b) Események a török fölmentő seregnek Belgrád alá érkezéséig.
A Savoyai Jenő hercegtől vett utasítás értelmében Mercy lovassági tábornok nyomban hozzáfogott a pancsovai dunai hídmunkálatok előkészítéséhez s versec–dentai seregcsoportját június 2.-án elindítván, az 8.-án szintén a hídverés színhelyére érkezett.
Savoyai Jenő herceg a sereg zömével csak június 9.-én indult el Péterváradról és június 11.-én Titelnél a Tiszán, majd a Bégán is átkelvén, a mai Perlász helyén volt Szige mellett szállt táborba, ahol másnap pihenőt tartott. Június 13.-án a Temes folyón átlépve, Opova, 14.-én pedig Pancsova környékéig jutott a sereg, ahol a bánsági csoporttal egyesült.
Péterváradnál 3 gyalog és 2 lovas ezreddel gróf Hauben altábornagy maradt vissza azzal a feladattal, hogy a Dunán való átkelés, majd Belgrád körülzárásának ideje alatt Péterváradot és a Szerémséget fedezze s aztán Zimony felé előnyomulva, Belgrád körülzárását a Duna és Száva között nyugat felől teljessé tegye. Ebből kifolyólag Hauben altábornagy június 22.-én indult el 7 zászlóaljjal, 2 lovas ezreddel és a Thodor szabad-kapitány parancsnoksága alatt álló határőrökkel s július 4.-én Zimony elé érve, nyugat felől is körülzárta Belgrádot.
Közben a főseregnél a Dunán való átkelés áthajózással június 15.-én reggel vette kezdetét. Ehhez a csapatok és a vízi járóművek a Temes alsó folyásának Opova és Pancsova közti részében a következő módon sorakoztak: Az élen haladt 5 magyar csajka, ezeket követte 3 hadihajó, majd ismét 4 magyar csajka; ezután 10 rác csajka és nagyszámú kisebb evezős hajó következett. Ezeket a gránátosok követték kompokra rakott 6 löveggel, azután néhány zászlóalj a tüzérség többi részével, majd 1000 lovas, az összeállított hídrészek s végül ismét 10 rác csajka és a még fennmaradó evezős hajók.
Az áthajózás, az azt követő hídverés és a csapatok átkelése június 16.-án minden incidens nélkül ment végbe, mivel azt az ellenség egyáltalában nem zavarta meg.
Június 17.-én a 16 zászlóaljat és 200 lovas századot számláló sereg közelebb vonult Belgrádhoz és Visnjica és Mirijevo között ütvén fel táborát, ott ugyancsak zavartalanul két napi pihenőt tartott. A vízi járóművek a Temes és a Száva torkolatánál és a Dunán elosztva álltak fel, a török flottát sakkban tartandók.
Június 18.-án a herceg a főhadiszállásán volt bel- és külföldi névszerint feljegyzett 42 herceggel, számos főnemessel, továbbá a magasabb rangú tábornokokkal és 6 lovas ezred kíséretében megszemlélte a vártól délre fekvő, Duna és Száva közti területet, aminek alapján aztán megtette intézkedéseit a vár körülzárására, ostromszerű megtámadására és a seregnek circum- és contravallációs vonalakkal való biztosítására. Előbbinek a várból kijövő kitörések, utóbbinak az ellenséges fölmentő sereg ellen kellett védelmet nyújtania. A nagy szemrevételező csoportra néhány ezer török kitört ugyan a várból, de ezek az egyik árok szélén elhelyezett 6 gránátos század tüzelése által csakhamar visszaűzettek.
Június 19.-én a sereg a Belgrádtól délre fekvő magaslatokra vonult, ahol az első harcvonal dél és kelet felé, a második harcvonal pedig a vár és város felé fordított arcot, s a csapatok nyomban hozzáfogtak a fentebb említett két biztosítő vonal kiépítéséhez, valamint a közelebb hozott Duna- és a Száva-híd veréséhez. Az új csoportosításban a déli arcvonalon 27 zászlóalj és 7 lovas ezred, a keleti arcvonalon 11 zászlóalj és 7 lovas ezred, végül az északi arcvonalon és a két harcvonal között általános tartalékul 23 zászlóalj és 12 lovas ezred állott fel. A hadsereg vonata a visnjicai táborban maradt vissza 6 lovas ezred és 4 zászlóalj fedezete alatt, melyeknek parancsnokságát gróf Nádasdy lovassági tábornok vette át.
Belgrád erődítései a várkastélyból vagy felső várból, a vízi és rác városból vagy alsó várból, a megerődített külvárosokból és néhány önálló sáncból állottak. A vár parancsnoka a ruméliai Musztafa pasa volt, akinek mintegy 30.000 főnyi csapat és körülbelül 300 ágyú állt rendelkezésre. A csapatok között volt mintegy 20.000 janicsár és ruméliai gyalogos, 4000 arnauta, 3000 szpahi és 2000 tatár. Ehhez járult még a több mint 70 hajóból álló dunai flotta, mely 3000 emberrel és mintegy 200 löveggel volt megszállva.
Az eddig majdnem teljesen passzíve viselkedő törökök végre július 5.-én, amikor a Szt. Franciscus és Szt. Stephanus hadihajók Zimony előtt megjelentek, néhány csajkát küldtek ki ellenük, melyek tüzérségük tüzével a hajókat elűzni igyekeztek. Ámde a császári hajók viszonozták a tüzet s hamarosan sikerült is az egyik török gályát elsüllyeszteni, mire a többiek sietve a vár védőszárnyai alá vonultak vissza. Ámde d. u. 2 óra tájban a visszavert török vízi had, további 50 csajkával megerősítve, újólag megtámadta az említett hadihajókat s fürgeségükkel s a vizen való gyors mozgási és manövrirozási képességükkel hamarosan elég kényes helyzetbe hozták a két hadihajót, amelyek azonban ennek ellenére derekasan állották a kemény harcot. Egyidejüleg a Száva torkolatánál 1000 szpahi és néhány száz janicsár partra szállni igyekezett, hogy az ottani császári üteget hatalmukba kerítsék. Ebből 3 1/2 órai kemény harc keletkezett, mely végül a Hauben-csoport és a császári hadihajók győzelmével végződött. Ebben a harcban a törökök állítólag 200 halottat és sebesültet s néhány csajkát, a császáriak mindössze 3 halottat és 26 sebesültet vesztettek.
Közben július 2-ika és 7-ike között az ostromágyúk és ostromszerek nagy része is beérkezett Pancsovára, de mire a nagy tüzérségi telep teljesen rendbe jött, már július közepe is elmúlt.
Most aztán Jenő herceg hozzá akart fogni Belgrád ostromához, azonban mindenféle kicsinyes okok és a törökök fokozottab tevékenysége miatt ez mindig messzebbre tolódott ki.
Június 29.-én a törökök 2000 emberrel egy nagyobbszabású kitörést hajtottak végre a circumvallációs vonal balszárnya ellen, de hamarosan visszaverték őket. Egyébként a törökök főleg a hidak szétrombolására törekedtek, de ezek a kísérletek is mind meghiusúltak.
Július 10. és 11.-én Savoyai Jenő herceg a törökök Duna balparti sáncai ellen intéztetett Mercy lovassági tábornokkal, majd ennek megbetegedése folytán Sándor württembergi herceggel támadást, mely azonban eredményre nem vezetett.
Július 13.-án nagy vihar támadt, mely igen nagy károkat okozott és úgy a Dunán, mint a Száván levő hidakat erősen megrongálta. A törökök ezt az alkalmat is felhasználták s a Száván csapatokat átszállítván, a Száva-hidat megrohanták, de a mindenünnen elősiető császári csapatok végre mégis visszaűzték az ellenséget.
Most végre Savoyai Jenő herceg kiadta az intézkedést az ostromszerű támadás megkezdésére, melyet mindenekelőtt a Száva balpartján szándékozott megkezdeni, micélból július 16.-án este 6 zászlóalj, 300 lova és 1200 földmunkás kelt át a Száva-hídon. Csakhogy ezeket a munkálatokat a törökök másnap reggeltől kezdve alaposan megzavarták, részben a várból eladott ágyútüzeléssel, részben a csajkákból intézett s egyidejüleg a dolgozók hátába irányított 1000 janicsár támadásával. Ebből a nap folyamán igen élénk s hellyel-közzel elég kemény harc keletkezett, mely este felé a törökök visszaverésével végződött. Ezek a harcok mindkét részen érzékeny veszteségeket okoztak. Számos tiszten és közlegényen kívül a császáriak részén gróf Marsigli tábornok esett el, a törökök részén pedig Satir Ali ruméliai béglerbég kapott halálos sebet.
A július 18-ikától 25-ikéig nagyobbára éjjel végzett munkának eredménye a Száva beömlése és Zimony között emelt erődítések, ütegek stb. kiépítése volt, melyek legalább némileg előkészítették a Dunán és a viziváros ellen tervezett hadműveleteket.
Közben július 22.-én 26 huszonnégyfontos ágyú és 20 mozsár a Száván az előre elkészített ütegekbe áttolatván, ott július 23-ikától kezdve oly hatásos tüzet fejtettek ki, hogy néhány nap mulva a viziváros már úgyszólván romokban hevert. A törökök egy ideig erősen viszonozták ugyan a tüzet, de ez a sáncozatok által jól védett császáriaknak túlságosan nagy kárt nem okozott.
Ezalatt Savoyai Jenő herceg Pálffynak egy ügyes kémje, Vékony János volt kuruc vitéz útján, kit a török vezérek nagy ügyességénél fogva ismételten levélküldönc szolgálatra használtak, meglehetősen pontos értesülést szerzett a török fölmentő sereg viszonyairól és a nagyvezír terveiről és szándékairól; bizonyossá vált többek között az, hogy a nagyvezír nem Orsova és Erdély felé tör, mint eddig hitték, hanem egyenesen Belgrád felmentésére nyomul előre. Az említett sereg, mely június 12. és 16-ika között indult el Drinápolyból, élével július 27.-én Szendrőbe, másnap pedig már a császári tábor közelébe ért. Ily körülmények között Jenő herceg, aki immár nemcsak ostromló, hanem ostromlott is lett egy személyben, az ostrommunkálatok folytatása mellett főfigyelmét a török fölmentő sereggel való leszámolásra fordította.