Kemény János, báró

Full text search

Kemény János, báró (Pittsburgh, USA, 1903. szept. 5.Marosvásárhely, 1971. okt. 13.): író, irodalomszervező, színházigazgató. A bárói család elszegényedett ágának sarja. Gyermekkorában visszakerült Erdélybe. A középisk.-t Kolozsvárt végezte. Szerepelt az erdélyi fiatal m. írók első közös bemutatkozó kötetében (Tizenegyek antológiája, 1923). Miután örökséghez jutott, a romániai m. írókat és irodalmat anyagilag is támogatta. Kuncz Aladárral marosvécsi kastélyában írói találkozót szervezett (1926). Itt alakult meg az Erdélyi Helikon írói közössége, amely 1928-tól ezen a címen adott ki irodalmi folyóiratot. 1930-ban átvette a kolozsvári m. színház igazgatását. 1944-ig több regénye és novelláskötete jelent meg. A II. világháború után fizikai munkás volt, majd Marosvásárhelyen a Színművészeti Főisk. könyvtárosa, később az Új Élet c. marosvásárhelyi lapnál dolgozott. 1957-től egymás után jelentek meg novellái, regényei. Tervezett egy több kötetes önéletrajzi regényt is, de ennek csak az első része készült el. – F. m. Rákoc Kis Mihály (r., Kolozsvár, 1929); Kutyakomédia (r., Kolozsvár, 1934); Ítéletidő. Történetek és rajzok a Havas életéből (Kolozsvár, 1938, 1942); A havas dicsérete (novellák; Marosvásárhely, 1957); Vadpáva (r., Marosvásárhely, 1958); Farkasvölgy (r., Bukarest, 1963); Halász, vadász, madarász (elb., Bukarest, 1968); Kakukkfiókák (önéletrajzi r., Bukarest, 1972); Vásárhelytől Lazacországig (útirajz, Kolozsvár, 1972); Apolló megtérése (összegyűjtött novellák, bev. Kántor Lajos, Bukarest, 1972). – Irod. K. J. emlékezete (Igaz Szó, 1971. 11. sz.); Sütő András: K. J. ravatalánál (Forrás, 1972. 4. sz.); Tóbiás Áron: Emlékezés K. J.-ra (Magy. Nemzet, 1972. nov. 19.); Marosi Ildikó: Közelképek. Húsz romániai magyar író (Bukarest, 1974); Jancsó Elemér: Búcsú K. J.-tól (Kortársaim, Bukarest, 1976); Domokos Géza: Őszi sorok (A Hét, 1978. 39. sz.). – Szi. Jékely Zoltán: K. J. sírjánál (vers, Élet és Irod., 1971. 50. sz.); Thury Zsuzsa: Barátok és ellenfelek (viszszaemlékezések, Bp., 1979).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir