d) Utasítás Károly János diósgyőri uradalmi főtisztnek és Szemerének a Nagy Ferenc uradalmi ügyész elleni eljárásra:

Full text search

d) Utasítás Károly János diósgyőri uradalmi főtisztnek és Szemerének a Nagy Ferenc uradalmi ügyész elleni eljárásra:
Szemere Bertalan felsőmagyarországi teljhatalmú kormánybiztos úr tudósításából* értésére esvén a honvédelmi bizottmánynak, miképen Nagy Ferencz, a diósgyőri uradalom ügyésze magát az ellenség vezérénél nem csak bejelentette, hanem több egyénekre vonatkozóan az ellen főnökét utasításokkal látta el. Miután az álladalom az ország jelen körülményeiben mindenkitől, főleg pedig az általa fizetéssel ellátott egyénektől a tántoríthatlan hazafi hívséget a legszigorubban megkívánja: ezennel oda utasíttatik ön, hogy jelen rendelet vételével rögtön Nagy Ferenczet eddig viselt hivataloskodásától azonnal mozdítsa el s fizetésétől felfüggesztve oly intézkedéseket tegyen, hogy az eddig általa viselt hivatal, valamely vidékbeli ügyes egyén által helyettesítés útján, ideiglenesen töltessék be, azon megjegyzéssel, hogy az e tekintetben intézkedéseiről mind a honvédelmi bizottmányt, mind pedig Szemere Bertalan felsőmagyarországi kormánybiztos urat azonnal tudósítani kötelességének ismerje.
A fenti, 283. l. 1. jegyzetben említett Szemere-jelentés lehetett az alapja ennek az intézkedésnek is.
Egyidejüleg az alábbi értesítést küldte Kossuth az ügyről Szemerének:
Azon értesítés folytán, melyből Nagy Ferencz diósgyőri uradalmi ügyvédnek Miskolczon az ellenféllel levő czimboráskodása derült ki, hivatva érezte magát a honvédelmi bizottmány nevezett Nagy Ferenczet eddig viselt hivataloskodásától Károly János főtiszt közbenjöttével elmozdíttatni; mihez képest az e tárgybani hivatalos levél oly végből küldetik át önhöz, hogy azt rendeltetése helyére biztos alkalommal átküldeni szíveskedjék. Ha a megteendő vizsgálat után Nagy Ferencz tettei rövid útú bírói eljárást igényelnének, az esetben a szükséges intézkedések tétessenek meg.
Értesülve lévén a honvédelmi bizottmány arról is, hogy a miskolczi sóház kezelő hivatalnokai a bejött pénzeket Pestre küldötték fel, kéretik Ön, hogy az esetet haladéktalanul megvizsgáltatván, oly intézkedéseket tegyen, miként minden e tettnek részesei elfogattatván, a legszigorubban büntettessenek.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 1379.
Mellette Kossuth Duschekhez intézett egyidejű értesítésének fogalmazványa Nagy Ferenc elmozdításáról.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir