A Falu jegyzője
A Falu jegyzője
Eötvös tehát egy időre békét hagy a vármegyének a Pesti Hirlapban, de annál hatalmasabb csapást mér rá, egyszerre, váratlanul, az öldöklő gúny fegyverével, az 1845-ben megjelent Falu jegyzőjében. Az az érző szív és kegyetlen boncoló elme, mely a Karthauziban az emberi szív és élet nagy kérdéseit veszi vizsgálat alá: itt a vármegyei közigazgatás fölött tart ítéletet, bemutatva annak minden bűnét s végzetes hatását az emberekre. Az író alanyisága a maga teljes erejében van benne ebben is, de itt a Karthauzi kínos szentimentalizmusa metsző gúnynyá, néhol derűlt humorrá szelidűl. A varázsló megszabadúlt a rémektől: kacag és kacagtat. S valóban a hol finom, hol kegyetlen irónia tekintetében a Falu jegyzője most is egyedül áll regényeink közt. Meséje sokkal jobb a Karthauziénál, alakjai elevenebbek, jobban kidomborodnak, közülünk való ismerősök; cselekvénye egészen drámailag bonyolódik s mindvégig lekötve tart. Egy vármegyét mutat be, alispánjával, szolgabírójával, egész tiszti karával, s a föld szegény népével együtt, a hogy ott kormányoznak s űzik a megyei politikát: hogy bennünk mély felindulásokat támaszszon, s elítélését annak a kormányzati rendszernek, a mely mellett olyan dolgok történhetnek. Látjuk, hogy egy nagyravágyó, eszes, de szívtelen asszony hogy uralkodik férje állásánál fogva az egész vármegyén; hogy a megyei függetlenség hogyan teremt durva zsarnokokat és gazembereket, Nyúzókat és Macskaháziakat a felsőbb osztályokban, s hogy a gazság és kegyetlenség hogyan kergeti bele a becsületes embereket a kétségbeesésbe és a bűnbe. Az olvasók vegyesen kacagtak, megbotránkoztak és bosszankodtak. Egy részök vádolta Eötvöst, hogy mindazt a bűnt és visszaélést, a mit sok vármegyében tapasztalt, az egy Taksonymegyére halmozta s így igaztalan túlzásba esett. A Falu jegyzőjében van annyi túlzás, vagy mondjuk, erős színezés, a mennyit az irányregény megkövetel: több nincs. Hiszen annyi sok esztendő, oly rettenetes rázkódások után, mi közben világok omlottak össze s köztük a mienk is: íme még a mai vármegyében is felismerjük a régi nyomait; pedig ma minden tisztviselő felelősségre vonható bármely pillanatban. Bizonyítéka ez annak, hogy a visszaélések borzasztó hosszú életűek, s az emberekhez tapadva, túlélik az intézményeket, melyek azokat létrehozták. Minők lehettek az állapotok akkor, a mikor minden megye tényleg egy-egy szuverén volt, a felelősségre vonásról a gyakorlatban alig lehetett szó, s a szegény elnyomatott igazán nem talált a földön orvoslást sehol. A kik valaha egy ilyen kisebb uralkodó csoport kegyetlensége által szenvedtek: azok tudják, hogy micsoda erős szörnyeteget támadott meg Eötvös e regényében; s valóban érezzük ma is, hogy a Falu jegyzője nemcsak egy jeles irodalmi mű, hanem egy kiválóan nemes tett is vala, a melyért az író hálánkat érdemli meg. A mű, mint említők, irány-regény; egyetlen számbavehető irányregénye irodalmunknak. Eötvös most is következetes volt magához: egy nagy politikai és társadalmi cél érdekében felhasználta költői géniuszát. A regény fordítását az angol közönség is nagy kedvezéssel fogadta; s nem érdekes-e, hogy ugyanakkor a még névtelen szalontai jegyző ugyanerről a tárgyról írja szatirikus époszát: Az elveszett alkotmányt, első nagy munkáját, melylyel az irodalom bajnokai közé lép. Nem, Taksonymegye nem állott egyedül.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
