOM A KÖZÉPKORBAN.
A MAGYARORSZÁGI LATIN IRODALOM A KÖZÉPKORBAN.
A MAGYARORSZÁGI középkori latinnyelvű irodalom eredetiségben is, terjedelemben is messze túlszárnyalta a magyarnyelvű irodalmat. A hittudományi irodalom már a XI. században megindult, a magyar szentekről az Árpádok korában több szép legendát írtak, a középkóri történetírásnak különösen értékes alkotásai Anonymus krónikája és a Bécsi Képes Krónika. A költészet maradványai a XIII. századtól kezdve bukkannak fel, amikor egy névtelen egyházi költő megénekelte a tatárjárás pusztításait. A következő századból számos vallásos költemény jutott korunkra, a XV. században pedig már a világi líra és epika is megszólalt Janus Pannonius európai hírű költeményeiben. Ez időtájt, Mátyás király uralkodása alatt, a renaissance korszaka szépen virágzott Magyarországon. A király és gazdag főpapjai szívesen látták udvarukban a külföldről Magyarországba látogató humanistákat. Európai nevezetességű könyvgyüjtemény volt Budán: a Korvina. Az első nyomdát is Mátyás király uralkodása idején állították fel Budán (1473). Magyarországban előbb volt nyomda, mint számos más nyugati államban s egyetem is előbb alakult Magyarországban, mint a mai Németország területén (1367).
Az érdeklődés középpontjában az egész középkoron keresztül a vallásos irodalom állott. Ennek legkiválóbb munkása a XV. században Temesvári Pelbárt. A humanista írók munkáit kivéve, vallásos szellem lengi át az összes irodalmi alkotásokat s ehhez járul az igen erős magyar érzés. A nemzeti öntudat az egyházi írásokban és a világi kéziratokban egyaránt megvan. Az írók hitvallóan katolikus meggyőződésűek, szigorú erkölcsi felfogásúak, nemzeti szellemtől áthatottak. Hogy vallásosságuk hangsúlyozása erősebb, mint magyarságuk hirdetése ez a középkor szelleméből és témáikból következik. Az istenfélelem magában rejtette hazaszeretetüket is; egyházi hivatásuk együtt járt nemzeti hűségükkel. Ennek a félezer esztendőt magában foglaló korszaknak írói úgyszólván kivétel nélkül egyházi férfiak.
A középkori magyarok, ha valamit írásba foglaltak, a latin nyelvet szerették használni. A katolikus világegyház és a magyarországi államvallás nyelve egyben a tudomány nyelve is volt. Egymás között magyarul beszéltek, de fontosabb mondanivalóikat latin nyelven foglalták írásba. Így volt ez más országokban is, így volt különösen nálunk. Csakhogy míg a nyugati nemzetek körében az anyanyelv aránylag elég korán felszabadult a latinság uralma alól, nálunk ez a szabad fejlődés elég későn következett be.
Irodalom. – A magyarországi latin irodalom történetének két áttekintése van: Wallaszky Pál latinnyelvű munkája (1785) és Pintér Jenő magyar irodalomtörténete (1921).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
