piactér

Full text search

piactér: egy-egy településen belül a piac állandó helye. Fejlődése, formája, kialakulásának útja koronként és tájanként más. A római kor körülépített fórumai mérnökileg kimért szögletes terek. A kora középkori Ny-európai városok piactereinek döntő szerepük volt maguknak a városoknak a kialakításában is. Legtöbb város piachelyből fejlődött naggyá, és a különféle egyházi, valamint államigazgatási központok köré is az immunitás kapuja előtt kialakított piactér vonzotta a letelepedő kézműveseket, kereskedőket. A középkori városokban piactérnek használhatták a középen kiszélesedő főutcát ( piacutca), de gyakori volt a főutcából oldalt nyíló külön piactér is. A teret általában nem szelte át az utca, így a határoló házsorok egységes vonulatot képeztek. A térnek csak az oldalain futottak utcák, az átmenő forgalom csak érintette azt. – A 20. sz. első felének magyar mezővárosaiban általában a főtéren tartották a piacot. Ide álltak be a lovaskocsik, itt voltak a kereskedők sátrai, a terményfelvásárlók bódéi, és itt kínálták áruikat hosszú sorokban az őstermelők. A piactartás a helypénzszedés révén jó jövedelmet jelentett a városoknak. A nép számára a piactér nemcsak a termékcsere színhelye volt. A pusztákról, falvakból bejött emberek itt találkoztak ismerőseikkel, rokonaikkal. Itt cserélték ki a híreket, itt hallgatták meg a városháza erkélyéről felolvasott hirdetéseket. A piactér volt a munkanélküli agrárproletárok gyülekezőhelye, valamint a cseléd és napszámos fogadás, az „emberpiac” színtere. A 20. sz. közepe táján legtöbb városban az egészségtelennek, piszkosnak és falusiasnak tartott piac kikerült a főtérről. A helyét parkosították. A szocialista termelési viszonyok uralkodóvá válása következtében jelentőségéből is sokat vesztett piac külső tereken, városszéli gyöpös térségeken, esetleg fedett váráscsarnokokban éli tovább életét. – Irod. Erdei Ferenc: Magyar város (Bp., 1939); Mendöl Tibor: Általános településföldrajz (Bp., 1963).

Terményvásár a bajai hetipiacon (1946)

Hetipiacos kocsik a Somogyi-Könyvtár (Kultúrpalota) előtt (Szeged, 1910-es évek)
Bárth János

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir