7.2 Védőfegyverek

Full text search

7.2 Védőfegyverek
Hogy a leltárakban felsorolt védőfegyverek elegendőek voltak-e, vagy sem, azt nehéz megítélni, főként azért, mert nagyrészt ezek is a harcosok egyéni felszereléséhez tartoztak, így a várakban levő viszonylag csekély mennyiség inkább tartalékként szolgálhatott. Találunk közöttük komplett gyalogos és lovas vértezeteket, amelyek típustól függően különböző részekből (sisak, gallér, karvas, vállvért, páncélkesztyű, mellvért, hátvért, csatakötény, combvért, lábvas) tevődtek össze, miként azt az inventáriumok többnyire gondosan felsorolják.684 Mellettük számos különálló vértezetrészt is leltárba vettek,685 legnagyobb számban különféle sisakokat (huszársisak, lövészsisak, stb.).686 Ha jól meggondoljuk, ma sem hordanak a katonák más „páncélt”, csak a sisakot, mivel a lövéshez a katonának a fejét mindenképpen ki kell emelni a fedezék mögül. Lehet, hogy a várakban talált nagyszámú sisakot a lőfegyverek elterjedésének egyik jeleként kell értelmeznünk? A többi védőfegyver mibenlétének pontos megállapítása egyébként igen nagy nehézségekbe ütközött, hiszen rendszerint csupán egy-egy szó, általános elnevezés alapján kellett volna dönteni, miközben a korszerű leírások számos részlet figyelembevétele alapján határozzák meg az egyes fajtákat.
684 L. pl.: „Mehr Landtskhnecht Rüstung sambt Jhren Khrägen, Hauben vnnd PainTaschen Jdest 56.” Pozsony, 1592. 3v. „Edgy egész Vas derék per omnia kezestül, Lábastól, sarkantyustul, fél késztyüjével, mindazáltal Csonka fél kesztyü hijával.” Szádvár, 1605. 260v. L. még: Bazin, 1575. 81v., Borosjenő, 1605. 4v., Divény, 1666. 3r., Eger, 1555. 4r., Eger, 1556. 4r., Eger, 1558. 112v., Eger, 1560. 14r., Eger, 1570. 6v., Gyula, 1554. 15v., Gyula, 1559. 3v., Kassa, 1570. 3r., Kassa, 1647. 47v., 48r., Kassa, 1650. 7r., Kassa, 1662. 6r., Kassa, 1669. 7r., Léva, 1624. 7v., Munkács, 1570. 10r., Munkács, 1573. 33v., Munkács, 1603. 22v., Munkács, 1688(b). 104r., Murány, 1690. 267r., Patak, 1570. 9r., Patak, 1642. 171v., Patak, 1689. 73v., Pozsony, 1594. 9v., Pozsony, 1595. 19r., Pozsony, 1600. 28r-28v., Sáros, 1557. 9r., Sáros, 1568. 19r., 20r., Sáros, 1606. 37v., Sáros, 1608. 59v., Sempte, 1626. 3r., Sempte, 1636 után, 13r., Sempte, 1639. 1r., Szádvár, 1570. 12r., Szádvár, 1600. 125r., Szádvár, 1608. 6r., Szatmár, 1570. 4v., Szatmár, 1660. 395v., Szendrő, 1690. 495r., Szentgyörgy, 1555. 20r., 20v., Szentgyörgy, 1560. 20r., Szentgyörgy, 1575. 78r., Szepesvár, 1636. 2v., Tokaj, 1570. 7v., Tokaj, 1649. 195r., Ungvár, 1691. 92v., Várad, 1604. 336v., Zalavár, 1569(a). 18r., Zalavár, 1569(b). 11r., Zólyom, 1553. 23v.
685 Bazin, 1575. 81v., Gyula, 1559. 3v., Huszt, 1549. 27r., Huszt, 1550. 3r., Huszt, 1674. 3v., Kassa, 1570. 3r., 3v., Kassa, 1647. 47v., Kassa, 1650. 7r., Kassa, 1662. 6r., Kassa, 1669. 7r., Léva, 1617. 14v., 15r., Léva, 1624. 8r., Munkács, 1573. 39r., Patak, 1642. 171v., Patak, 1689. 73r., Sáros, 1557. 9r., Sáros, 1568. 20r., Sempte, 1636 után, 18v., Szepesvár, 1636. 1v., 2r., 2v.
686 Bajcsavár, 1581. 50v., Bazin, 1575. 81v., Borosjenő, 1605. 4v., Divény, 1666. 3r., Eger, 1555. 4r., Eger, 1556. 4r., Eger, 1558. 112v., Eger, 1560. 2v., Eger, 1690. 85r., Galgóc, 1615. 2r., Huszt, 1674. 3v., Kassa, 1557. 3r., Kassa, 1570. 3v., Kassa, 1647. 47v., Kassa, 1650. 7r., Kassa, 1662. 6r., Kassa, 1669. 7r., Krasznahorka, 1570(l). 4v., Léva, 1617. 14v., 15r., Léva, 1624. 8r., Munkács, 1603. 22v., Munkács, 1688(b). 104r., Murány, 1690. 267r., Ónod, 1570. 14v., Ónod, 1611. 1v., 2r., Ónod, 1669. 48r., Patak, 1570. 9r., Patak, 1642. 171v., Patak, 1689. 73r., 73v., Pozsony, 1592. 3v., Pozsony, 1594. 9v., Pozsony, 1595. 19r., Pozsony, 1600. 28v., Sáros, 1557. 9r., Sáros, 1568. 20r., Sempte, 1626. 2v., Sempte, 1636 után, 12v., Sempte, 1639. 1r., Szádvár, 1596. 25v., Szádvár, 1600. 125r., Szádvár, 1608. 6r., Szatmár, 1570. 4v., 5r., Szatmár, 1704. 25v., Szendrő, 1570. 11r., Szendrő, 1690. 495r., Szepesvár, 1636. 2v., Tokaj, 1570. 7v., Tokaj, 1649. 195r., Ungvár, 1691. 92v., Veréce, 1547. 3r., Veréce, 1548. 5v.
A különféle vértek, páncélok mellett a pajzsok is sok, elsősorban 16. századi leltárban lelhetők meg, bár kétségtelen, hogy gyakorta csak 1-1 darab, amit rendszerint a kapualjban tároltak.687
687 Pl.: „Az kapu keözött uagion Egy eöregh fa Paiss.” Sempte, 1626. 7r. L. még: Eger, 1553. 17r., Eger, 1555. 4r., Eger, 1556. 4r., Eger, 1558. 113r., Eger, 1560. 14r., Eger, 1570. 6v., Egerszeg, 1572. 3v., Egerszeg, 1597. 14v., Fogaras, 1632. 3r., 6r., Huszt, 1549. 27r., Huszt, 1550. 3r., Kesző, 1598. 17r., Léva, 1624. 8r., Nyitra, 1580. 176v., Nyitra, 1582. 75r., Nyitra, 1587. 1r., Nyitra, 1596. 113r., Patak, 1642. 171v., 172r., Regéc, 1635. 11v., 14r., Sempte, 1636 után, 18r., Sempte, 1639. 4r., Sümeg, 1588. 33v., Sümeg, 1597. 56r., Sümeg, 1601. 89r., Sümeg, 1604. 111v., Sümeg, 1609. 121r., Sümeg, 1628. 2v., Szepesvár, 1636. 2v., Szombathely, 1565. 36r., 40r., Szombathely, 1571. 4r., Szombathely, 1577. 50r-, 50v., Szombathely, 1578. 14r., 14v., Szombathely, 1592. 59v., Tokaj, 1649. 193r., Ungvár, 1691. 93r., Zalavár, 1568. 2r., Zalavár, 1569(a). 17v., Zalavár, 1569(b). 11r.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir