28. A LEÁNYOK

Full text search

28. A LEÁNYOK
Valaki arról beszélt nekünk tegnap este, mikor lelkesen zengtük a nagyváradi szép leányok dicséretét, hogy néztük volna meg csak az előző generációt. – Azok voltak a leányok – szavalta tűzzel. Ma is, mind a XXX. körül járó asszonyok, többet érnek ketten is, mint tizenkét mai leány.
Nagy hadakozás lett persze abból. A hadakozás végre egy kis engedékenység lett:
– No hát, nem mondom, hogy a mai nagyváradi leányok nem szépek. De a nénikékben több volt ám az élet, a fiatalság, az erő. Ezek a maiak olyan stilizált szépségek. Meg vérszegények, haloványok…
Abbahagyták a hadakozást. Elvégre a kemény kritikus az előző generáció korában florebat. Mi sem leszünk a jövendő generáció korában különbek. A faktum az, hogy minden generáció korában sok volt Nagyváradon a csodaszép leány és soha tán annyi, mint most. Egy lírai hajlandóságú munkatársunk képes volt csak azért nyárs-filiszterré lenni, hogy ebből a generációból házasodhasson…
Ám más dolog szerzett a múltkor nekünk némi kis szomorúságot. A fiatalság, a szépség, az erő nemcsak a nőknél hódítana és – sajnos – csakis a nőknél van meg.
Őket hívjuk éppen tanúságtevőkül egy nagy gorombasághoz. Ugye ők a maguk asszonyos felületességével is észrevették, hogy fogy azoknak a száma, akik őhozzájuk méltók?
Ez nemcsak amolyan erőltetett krónikatéma. Ez nagyon szomorú valóság. Becses nemem, mely megátalkodottan viseli az erősebb nem címét és rangját, nemcsak itt Nagyváradon, de mindenütt satnyul, csenevészedik, torzul. Fölemészti őket a szertelen, ideges, modern élet.
Szociológusok, meg nem tudom én micsodák, töprengjenek tovább rajta, de így van. És ahogy naponként látom a nagyváradi szép leányok légióját, sokszor idegesen haragos vagyok: miért szépülnek egyre és többen, miért haladnak a tökéletesség felé, mikor mi erre éppenséggel nem vagyunk méltók. Már pedig mégiscsak miértünk ragyognak, ugye?…
Nagyváradi Napló 1901. június 22.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir