2. Magyarok honfoglalása a Temesközben.

Full text search

2422. Magyarok honfoglalása a Temesközben.
A magyar turáni népfaj. Legrégibb hazájuk Ázsiának ama területe, mely a kirgizek mai síksága és az Altáj-hegység között fekszik. Oda igazít bennünket a magyar név, melyet az altáji Mazar-tagh magaslatnak és a lejtőségein fakadó Madsar folyónak nevében találunk. Innen indultak ki a magyarok nyugat felé kb. 830–835 között. Tömlőkön, vagy tán inkább a jégen, átkelve a Volgán és a Donon, második hazájukba, Lebédiába érkeztek, hol 835-től mintegy 889-ig laktak. Onnan 862 óta gyakran elkalandoztak Nyugat-Európa felé. Még Lebédiában történhetett, hogy a törzsekre szakadt magyarok, szomszédjaik és rokonaik a kazarok szokása szerint, központi hatalmat állítottak a maguk élére, midőn legelőkelőbb törzsfőnöküknek, Álmosnak mind észre, mind vitézségre nézve jeles fiát, Árpádot, ugyancsak a kazarok szokása és törvénye szerint, pajzsra emelték és fejedelmükké kiáltották ki. A besenyők támadásai következtében 889 táján a magyarok odahagyták Lebédiát. Egy részök visszatért régi hazájába, a másik nagyobb rész pedig Etelközben alapította meg harmadik ismert hazáját, mely mostani hazánkkal körülbelül egyforma terjedelmű lehetett. Magában foglalta Podólia délkeleti, Kiev vidékének délnyugati és a mai Románia éjszakkeleti nagyobb részét.* Etelközben mindössze csak öt esztendeig maradtak a magyarok.
Márki Sándor: A magyarok hazái. (Árpád és az Árpádok. 63. 1.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir