Hallás

Full text search

Hallás
A szaglás után a hallás a kutya legfejlettebb érzékszerve. Magától érthetődik, hogy annak a kutyának, amely legyező formájú fülkagylóját minden irányban tudja mozgatni, sokkal élesebb a hallása, mint annak az állatnak, melynek fülnyílását lecsüngő fülek borítják.
Hallásával is jól követheti az eseményeket, ami például a hangforrás meghatározásának képességét illeti, e téren jóval fölülmúlja az embert
A hallás - más érzékszervekhez hasonlóan - különféle élességi fokban fejlődött ki a különböző állatoknál, továbbá gyengül az előrehaladó korral, épp úgy, mint a látás. Sok kutya érzékeny például a zenére, amit hangos üvöltéssel szokott kísérni. Ez a jelenség feltehetően nem annyira abból a kívánságból ered, hogy "bekapcsolódjon" a zenélésbe, hanem a valódi fájdalom kényszeríti, ha csikorgó harmonikák vagy fúvós hangszerekből származó hangok ütik meg dobhártyáját.
A londoni Zooban néhány évtizede kísérleteket végeztek, hogy megállapítsák a különböző farkasok reakcióit a hegedűjátékra. Amikor a ketrecek mögött játszottak - azaz a farkasok látóhatárán kívül -, az állatok nagy izgatottságról és idegességről tettek tanúságot. Mihelyt a játékos velük szemben helyezkedett el, és a látóhatárukon belül muzsikált, a farkasok dühösen vetették magukat a rácsokra. Meglehetősen egyértelmű, hogy a hegedű magas hangszínezetével (rezgései miatt) különösen kínos lehetett mind a vad-, mind pedig a házikutyák túlságosan érzékeny füle számára.
De hogy "modernebb" példát is említsünk: előfordul, hogy a hangos magnó vagy televízió kifejezetten bántja a kutya fülét, s ilyenkor - ha csak teheti - átvonul egy másik helyiségbe. Normális körülmények között azonban nemigen akadnak olyan erősségű hangok, amelyek kényelmetlenséget okoznának a kutyának.
A kutya képes meghallani minden olyan erősségű és frekvenciájú hangot, amelyet a normális emberi fül meghall, sőt még azokat a hangokat is, amelyek az emberi fül hallási tartományán már kívül esnek. Az emberi fül frekvencia-megkülönböztető képességének felső határa általában másodpercenként 16 000 és 18 000 rezgés között van. A kutya könnyen meghall még 30 000-40 000, sőt egyes források szerint 70 000-100 000 rezgést másodpercenként. Ha ez némileg túlzásnak is tűnik, az kétségtelen, hogy a kutya olyan hangokat is meghall, amelyeket az emberi fül nem észlel. A kutyának az a képessége, hogy magas rezgésszámú hangokat észrevegyen, kimutatható például az olyan kutyasípok (ultrahangsíp) használatával, amelyek hangfekvése magasabb, mint az emberi fül hallástartománya.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir