Tanfelügyelők.

Full text search

Tanfelügyelők.
A népoktatási törvény hatályba lépte után Vasvármegye élére népiskolai tanfelügyelő állíttatott, szerveztetett a megyei iskolai tanács, a községekben pedig megalakultak az iskolaszékek. A vármegyének eddigi tanfelügyelői mind kiváló férfiak voltak.
322Első tanfelügyelője volt az ősnemes vasmegyei családból származott Szelestey László, a költő. 1871-ben a németujvári kerület országgyülési képviselővé választotta s mint ilyen 1873-ban bekövetkezett haláláig, a tanfelügyelői tisztet is viselte. Utána következett Mennyey József és Rill József. 1891-ben ezek helyét Halász Ferencz foglalta el, kit a vármegye már előbb, mikor itt, mint segédtanfelügyelő működött, ismert.
Hogy Vasmegye népoktatásügye ma az első helyen áll az országban, az nagy részben az ő érdeme. A tanfelügyelő mellett a segédtanfelügyelők gárdája is mind oly jeles erőkből állott, kik közül nem egy tett ma már országos hírnévre szert. Ilyenek voltak: Ballagi Károly, Libertényi Gusztáv, Szabó Károly, Zagrovszky Gyula, Halász Ferencz, Szabó Géza, Cserenyei Imre, Mosdóssy Imre, Romanecz Béla és jelenleg Ősi Vendel.

SZABÓ IMRE PÜSPÖK. A szombathelyi liceumban levő eredeti után.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir