Darvas Szilárd (1909–1961) (Munkaközösség)
Darvas Szilárd (1909–1961)
(Munkaközösség)
(Munkaközösség)
Darvas Szilárd költőként kezdte pályafutását. Életében két verseskötete jelent meg (Ember az óramutatón, 1934 és Ördögsziget, 1939). A negyvenes években folyóiratokban (Magyar Csillag, Korunk, Szép Szó) publikált költeményeiben a fasizmus és a háború embertelensége ellen tiltakozott. Lírikus énjét azonban – némi keserűségére – mindinkább háttérbe szorította a kabarépódiumok népszerű konferansziéja. A humort pillanathoz kötött, egy estére szóló műfajnak tekintette, melyet a jelenlévő hallgatóság és az előadó személyes kontaktusa éltet, és amelyben a naprakész politikai időszerűség mindennél fontosabb.
Elkötelezett baloldali író volt, aki a szatíra eszközeivel harcolt a reakció ellen. A felszabadulás után minden energiáját, tehetségét a szellemi újjáépítés szolgálatába állította. Közéleti töltésű cikkei rendszeresen jelentek meg a Szabadság hasábjain. A koalíciós időkben erőteljesen kivette részét a letűnt rendszer irodalmi képviselőivel vívott szellemi küzdelemben; ennek eredményeként születtek meg A csodálatos papagáj (1947) irodalmi karikatúrái. A szerzőnek ez a legismertebb, legnépszerűbb műve Karinthy Frigyes hatását mutatja, az ő írásait erőteljesen jellemzi a politikai leleplezés tudatossága.
1948-tól a Ludas Matyiban jelentek meg hétről hétre humoreszkjei. Ezek javát válogatta két kötetébe (Ugyanaz viccben, 1950; Tréfás kalauz, 1955, 1958-2). Humoros írásai sohasem váltak öncélúvá; az embereket hibáikra, fogyatékosságaikra igyekezett rádöbbenteni, de bátran föllépett a rendszer túlkapásai, igazságtalanságai ellen is. "Őshumor volt ez, egyben harcos humor, megnevettette a jóindulatúakat, de megsebezte a gonoszokat. Ezt a kort jobban meg lehet ismerni Darvas írásaiból, mint sok történelmi munkából" – írta róla a pályatárs, Feleki László. Darvas világosságra törekvő, érthető stílusa felhasználta a pesti utca 920emberének nyelvi humorát, beszédének köznapi fordulatait. Közkedveltek voltak a korabeli táncdal-szövegek giccses, valótlan világát leleplező, kifigurázó "slágermagyarázatai".
Halála után írásaiból több válogatás is megjelent (Bizisten nem kötekedem, 1961; Ne hagyjatok!, 1962). Műveinek legteljesebb gyűjteménye a Hogy köhögjünk, mit köhögjünk…? című kötet (1967), amely humoreszkjein és paródiáin kívül cikkeinek és verseinek legjavát, konferanszait, nagy sikerű slágermagyarázatait, bábműsorait és kéziratban maradt írásait tartalmazza.
