87. Parád, 1840. július 21.
Kossuth levele unokahúgához, Vachott Kornéliához személyes dolgokról.
Parád. Julius 21-d. 1840.
Lám minő baj, hogy Kegyednek olly mesésen piczi parányi lábocskája van, minő csak Oberon Titaniájának, a gyöngyvirág-kehelyben alunni és szúnyog-paripákon nyargalni szerető híres kis tündérnek lehetett; mert ugyebár csak azért nem látogatta meg Luiza húgomat avvagy csak egyszer is, mivel azokon a piczi parányi lábokon elindulni nem volt, nem lehetett eléggé vakmerő. Igazán, ha az olasz köznép piaczi bölcsessége meg nem tanított volna, miképen haragoskodni annyit tesz, mint mások bűneit önmagunkon büntetni, haragudnám Kegyedre: miért, hogy illy kevéssé vakmerő, pedig szakállamra esküszöm, Parád vidéke dúsan jutalmaz egy kirándulást; olly szép, olly nagyszerűn szép, hogy még a szerelmes hölgykebelben is – mellyről különben azt mondják az írástudók, szerelmén kívül mást nem tud érezni –, még a szerelmes hölgykebelben is képes érzelmeket ébreszteni, mellyeknek én nevét nem tudom mik, azonban annyira hasonlítanak a legtisztább vallásos ihlethez, mint – no mint? – bizon megakadtam a hasonlításban, mint – mint például a Kegyed kicsi kis lába Titania tündér lábához.
Azonban erről már, amint mondják, hegedült régen Szent Dávid, mert Luiza tegnap elutazott; ő maga hála Parád hamadriadjainak épen, egészségesen, férje javultan, csak Róza – Szalayné – kétes sükerrel. Most különböző személyekről kell Kegyedhez szóllanom; rendbe sorozom őket érdemök szerint; halgasson isteni félelemmel.
Első a sorban Kegyed. Anyám szeredán, legfölebb csütörtökön Pesten lesz, Mili húgom már is ott van. Kegyed tehát félretévén atyafiságot, barátságot, kérelmet és félelmet s a t. – amint az eskü szól, mellyet a királyi táblabírák mondanak avégett, hogy harmadnapra megszegjék –, Kegyed, mondom, mehet Pestre bármelly órában letéve szeszélyes kétkedéseit, mellyek ekkorig háborgaták; készen találja a védszárnyakat, mellyeknek árnyában, kívánom olly tiszta elégültséggel éldelje azokat a rég nélkülezett érzelmeket, aminőt, mondhatnám pazarlott hűsége igen megérdemlene.
Második a sorban Luiza. Íme küldi visza a sarukat, amiket Kegyed a gyermekmesébeni hétmértföldes saru mintájára készíttetett. Mindenkép nyútogatta különben sem igen nellikés lábait, de minden procrustesi (kérdje meg Imrét, kit szívesen köszöntök, ki ökre-szamara volt ez a Procrustes) nyútogatások ellenére csak úgy kongottak e saruk sarujának egyik szögletében lábai, mint némelly hölgynek hatüléses postakocsiforma szívében egy szerető.
Most a sorban Zsulavszky, a sógorom következik. Ő Ruttkayékkal tegnap Abonyba ment, onnan anyámmal Pestre. Gyöngyösön a Drei Rosen Hotel legfőbb pinczérjénél hagyá felső gúnyáját, a vállakat izzasztót, miként Homér mondaná; kéri Kegyedet, legyen szíves azt magával Pestre nem annyira vinni, mint inkább a kocsissal elvitetni.
Elvégre magamról, Kegyed legérdemetlenebb alázatos szolgájáról. Ha vagy orvos volna Kegyed, vagy tudnám, hogy állapotom egy kissé érdekli, a tudomány szabályai szerint megírnám, miként vagyok egészség dolgában, de így elég annyi, hogy bizon nem ifjodom én itt sem, csakúgy 37 évet múlt vagyok, mint vala szegény személyem, mellyet bizonyos szép ajkak bizonyos szép helyütt óságos antiquitásnak neveztek. De fogaimon van annyi mocsok, mennyit az itteni patkószegkovács sem képes lókörömreszelőjével naponként lefűrészelni; és miért? Mivel fogporom elfogyott, pedig én biz a csizmámat sem szeretem piszkosnak, annál kevésbé számat. Kérem Kegyedet, legyen szíves anyámat megkérni, küldjön nekem a gyorskocsi által Pestről fogport: kapható a Nagy Kristóf gyógyszertárban illy czím alatt: Dr. Balogh homeopathicus fogpora. Esedezem továbbá, méltóztassék a gyorskocsizási bureauban rendelést tenni, hogy ha valami, akár nevem, akár Ruttkay név alatt érkeznék, adják át Kegyed ritka jóságú barátnéjánál, kinek hősi resignatióját csodálnunk kellene, ha a legtisztább erény, mint az ibolya, árnyrejtekben nem szeretne virítani, és kérje meg őt nevemben alázatosan, legyen szíves engem az átküldésrőli gondoskodásával újólag lekötelezni. Fog pedig, gondolom, Miskolcz tájáról is érkezni valami számomra, mit hamar kapnom nagyon érdekel.
Most utoljára jő a legbolondabb, amiért Kegyed méltán kinevethetne, ha nállam, minthogy Stáhly két hónapra megtiltott minden gondolkozást, most a legbolondabb is napirenden nem volna. Nyereségről szóllottunk hevertünkben; egy asszonyság említé, hogy ő számokat álmodott; az álom, tudja Kegyed, jövendőmondó; s mi asszonyparancsnak, amint illik, engedve elhatározánk a királyi kincstárt jól megrántani: a Luiza saruja egyik szögletében vannak számok egy czédulán és bizonyos húszasok mellette; kérem Kegyedet, utasítsa ezeket a lotto-collectura Charybdisébe, s amit érte kap, egy szelet rosz papirost, adandó alkalommal egy kis levélkében hozzám.
Fogadja egyébiránt szíves köszöntésem mellett homlokára atyai áldáscsókomat. Éljen boldogúl, s emlékezzenek Pesten néha reám is. Én állandóan vagyok Kegyednek
hű indulatú bátyja
Kossuth Lajos m. k.
S. k. eredeti. OL Kossuth-gyűjt. I. 8665.